P. Brestyánszky Ilona: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1970. 2. Csongrád megye iparművészeti kincsei. (Szeged, 1972)

38. (T. 127) Kehely aranyozott ezüst Josephus Müller 1845., Pest Mindszent, róm. kat. templom 39. (T. 110) Talpas kereszt ezüst M. B. mester, Nagyvárad Makó, gör. kat. templom Ugyancsak Kiray munkája a templom ezüst, kézzel felhúzott, domborított, cizellált, templom alakú szentségtartója, két fiókkal. Négy gömbtalpon áll, tetején két voluta között gömbön álló kereszt. A mesternek nagyobb igényű darabjai ezek, amelyek azt mutatják, hogy Kiray a XIX. század első felének szerényebb képviselője. A mesternek a kutatás eddig magángyűjteményben levő, empire jellegű négy gyertyatartóját, kávés-tejeskanná­ját, lábasát, sótartóját, cukortartó urnáját, késbakjait és kis tálcáját ismerte. Aradi mester Noë Schőnwald. 171 Műve, egy profilait talpú, balluszteres szárú talpaskereszt (T. 62), mely athosi fafaragványt foglal be, a XIX. sz. elejéről való, s a hódmezővásárhelyi gör. kel. templom tulajdona. Ugyanebben a templomban talál­ható egy ezüst szentelőkereszt (T. 65), ezt is a XIX. sz. elején készítette G. P. jelű mester Aradon. A makói gör. kel. templom athosi fafaragványt befoglaló, sima, neo­barokk stílusú, ezüst-talpaskeresztjét (39. T. 110) viszont MB jelű nagyváradi mes­ter készítette. 172 171 Kőszeghy E. 3. 172 Kőszeghy E. 1534. sz. jegye. 4*

Next

/
Thumbnails
Contents