A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1970. 1. (Szeged, 1970)
FONAL A hímzéshez szőrfonalat használtak, ezt a hosszú szőrű magyar juh gyapjából sodorták 20 . E fonalat feltehetően festőnövényekkel házilag színezték. Párnavégeinken három tiszta színt, ill. ezek finom árnyalatait alkalmazták. A XVII— XVIII. sz.-ban divatos színárnyaláshoz 21 nem volt szükség a festékfőzetek keverésére, csupán adagolására. Párnavégeinken a kék színt egyfajta kékből nyert árnyalatok képviselik, melyet valószínűleg a csüllengből nyertek. Ugyanez tapasztalható a vörösnél, melynek ez a fajta lilás tónusa az Alföld homokos vidékén honos báránypirosítóra jellemző. Párnavégeinken ez a fajta lilás tónus árnyalatai szerepelnek, míg ez más vidékek hímzéseiből hiányzik. A sárga-barna szín változatos gazdagságát több fajta tónus képviseli, mely többfajta festőnövény használatára utal. A sárga- mustársárgaaranybarna- sötétbarna, tónusváltozatok mindegyikét más-más festőnövény szolgáltatta 22 , melyekből a kékhez és lilához hasonlóan több árnyalatot festettek. A főzetek töménységének adagolásával a színárnyalatoknak igen finom skáláját tudták elővarázsolni. Festésnél a híg oldatból a töményebb felé haladva biztosíthatták a festék anyag teljes behatolását, mely nagymértékben befolyásolta a fonal színállóságát. ,,Ugy tartották, hogy a fonalak többszöri festése a tartós" Győrffy I. szerint. MUSTRA Az általunk bemutatandó negyvennyolc darab párna vég mustrája az országosan igen elterjedt szokásnak megfelelően, három sávra osztott, kétoldali szimmetriás. A sávok közül a középső szélesebb, a két szélső keskenyebb, az utóbbi általában a középsáv szélességének kétharmada. A sávokat vonalszerű, sima vagy geometrikus díszű sorok választják el egymástól. Ezeket a hímzésre jellemzően, rendszertelen szakaszokban, különböző színű fonallal varrták ki. A középsáv kompozíciója hozzávetőlegesen három típusra osztható: indás (:hulláminda váltakozó helyzetű virágmotívumokkal), kazettás (:egymásmellé tett, centrális felépítésű motívumokból álló) és központi (:egy fő motívum köré szerkesztett). A szélső sáv általában egymás mellé helyezett virágbokrokból áll, melyek — a kunsági hímzéseknél tapasztaltakkal ellentétben — az elválasztó sortól függetlenek, és többnyire a középsáv egyes motívumait ismétlik. A mustrák elnevezéseiket valószínűleg a bennük előforduló motívumokról kapták. Kiss L. „Helyi elnevezéseik szerint tulipántos, bazsarúzsás, aprószegfüs, kerekrúzsás, fügés, templomcifrás" díszítést sorol fel 23 . Az ezeken kívül, ma is használatos mustra nevek a hímzés felújítóitól származnak 24 . Párnavégeinket e mustra 20 Fél E.—Hofer T.—K. Csilléry K., i. m. 1969. 67. 21 Dreger, M., Künstlerische Entwicklung der Weberei und Stickerei. Wien. 1904. Textband 275. 315. Tafelband II. 225. 280/c. 22 Vö. Győrffy I., A hazai festőnövények és a velük való népi festési módok. Herba folyóirat. 1921. jan.— dec. „A kék szín nyerésére egyetlen biztos növénye van a csülleng (Isatis tinctoria L)... Báránypirosító (Álkanna tinctoria L), a vele nyert szín lilás, ha pácul szódát használunk akkor vöröses lila színt nyerünk... A sárga szín festésére a nép a festőnövények egész sorozatát használja". Az itt felsorolt 32 festőnövény közül egyelőre nem tudhatjuk, melyeket használták hímzéseink sárgás tónusú fonalainak festéséhez. A barna szín nyeréséhez valószínűleg diót (Juglans nigra L) •és bodzát (Sambucus nigra L) alkalmaztak. A növények elterjedésére vonatkozó adatokat lásd. Jávorka S., Magyar Flóra. Bp. 1924. 410, 847, 242, 1047. 23 Kiss L., i. m. 1928. 47. 24 Wienemé Bakoss M., A hódmezővásárhelyi hímvarrásról. Muskátli. 1934. júl. és Varga M., Alföldi szőrhímzések. (Népművelési Intézet kiadványa) Bp. 1968. 4. 122
