A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1969. 1. (Szeged, 1969)

Marián Miklós–Varga Béláné: A pusztaszeri rezervátum és madárvilága

Augusztusban néha több száz gólyából álló csapat álldogál az iszapos tófenéken és a füves parton. A gyülekező kanalas gémek száma olykor meg haladja az ezret is. Még a rendesen csak néhány egyeddel képviselt kóborló kis kócsagok száma is egy-két tucatra emelkedik. A védett terület 3 fő fészkelő faja a széki lile, a gólyatöcs és a gulipán is e hónapban készülődik útra. Szeptember végére eltűnnek a pusztáról. Szeptemberben és októberben — bár a vonuló pólingok száma is magas — mennyiségükkel a récék dominálnak. 5—6 ezres tömegüktől feketélik a Dongértó vize. Megszámolni lehetetlen a helyét állandóan változtató, úszó sokaságot. A fajok aránya ez idő tájt kb. így alakul: 50°/o csörgő réce, 25°/o tőkés réce, 25°/o egyéb récefaj (elsősorban kanalas, barát és cigány réce). Október végén, novemberben a ludak — elsősorban a nagy lilik — veszik át a vezető szerepet. A jelentős számban itt tartózkodó északi vándorok mélyen a középső területre vagy a semlyékek rejtett vizeire húzódnak. Jelenlétüket — különösen az ilyenkor már gyakori sűrű ködben — csak erős hangjuk árulja el. December elején többnyire befagynak a rezervátum vizei. A vízi madarak elhagyják a területet. A szárazföldiek közül is csak kevés találja meg létfeltételeit a kietlenné vált pusztán. Meg kell itt említesnünk a magyar puszták madáréletének egyik különleges jelenségét: az átnyaralást. Egyetértve Beretzk fehértavi vizsgálataival (Beretzk, 1956), megállapítható, hogy egyes vonuló madárfajok (mint pl. a pajzsoscankó) a tavaszi és őszi vonulási időszakok között, a nyári hónapokban is képviselve vannak néhány, vagy több egyeddel. Tavaszi tartózkodásuk oly későre nyúlik és őszi elvonulásra való gyülekezésük olyan korán kezdődik, hogy a két mozgalom szinte egybeesik. Az átnyaralás tényét egyes fajoknál igazolják „A megfigyelt madárfajok" című fejezet adatai. A madárvonulás időszakaiban, különösen ősszel igen nagy a rezervátumon a helyi madármozgás. A Dongér-tó és a környezetében levő semlyékek nem tudják a sok ezernyi vendégmadarat élelemmel ellátni. A tavon hosszabb-rövidebb időre megjelenő vándorok tehát a környező tavakra, mezőgazdasági területekre járnak táplálkozni. A helyi mozgalmat — megfigyelési naplónk alapján — a récék és a sirályok esti és reggeli húzásának bemutatásával érzékeltetjük: A madarak, a húzási irányból következtetve, valószínűleg a szomszédos Csaj-, Bogárzó- és Péteri-tóra váltanak át, illetőleg onnan repülnek át a Dongértóra. (L. 1. sz. térképvázlat.) A récék (nagyrészt tőkés és csörgő réce) húzása a Dongér-tavon 1967. szeptember 7-én este: ÉNY-ról 8 csapat érkezett, összesen mintegy 200 egyeddel, NY-ról 9 csapat repült be, összesen kb. 90 egyeddel. Az egyes csapatok 2—9 perces időközökben szálltak le a tóra. Egy-egy csapatban 10—16 példányt számoltunk. A mozgalom 16 óra 9 perctől 18 óra 32 percig tartott. 1967. szeptember 8-án, hajnalban: ÉNY-ról 28 csapatban kb. 1100 réce érkezett. A csapatok 7—160 példányból állottak, É-ról 12 csapatban kb. 180 réce szállt be, csapatonkint 15—50 példánnyal, 237