A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1971. 1. (Szeged, 1971)

Dömötör János: Vásárhely utcanevei (Történeti áttekintés)

Az utcanév-változásokról külön cikkben a Vásárhely és Vidéke foglalkozott november 20-i számában. Nem a közgyűlési határozatot közli, hanem a városi tanács előterjesztését, mely némileg változott. Valószínűleg éppen a sajtóban szóvá­tettek miatt, így a tanácsi előterjesztés szerint a Főtér Deák Ferenc tér, a Kardos utca Úri utca lett volna. A cikk emlékeztet arra, hogy 1848-ban a belső piacteret Kossuth térnek, a Vásárteret pedig Szabadság térnek nevezték már el és — a cikk szerint — „ezen elnevezéseket a Tanácsnak most sem lett volna szabad mellőznie". A Fő tér azután valóban Kossuth tér lett és Deák Ferenc a Kardos utcát kapta, így a többi városban (Csongrád, Makó), kialakult Úri utca elnevezésre nálunk nem került sor. Tévedést is tartalmaz a közlemény akkor, amikor a Hernyó utcának a vál­tozását Szőnyire jelzi, holott az Lenkei utcára változott, s Szőnyiről a korábbi Iskola utcát nevezték el. Ugyancsak tévedése a közleménynek az, hogy a Sas utca kapta Rónairól a ne­vét, holott helyesen a Dió utca neve lett Rónai utca, a Sas utca pedig Hódi Pálról került elnevezésre. Egyéb kisebb tévedéseket is tartalmaz a közlemény. A sajtó szűkszavúsága és tévedései, de nyilván a feladat nagysága is, szükségessé tette, hogy e jelentős eseményről megfelelően tájékoztassa a város vezetősége a lakos­ságot. Ennek tettek eleget akkor, amikor vaskos kis kötetet adtak ki, melyben min­den egyes ház szerepel a régi tized szerinti számozás feltüntetésével és az új utcanév és házszám szerinti megjelöléssel is. A könyvecske 494 oldalt tartalmaz, kiadója a városi tanács és a Hungária Könyvnyomdában nyomatott Hódmezővásárhelyen 1891-ben. Tekintsük tehát most át előbb a változásokat az 1888-as térkép, a sajtóközle­mény és az előbb említett, 189l-es új házszámozási könyvecske alapján: égi utcanév Új utcanév Áldomás Simonyi Alma Almásy Árpa Kalász Bánom BánflFy Béka Beöthy Bika Damjanich Boris Béldy Búza Balassa Csatorna Lévay Cserép Pálffy Cseresznye Cserey Csillag Nagy Sándor Csirke Tompa Darab Bocskai Darázs Gyulai Délibáb Petőfi Dió Rónai Dobogó Dobozi Egres Egressy Egyed Lendvay Eke Vidacs Esztike Eszterházy Fehér Fehérváry Fő-tér Kossuth tér Főutca Andrássy-utca Gólya Kisfaludy Gyékény Báthory Hajda-tér Széchenyi tér Hernyó Lenkei 95

Next

/
Thumbnails
Contents