A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1970. 1. (Szeged, 1970)

vezérrel.

3/a Csanád vezér viselt dolgait a Gellért-legenda adja elő. Cs. Sebestyén Károly úgy találta, hogy a még szóbakerülő Dömötör-templom alapjait a XI. században rakták le. E kőtemplom esetleg már Szent István városalapítására és vele egyidejűleg főesperesség szervezésére enged következtetni. Az említett római út az Árpádkorban nyilván még használható volt. Ez, továbbá a sószállítás magyarázza, hogy a marosi gyepüleve mentén, illetőleg területén valósággal monasztikus hálózat alakult ki. így a bencés Szeged, Szőr eg, Oroszlámos, Csanád, Biszere, Eperjes, Bulcs, a cisztercita Egres, a premontrei Szagyu, az ismeretlen rendi Tömpös, Kanizsa, Pordány, Kemecse, Ajtony, Hódos és még több más.

4 Ezeknek a monostoroknak a sószállítás biztosításában, a sónak tárolásában és csereeszközként való felhasználásában, továbbá a biztonságosabb közlekedésben, elszállásolásban is szerepük lehetett. A só királyi monopólium volt, és így Győrffy György szerint a szegedi sórakodó helyet föltétlenül a király birtokolta. Ez szinte biztosan a Felszeged néven emlegetett Felsővárossal azonosítható. A Város másik része a királynéé volt. Ezt adományozta Eufrozina királyné 1139 előtt a johannitáknak. Ez meg Alszeged. Mindezekről később bővebben is szólunk. Okleveleink tanúsága szerint Szegedről kapják sójárandóságukat a johanniták, továbbá a nyitrai (1183), zágrábi püspökség (1217), a szávaszentdömötöri kolostor, a bácsi és kalocsai egyházak (1233), a bélakúti cisztercita monostor (1237), és más egyházi intézmények.

4/a Mindez a sófuvarozás föllendülését, a vízi és szárazföldi közlekedés, illetőleg kereskedelem kibontakozását vonja maga után. A középkori Szeged szárazföldi útvonalait okleveles források nyomán Győrffy György sorolja föl. Ezek közül a XII. és XIII. században emlegetett káliz út talán még a római idők szállítási irányát őrizte meg Szeged, egykori latin nevén Partiscum és Bátmonostor-Dunaszekcső, azaz a hajdani Lugio között. Ismeretes, hogy a mohamedán hitű kálizok, akiknek emlékezetét a Kálóz, Kalász helyneveink is megőrizték, markukban tartották Árpád-kori kereskedelmünk jelentős részét. Fontos volt még a budai nagy út is.

5 E két híres, emlegetett út forgalmát elsősorban nyilvánvalóan a szegedi országos sóközpont táplálja. 3/a Váczy P., A korai magyar történet néhány kérdéséről. Századok 1958, 333. Kulcsár P., A magyar államszervezés néhány problémája. István és Ajtony harca. Acta Universitetis Szegedinsis. Sectio Historica III (1958). Kristó Gy., Megjegyzések az ún. „pogánylázadások" kora történetéhez. U. ott. XVIII (1965). 4 Juhász K., Hajdani monostorok a csanádi egyházmegyében. Budapest 1926. Bővebb változata Juhász, Koloman: Die Stifte der Tschanader Diözese im Mittelalter. Münster, 1927. Szagyu premontrei jellegét Kumorovitz Bernát állapította meg, de adatai nyomtatásban eddig még nem láttak napvilágot. 4/a II. András király Jakab praenestei püspök, pápai követnek a beregi egyezményben (1233) esküvel fogadta, hogy az egyházak sójárandoságát általában 8 márkában váltja be. Ellenben az ispotályoknak, azaz johannitáknak, valamint a kalocsai és bácsi egyházaknak az őket illető só beváltásáért hajónként 10 márkát fog fizetni. Reizner I., 34. Az egyezmény értelmében egyébként a johanniták hazai rendházait 4 timinus só illette: 1 timinus=10 ezer darab kősó. Reiszig Ede: A jeruzsálemi Szent János-lovagrend Magyarországon. I. Budapest 1925, 45. Érdemes talán még megemlítenünk, hogy később (1435) Thallóczi Máté, a vránai perjelség kormányzója, szlavón bán egyúttal a szegedi sókamara grófja is. Reiszig I., 159. 5 1158/1403: Kaluzwt, 1208/1395: viam, que vocatur Caluzutw. Vö. Győrffy György: A magyar nemzetségfők a vármegyéig, a törzstől az országig. Századok 1958, 64. Nem kicsi a fontossága annak az oklevélnek, amelyben Alszeged bírája és esküdtjei Szeremlére költözött földijüknek, Mátyás kovácsnak ügyében tájékoztatást küldenek (1422). Reizner: IV, 28. Ez véleményünk szerint az ősi útnak forgalmas voltát igazolja: egy szegedi kovácsnak érdemes volt ott éppen a szegedi kalmárok, fuvarosok járásakelése miatt megtelepedni. Hasonló tanulságos eset, hogy a portékáikkal Baranyába igyekvő Tepercs György, Bolonya Antal és Bércei István szegedi polgárokat Bátmonostor közelében ezen az úton rabolják meg. (1429). Reizner IV, 30. 200