A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1968. (Szeged, 1968)

Bálint Csanád: Honfoglalás kori sírok Szeged-Öthalmon

sága szerint a mai Budapest környékéig kiterjedt.

109 Maga a halimbai temető (három sírjában volt nyugati pénz!) Tormás és Fájsz helynevek mellett terül el.

110 A somogyi és tolnai részek is a fejedelmi családhoz tartoztak, itt szította lázadását pár évtizeddel később Koppány.

111 A század közepére a Kisalföld és a Csallóköz is az Árpádok kezére juthatott, hiszen a legújabb kutatás ide helyezi Taksony fia Mihály birtokát.

112 A nyugati végek szintén a fejedelmi hatalom alá kerülhettek (Géza uralkodása vége felé birtokot ajándékoz Sopron közelében.

113 Liutpald őrgróf 984 körül a bécsi medencében egy erősséget foglal el egy Géza (?) nevű, nagy hatalmú embertől.

114 Míg e gondolat több oldalról is megerősítést nyer, munkahipotézisként vetem fel, hogy a honfoglalás kori sírokban talált nyugati pénzek jó része: Provencei Hugó és részben I. Berengár dénárjai 943-ban és részben 947-ben kapott adóként kerültek az országba, ill. Taksony hozta haza zsákmányként, és hogy e pénzek ezekben a kalandokban részt vett harcosok, jórészt a fejedelmi törzs katonái birtokában voltak. Bónis György úgy véli, az uralkodó család nem vett részt a kalandozásokban, a 947-es volt az egyetlen nyugati portyája.

115 Felvetődik hát a kérdés, kik vettek részt a szinte évente idegenbe induló rablóhadjáratokban. A kutatók egy részének kézenfekvőnek látszik, hogy elsősorban az ország nyugati feléből toborzódtak a szerencséjüket próbálók.

116 Mások a magyar társadalom fejlődését vizsgálva ezt a súlyos ellentmondásokkal teli korszakot a „pásztortársadalom válságával" jellemzik, mely krízis valamennyi átmeneti korszakát élő társadalmi forma esetében szükségszerűen jelentkezik.

117 - A nomád életforma válsága az új hazába települt magyarságnál tagadhatatlan. Néhány meggondolás alapján azonban úgy vélem, a kalandozó hadjáratok nem kapcsolhatók okokozati összefüggésbe e folyamattal. A társadalom válsága ettől függetlenül és ennek ellenére volt meg, s nyilván annak megoldásában sem volt alapvető szerepe. Molnár Erik összegezte a kalandozások indítékait, köztük elsőnek ki109 Más eredményre jutott Bakay Kornél sajtó alatt levő munkájában: Archaeologische Studien zur Frage der ungarischen Staatsgründung. II. Alba Regia 1968. 110 László Gy.: Gy. Török: Die Bewohner von Halimba im 10. und 11. Jahrhundert. Századok, 1964. 804. 111 Györffy Gy.: Tanulmányok a magyar állam eredetéről. Budapest, 1959. 85. — továbbiakban: Györffy 1959. 112 Sz. de Vajay: Grossfürst Geysa von Ungarn. Familie und Verwandtschaft. Südostforschungen, XXI. 1962. 64—66. — Mihály a fiának bizánci nevet adott. Vazul később keleti házasságot kötött (vö. László 1963. 387. 24. j.). Nem járhatunk messze a valóságtól, ha az ÉNy-Magyarországi lelőhelyű bizánci érmeket és kereszteket e kapcsolatokkal magyarázzuk. 113 László 1963. 387. 19. j. 114 A Chronicon Brève Austriacum szerzője Konrád, aki 1177—1203 közt apát volt Wizenberg-ben. Itt írja: „Ipse autem terram hanc cum multo comitatu adiens, castrum munitissimum in monte nostro situm, quod homo potentissimus nomine Gizo tenebat, magna vi cepit atque destruxit..." A krónikát kiadó W. Wattenbach (MGH SS. XXIV. 70., ill. 71. 4. j.) kétli a feljegyzés hitelességét. A meglepő adattal szemben szkeptikus Lüttich (Lüttich 1910. 166.) és M. Vancsa (Geschichte Nieder- und Ober-österreichs I. Gotha. 1905. 197—198.) is. Egy ausztriai monda mindenesetre arról beszél, hogy a mai Melk helyén a magyarok várat építettek. Ezt Nagy Ottó csellel elfoglalta, és a várat őrző Gizzo fejedelmet (!) embereivel együtt agyonütötték. L. Relkovic Davorka: Hun és magyar vonatkozású mondák nyugati szomszédainknál. Ethn. L. 1939. 59. — Az összeütközések folytatódtak, 991-ben alighanem a nyugati határnál mért vereséget IV. Henrik bajor vezér a magyarokra 1. Auctarium Garstense (MGH SS. IX. 567.), Ann. Sancti Rudberti Salisburgenses (uott, 772.), Ann. Ratisponenses (uott. 584.). 115 Bónis Gy.: István király. Budapest, 1956. 22. 116 Pl. Hóman B.—Szekfű Gy.: Magyar történet, Budapest, 1938. I. 133. skk., László Gy.: Lehel kürtje. Budapest, 1953. 4. 117 L. 88. j. 78