A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1969. 1. (Szeged, 1969)
Solymos Ede: Levéltári adatok a szegedi halászat történetéhez
is állít fel tilalmat. Ebből is látszik, hogy az egész Tiszára gondoltak. Tiltják a tilalmi időben az ikraszedést és árusítást, vízparton sertések legeltetését, a kenderáztatást csak kijelölt helyeken engedélyezik. Szeged I. megjegyzi, hogy tilalmi időben csak mesterséges tenyésztésű, vagy korábban fogott és bárkázott hal árusítható, s ezt igazolni kell. A 3. §-sal kezdik felsorolni az engedélyezett és tiltott szerszámokat. Tilalmi időn kívül csak oly húzóháló használható, melynek szárnyszeműre [szembősége] 2 négyszöghüvelyknél [13,8758 cm 2 ], zsákszem-űre másfél — az első szegedinél egy — négyszöghüvelyknél [10,4068 cm 2 ] nem kisebb, b) eresztő (álló) háló, melynek szembősége 2 négyszöghüvelyknél nem kisebb. Csanád vm. nedves, a többi megye száraz állapotban méri a hálót. Csanád vm. engedélyezi még az egyes horgot, Szeged 1875-ös a kecét, pintyet — 1 négy szöghüvelykes hálóval — a horgot (kabak horog), ártereken és tavakban a vejszét is. Baranya—Bácsbodrog a horgot, merítőhálót, varsát, vejszét (irrgang), míg a közös rendelet a kecét, pirityet, merítőhálót [10,4068 cm 2 ], horgot és vejszét. Tilos használni minden mást, de különösen bódító, mérgező és robbanó anyagokat, lövöldözést. Csanád tiltja még a szigonyt, fenékhorgot, a kosarakat és a mesterséges halfogók építését, mely a halak szabad mozgását gátolja. Szeged: szigony, fenékhorog, kosarak, szabad járást gátló eszközök, valamint mét vagy marázsaháló alkalmazását tilalmazza. Ez utóbbi ellentmond annak, hogy az eresztő (álló) hálókat engedélyezi, hisz a Tiszán éppen a métvagy marázsaháló volt az eresztőháló használatos változata. Baranya—Bácsbodrog: szigony, pendelyháló, borítóháló, tapogató. Közös: fenékhorog, kosarak s a pisztrángfogásnál használt vízlecsapolás. A kifogott s emberi élvezetre alkalmas árusítható halak mérete: Csanád: keszegfélék kivételével fél fonton felül. Szeged: csak az engedélyezett szemméretű hálóval fogott fél fonton felüliek, kivéve a tavakban fogott keszegfajok (kárász, compó, menyhal, persling, durbincs). Baranya—Bácsbodrog: kárász, keszeg, sügér kivételével a negyed font felettiek. A közös rendelet a keszegfélék kivételével csak a 25 dekán felüli súlyúak kifogását engedélyezi. Mindegyik szabályrendelet előírja — s ez országos —, hogy a szerszámokat használatbavétel előtt az elöljáróságon lajstromba kell vétetni, s azt plombával látják el. A többi § az ellenőrzésről, büntetésekről intézkedik. A mérnöki hivatal külön ügyiratban magyarázta meg a rendőrségnek, hogy a hálószemek mérete hogy értendő: „A 13,8758 cm négyzet azon négy oldalú terület, melynek minden oldala régi mérték szerint 1 hüvelyk 4 vonal 11 10 /i2 pont, új mérték szerint 3,725 cm hosszúságban áll — s ezen hosszúságok négyzetre emelve (maga magával szorozva) kiad 2 négyzethüvelyket, vagyis 13,8758 cm négyzetet. . .", a 10,4068 cm 2 minden oldala 1 hüvelyk 2 vonal 8 pont, új mérték szerint 3,226 cm. 26 Adataink szerint a halászok a szabályrendeleteknek, majd később a halászati törvénynek két pontja ellen tiltakoztak: a tilalmi idők bevezetése" és a 26 (1417/873) lev.: 84/877. 4* 5/