A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1970. 1. (Szeged, 1970)
szőrös párnavégeink mustra szerkezetének és motívumkincsének finom anyagú és rajzú párhuzamait. Mindezek átalakulva népi megfogalmazást, sugároznak bemutatott párnavégeinken. Megformálásukban nagy szerepet játszott a házilag előállított alapanyaghoz való alkalmazkodás, bár éppen az anyag és kifejezés harmonikus egységével parasztságunk rajzi és hímző készsége, ízlése által európai szellemű és színvonalú hímzést hozott létre. Rajzolóik és varróik kezében ugyanaz a mustra sem vált egyformává, egymástól alig eltérő rajzi megoldásuk egyedivé tesz minden darabot. KIVARR Ás A motívumok belső vonalas rajzát keskeny sorok képezik. Ezek lágyan vagy határozottan követik a kontúrrajzot, míg a belső felület kitöltés ék alakú és zeg-zug sorai hirtelen változtatnak irányt. E követelménynek tökéletesen megfelel a hamis-laposöltés technikája, mely a színoldalon elfedi a vásznat, fonákoldalon pedig csak egy, esetleg két szálat takar. Ezek a rajz mentén húzódó, igen apró előöltéssornak látszanak, melyek a rajzra sohasem merőlegesek 62 . Párnavégeink alapos vizsgálata során megállapítottuk, hogy még a legapróbb részletek is hamis-laposöltéssel készültek. Egyedül a sakktáblaszerű belső kitöltéshez használtak laposöltést. A keskeny hímzés-sorokhoz a hamis-laposöltést ferdén alkalmazták, melyek a felületes nézőben a színoldalon száröltés hatását keltik. A szárakat és kettős vonalakat egymással szembefordított hamis-laposöltéssel hímezték. Darabjaink fonákoldaláról világosan leolvasható a mustra rajza. Egy két darabon szerepel csak, igen kis területen laposöltés, ezekről megállapítható, hogy másodlagos belehímzések vagy csupán tévesztések, hiszen hímzőik sem voltak egyaránt tehetségesek. Párnavégeink öltéstechnikailag, 63 is kapcsolódnak az akkor országszerte kedvelt laposöltésű, régi magyar hímzésekhez, hiszen mindkét öltés egy családba tartozik. Népi hímzőink kendervásznuk, szőrfonaluk és azok rajzi megoldásához ésszerűen alkalmazták a hamislaposöltés technikáját. SZÍNEZÉS Párnavégeink kivarrásához az Alföldön honos cigája vagy racka juh 64 szőréből font fonalat használták. A fonal festésénél a már említett három fő szín: a sárga-barna (sárgás fehértől, okkeron, aranybarnán keresztül a sötét barnáig), a kék (kékesfehértől a sötétkékig), a lila (fehéres rózsaszíntől a ciklámen liláig) szinte megszámlálhatatlan árnyalatát kapták. Kivarrásnál a motívumok árnyalását a középfelé és fordítva is alkalmazták. A színek váltására nincs szabály, sötét és halvány árnyalatnál egyaránt használnak színváltást, egy motívumon belül is. Sem mustrán, sem motívumon belül nincs a színeknek szimmetriája. Darabjaink nagy részének színhatása kiegyensúlyozott és élénk tónusú. Ettől csak egy két hímzés tér el halványságával és egy-egy szín uralkodásával (3, 4, 18, 43). Az élénk tónus azokra a dara"bokra jellemző, melyek érett, dús rajzi megfogalmazásúak, s a belső vonalas rajz határozott lendületét az élénk színek még jobban kiemelik. Az egyszerű, tömör meg62 Kerékgyártó Adrienn öltéselemzésében (Győrffy I., A kun hímzés. Muskátli 1932. máj. cikkének öltéselemzése) ugyanezeket állapítja meg. Vö. Wienerné Bakoss Margit, A hódmezővásárhelyi hímvarrásról. Muskátli. 1934. júl. 63 Palotay G., im. 1940. 59. 64 Győrffy I., im. 1932. Lovassy S., Magyarország gerinces állatai és gazdasági vonatkozásaik. Bp. 1927. 243. Szeremlei S., im. 1911. IV. 250. 151
