A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1968. (Szeged, 1968)

Bálint Csanád: Honfoglalás kori sírok Szeged-Öthalmon

kiválóságának elestét említi: „A többiek végül is, amikor látták ezt holtan a földre zuhanni, nagy félelem és siránkozás közben elragadták és visszatértek, a táborba."

157 Hihetőleg a végtisztességet kívánták neki megadni. A 943-as balszerencsés vállalkozás

158 vagy a győztes csaták halottait is nyilván a szokásoknak megfelelően búcsúztatták. Egyetlen figyelmeztető néprajzi párhuzam lehet Piano Carpini sokat vitatott adata, miszerint a tatároknak két temetőjük van, az egyikbe a szokott módon temetnek, a másikban pedig azok vannak elhantolva, akik Magyarországon haltak meg.

159 Az adatot legtöbben kétkedéssel fogadják.

160 Piano Carpini megfigyelését Guiragos arméniai történetíró feljegyzése megerősítheti: „. . . a tatárok vagy magukkal vitték a holttestet több napon keresztül, . . . vagy elégették . . . vagy egy mély gödörbe temették el."

181 A mongoloknál nem lehetett ez másként, mint ahogy Toktoa fiai jártak el, mikor nem tudták apjukat sem eltemetni, sem magukkal vinni, így a halott levágott fejét vitték magukkal.

182 Régészetünknek az az álláspontja, hogy a honfoglalók halottaikat mindig a téli szállás közelében temették el.

163 Nagyon kétes, hogy az említett belsőázsiai szokás a magyaroknál is élt volna. Hogy a külhonban elesett bajtársaikat hazahozták volna, ebbe a belsőázsiainál lényegesen páradúsabb európai éghajlati viszonyok is beleszólhattak. A holttestek a nagy távolságról való szállítás esetén a bomlás igen előrehaladott fokára kerülhettek, és számítsuk még ehhez a hadjáratok tavaszi, nyári időpontját.

164 Nem tudnánk választ adni arra a kérdésre sem, hogyan kellene felkutatni a X. századi sírok közt a messzi földön elhalt és itthon sírba tett katonák temetkezéseit. Jelen módszereinkkel kilátástalan hogy maradványaikat a „bolygatottnak" megfigyelt sírok tömegében keressük. Ha néhányszáz vagy ezer főből is állt egy-egy vállalkozás résztvevőinek száma, kisebb emberveszteség esetén is a hazahozatal - még a magasabb rangúaké is - nagy terhet rótt volna a társakra. Jóllehet nem mondhatjuk ki a csatában elesett kalandozók sírjairól, valószínűbbnek tartom, hogy a halottaknak a csatahely közelében adták meg a végtisztességet.

185 Időközben úgy tűnt, Franciaországban rábukkantak a kalandozók nyomára.

166 A Troyes város melletti Isle Aumont falucska (Aube département) dombján hosszú éveken keresztül folytak ásatások. A Mogne és a Hozain folyók összefolyásánál álló kiemelkedésen mintegy 1500 meroving és karoling kori sírt tártak fel, de a temetőben nyugvók számát kb. 3-4000-re lehet becsülni. 157 vö. Györffy 1958. 188. 158 A jólértesült Liudprand nem beszél a sereg pusztulásáról, vö. Györffy 1958. 176. 159 Piano Carpini III. 14. vö. Györffy 1965. 65. 160 pl. Györffy 1965. 231. 149. j. 161 J. P. Roux: La mort chez les peuples altaiques anciens et médiévaux. Paris, 1963. 144. 162 Mongolok titkos története, közreadja Ligeti L. Budapest, 196. 165. — Ebben az összefüggésben említi Györffy 1965. 231. 149. j. is. 163 Ebben az értelemben válaszolt Dienes István Csalog Zsoltnak 1966-ban a Magyar Tudományos Akadémián tartott előadására. (Az előadás szövege megjelent: A IX—

XI. századi magyarság gazdálkodásának és életformájának kérdéseihez. Agrártört. Szemle, 1967. 228— 238.) 164 A szkiták 3000 km-t 2,5 hónap alatt tettek meg. Ha az egész törzs vonult, az átlagsebesség nem haladhatta meg a napi 10 km-t. /C.C. Чернигов: Загадка Золотого кургана. Москва, 1965. 109. Ezért az adatért Bakay Kornélnak tartozom köszönettel.) Mongol példákból napi 100 km-es teljesítményről tudunk. 165 Az egyik türk—arab háborúban a türk vezér elestekor nem annak halálát tartották szerencsétlenségnek, hanem azt, hogy nem tudták őt eltemetni, mivel a holttest az arabok kezén maradt (1. W. Barthold: Histoire des Turcs d'Asie Centrale. Paris, 1945. 15.) 166 J. Scapula: Habitats successifs sur la butte d'Isle-Aumont (Aube) d'après les fouilles de 1954. Revue archéologique de l'Est et du Centre-Est. VIL 1956. 268—284. 84