A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1969. 1. (Szeged, 1969)

Juhász Antal: A hantház

talált hantokat. „Jó erős gyöpet szántottak. Hat ökör kellett a szántáshoz. Utána ment két ember és a kiszántott hantokat vályog-formára vágta. Nagyob­bak voltak, mint a vályog." 15 A hantszedésnek ezt a módját — a visszaemléke­zések szerint — ritkábbnak tartjuk, mint az előzőt. Szabályos formájú gyep­hantokat sokkal inkább nyeshettek ásóval és lapáttal, mint szántás után. A hantokat kocsin vagy talicskán hordták az építkezés helyére. Átlagos méretű, kétosztatú hantház építéséhez kb. 100 négyszögöl gyepet kellett fel­vágni. Tanyai építkezésnél különös gonddal történt a házhely megválasztása. Az építők több körülményt is figyelmbe vettek. Első renden a lakóház tájolását kell említeni: úgy építkeztek, hogy a tanya háttal vagy véggel legyen északnak. Másfelől magas fekvésű földre, partra igyekeztek építeni, hogy csapadékos esz­tendőben a föld árja, vadvíz vagy fakadó víz ellen mentve legyen a tanya, — harmadsorban olyan helyre, hogy közel legyenek a legelőhöz, ne kelljen a jó­szágot a szántóföldön át a semlyékre hajtani. Számításba vették még a dűlő­úttól való távolságot is. Hantháznak alapot sosem ástak, a múlt században ez vertfalú, vályog­falú tanyánál sem volt szokásos. Legfeljebb az épület helyét lapáttal simára nyesték, kügenyösítötték. Lépéssel kimérték a ház hosszát és szélességét. A mes­ter-gerendát tartó oszlopokat, ún. ágasokat leásták a földbe, azután kezdték rakni a falat. A hantokat gyepes oldalukkal lefelé rakták egymásra. Előfor­dult, hogy a hantok hossza adta ki a fal vastagságát, de a két megfigyelt hant­háznál azt tapasztaltuk, hogy két hantot illesztettek egymás mellé: egyiket hosszában, másikat keresztben s így adódott a fal általában 60 cm-es vastag­sága. Az egymásra kerülő hantokat úgy rakták, hogy a felső hant széle az alatta levő közepére jusson. A hosszában és keresztben fekvő hantokat soron­ként hol kívül, hol belül rakták. Mind a négy fallal folyamatosan haladtak, hogy a sarkokon a hantok jól kössék egymást (1—2. kép) A felmért hantházak építéséhez kötőanyagot nem használtak. A csengelei tanyán azt figyelhettük meg, hogy a hantsorok közé ritkásan nádszálakat he­lyeztek. Ez bizonyára a kötést szolgálta, hiszen a gyöpszínbe nyomódó nád va­lamelyest összetartotta a hantokat. Erre vonatkozóan a visszaemlékezések eléggé eltérőek. Legtöbb adatközlőnk úgy emlékezik, hogy a hantok közé nem ke­rült semmiféle kötőanyag, mivel a gyöpszín eléggé összetartó volt és a jól rakott gyeptéglák súlyuknál fogva nem mozdultak el. Néhányan azonban — mind maguk is raktak hantfalat! — a hantsorok tetejére majtert tettek. A maltert agyagos vagy székes földből csinálták, — a szikes talaj egyébként vályogvetésre is kiválóan alkalmas. A fölnyesett gyeptéglák alatti földréteg rendesen megfelelt malternak. Néhány kocsi földet behordták a leendő ta­nyaudvarra. A földrakás tetején mélyedést túrtak, ebbe vizet öntöttek és ka­pával híg maltert kevergettek. Az így készült malterba polyvát nem szór­tak. Itt jegyezzük meg, hogy ahol a hantépítkezés vizet igényelt, ott legelébb kutat ástak, többnyire csak afféle kopolyakut&x.. A kopolya kissé rézsútosan földbe ásott gödör, amelynek alján a talajvíz összeszivárog. Földbevájt lép­csőkön mentek le és vödörrel merítettek belőle. Az is előfordult, hogy mélyebbről kiásott fosóhomokot tettek a hantok közé. Idővel, amikor a hantfal megülepedett, a lemálló tapasztásoknál a ho­mok szóródott az ilyen falból. 15 Szanki gyűjtés 1965. Móra Ferenc Múzeum Néprajzi Adattára. 9

Next

/
Thumbnails
Contents