P. Brestyánszky Ilona: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1970. 2. Csongrád megye iparművészeti kincsei. (Szeged, 1972)
30. (T. 52) Úrvacsora-serleg ezüst magyar, 1800. Pasberger Ferenc, Pest ? Hódmezővásárhely, ref. újtemp. A hódmezővásárhelyi r. k. templom naviculája és füstölője (31. T. 23) Johannes Liebrich budai mester igen korai, még copf díszítőelemeket mutató művei, 1803 körül keletkezhettek. Ugyancsak az ő műve a makói r. k. templom copf díszítőelemekkel ékesített ezüstmonstranciája (32. T. 119), mely ugyancsak az 1800 körüli időkben készülhetett. Johannes Liebrich 1803-ban lett budai mesterré. 1849-ig említik. 152 Talpas váza-alakú hódmezővásárhelyi füstölője csigás meánder-díszével, áttört akantuszleveles és ökörszemes köpenyével, oldalának füzérdíszével copf ötvösségünk figyelemreméltó alkotása. Jó arányú a templom bordázott testű, ezüst naviculája is, talpán álló vésett akantuszlevelekkel és fonott díszű övvel (33. T. 24). Liebrich edényei általában sima vonalúak, egyszerűbb formamegoldásúak, mérsékelt dísszel, mint ezüstfedeles talpas kannája, talpán és száján gyöngysoros dísszel 1824-ből. 153 A magyar ötvösség utolsó európai jelentőségű mesterének, Szentpéteri Józsefnek 154 nyolc műve készült a Csongrád megyei templomok számára. 155 Ötvösségünk e kimagasló alakjáról kiváló kutatónk, Mihalik Sándor készített nagyjelentőségű tanulmányt, 156 ezért e helyt csak a kutatás számára eddig ismeretlen Csongrád megyei műveivel és annak analógiáival foglalkozunk. Az 1789-ben Rimaszombatban született, 1810-ben mesterré lett Szentpéreinek legkorábbi Csongrád megyei templomokban levő alkotásai a kiskundorozsmai r. k. templom 1821-ben készített ezüst füstölője és tömjéntartója. Kanellurás övekkel díszített testű, talpú és fedelű, áttört stilizált állóleveles köpenyű füstölője (34. T. 73) kecses arányaival, tetszetős formájával, mértéktartó díszítésével az európai empire mesterművei közé tartozik. 152 Patakyné 288. 153 Kőszeghy E. 61. 154 Horváth H., Budapest Régiségei XII. 212. 155 Patakyné 288. 156 Mihalik S., Szentpétery József ötvösmester élete és művei. Bp. 1954. 126. 46