P. Brestyánszky Ilona: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1970. 2. Csongrád megye iparművészeti kincsei. (Szeged, 1972)
készítés századokon át virágzott háziiparként. Korabinszky 1786-ban megjelent földrajzi lexikonjában írja, hogy a paszományosok, akik Eperjesen [PresovJ, Bártfán [Bardejov] és Kisszebenben [SabinovJ laktak, jó sok esztendő előtt jelentős keresetet juttattak a polgárleányoknak. Csipkét verettek velük. Az Eperjessel szomszédos Tótsoovárott [Solivar] és Sóbányán [Solivar, egykor Solna BanaJ még 1784-ben is oly szép csipkét vertek, hogy az Orvosok és Természetvizsgálók Kassa—eperjesi vándorgyűlése alkalmából rendezett kiállításon valósággal elragadták az ország minden tájáról összegyűlt részvevőket. 197 A XIX. század vége felé azonban e híres csipkeverési technika lehanyatlott. Ez a magyar polgári ízlést tükröző csipkefajta—Csernyánszky Mária szerint— a helyi szükségleteknek és ízlésnek felelt meg s később eltávolodott a csipke általános fejlődésétől. Többnyire virágos ornamentikája a magyar műhímzés motívumainak áttétele a vert csipke technikájára. 198 Vert csipke emlékünk nem sok maradt fenn, de ezek általában az úrihímzésü textilek értékes kiegészítői, és velük együtt a XVII. és XVIII. századi magyar virág-ornamentika megtestesítői. Az egyházi zászlók most kerültek a kutatás előterébe, méltatásukra ezért bővebben nem térhetünk ki, csupán a szegedi ferences kincstárban levő legjelesebb darabokat mutatjuk be (73—76. T. 281—284). A textilművesség körébe tartozik a szegedi Móra Ferenc Múzeum jeles szegedi céhzászló gyűjteménye is, mely külön méltatást érdemel. 199 A céhek szabályzataik értelmében gondosan ápolták a vallásos hagyományokat. Az igen szigorúan vett úrnapi misén és körmeneten az egész céhnek zászló alatt kellett megjelennie. Egy 1724-es szegedi céhszabályzat szerint az úrnapi körmenet rendje a következő volt: „a céhek előtt egynehány pár kis diákocskák saját zászlójukkal mentek. Az bötsületes céhek közül pedig, akinek zászlójuk még nem volt, előrementek, utánuk zászlós céhek közül: először a gombkötők, azután a szabók noha protestatióval, szűcsök, csizmadiák, és legutóbb a mészárosok, kik után oskolabeli diákok." 200 Ezek a céhzászlók a XVIII. század végétől kezdve maradtak ránk. Különböző színű osztrák félselyemdamasztból, ritkábban brokátból készültek, fecskefarkos vagy téglalap alakban. Közepüket mindkét oldalon olajfestésű kép: a céh védszentjének jelvényeinek ábrázolása díszítette. A Móra Ferenc Múzeum gazdag céhzászló-gyűjteményéből (összesen 54 db, Ht. 67.15.1.—67.69.1. ltsz.) a következőket tartjuk említésre méltónak: 1797-ben készült a szegedi lakatosok, órások, puskaművesek fehér félselyem damaszt céhzászlója, egyik oldalán olajfestésű Madonnával és a céh jelvényeivel, az ország és város címerével, a másik oldalán céhjelvények és Szent Péter a mennyország kulcsával. Az asztalosok Szt. József védszentet ábrázoló zászlója 1829-ben, 197 Az Iparművészet Könyve. (Szerk. Ráth Gy.) Bp. 575. 198 Csernyánszky, M., The art of lacemaking in Hungary. Bp. 1952. 57—58. 109 A szegedi Móra Ferenc Múzeum iparművészeti gyűjteményének részletes, több síkú feldolgozása szétfeszítené e tanulmány kereteit, ezért itt csupán említést teszünk róla ugyanúgy, mint a megye legjelentősebb iparművészeti magángyűjteményére, az Éder-gyűjteményre vonatkozóan. 200 HilfL. 42. 73. (T. 281) Templomi zászló 74. (T. 282) Részlet templomi zászlóból Patróna Hungáriáé olajfestésű képével. Fehér selyemdamaszt XIX. sz. II. fele, Szeged 75. (T. 283) Templomi zászló Szegedi Ferences Kincstár 76. (T. 284) Templomi zászló 78
