A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1968. (Szeged, 1968)

Bálint Csanád: Honfoglalás kori sírok Szeged-Öthalmon

volt az orsovai leletben. A lelőhely oly messze esik a jelenleg ismert

92 X. századi magyarlakta területektől, hogy földbekerülése csakis az aldunai beköltözéssel

93 magyarázható. Több figyelmet kellene szentelni a nyugati krónikák - sokszor későbbi időkből származó - híradásaira, melyek már a 880-as éveknél Pannóniában említenek magyarokat.

94 Igen valószínű, hogy ezek a csoportok már nem mentek vissza Etelközbe. Meglepő az itáliai veretű érmek túlsúlya honfoglalás kori sírjainkban. 172 nyugati származású pénz közül 138 darabot (80,2%) Páviában, Milánóban, vagy a pápai államban vertek. Ezek közt is a legtöbb I. Berengár (888-924) és Provencei Hugó (926-945) dénárja: 60, ill. 52 db, tehát összesen valamennyi nyugati pénzünknek mintegy kétharmada. Megfigyelhető, hogy I. Berengár pénze gyakran szerepel azonos sírleletben Provencei Hugó érmével (8 esetben: Bátorkeszi, Csorna, Halimba, Nagyvázsony, Szekszárd, Szered, Győr, Kenézlő 11. sír), Provencei Hugó és II. Lothár pénzei is sokszor fordulnak együtt elő (8 esetben: az említett Győr, Bátorkeszi és Kenézlő 11. síron kívül Bakonyszombathely, Mindszent, Szabadbattyán, Tiszaeszlár, Veszprém). Következésként igen valószínű, hogy a Berengár-féle pénzek egy része a 940-es évekig használatban lehetett,

95 amikor Provencei Hugó és II. Lothár pénzveretési tevékenysége a tetőfokán állt. Ugyanakkor szembetűnő, hogy a többi uralkodótól csak egy-két példány került a honfoglalók sírjaiba. Ez nagy valószínűséggel arra mutat, hogy a magyarok a 940-es évek táján Itáliában egyszerre nagyobb mennyiségű pénzhez jutottak. Megítélésem szerint e hipotézis összekapcsolható Liudprand tudósításával: „Ebben az időben Hugó király tíz mérő pénzt adva, békét kötött a magyarokkal, és túszokat kapva tőlük, kikergette őket Itáliából és vezetőt adván nekik, Spanyolországba küldte őket."

96 Négy évvel később ismét tíz mérő pénzt kaptak a magyarok, ez alkalommal II. Berengártól (igaz, ez gyengébb minőségű volt): „Ez idő tájt Taksony, a magyarok királya nagy sereggel jött Itáliába. Berengár király tíz mérő pénzt adott neki, de nem a saját pénzéből, hanem abból amit az egyházaktól és a szegényektől begyűjtött. . . mindkét nemhez tartozó ember . . . egy pénzt adott magáért. Ebbe rezet keverve, néhány embertől behajtotta a tíz mérőt; a többit, és amit az egyházaktól elvett, magának tartotta meg."

97 Liudprand Hugó adófizetését Berengár ivreai markgróf menekülése után (941) meséli el.®

8 Ugyanezt az eseményt Lupus 92 Új irányba terelheti a kutatást a Batajnicán (Jugoszlávia, Zimony mellett) feltárt X—

XI. századi magyar köznépi temető. Danica Dimitrievic szíves szóbeli közlését még egyszer megköszönöm. 93 Hóman В.—Szekfű Gy.: Magyar történet. Budapest, 1935. I. 169., Dienes 1962. 133., László Gyula egyetemi előadásán hallottam, hogy Tóth Zoltán is a déli beköltözési irány híve volt. 94 Az Ann. Bertiniani ismert adatán (MGH SS. I. 458.) kívül pl.: Catalogue archiepiscoporum Salisburgensium, A. 880.: „Dietmarus archiepiscopus Iuvavensem (!) rexit ecclesiam, qui sanctum Vincencium martyrem Salzburg detulit, et in bello Ungarico occisus est. .." (1. MGH SS. XIII. 355.), Marinus Sanutus iunior; A. 881.: „In questo tempo Hungari venuti di Asicia in Panonia et li comenzono habitar et fino al présente (!) vi stanno . . ." (1. Gombos II. 1550.). 893-ban már a bajorokkal ütköztek meg: Ann. Altahenses breves, A. 893. (MGH SS. XX. 774.), Lambertus Hersfeldensis monachus (Gombos II. 1389.). Ekkor támadták meg Arnulf hívására Szvatoplukot is (Győrffy 1958. 168.). 95 Huszár Lajos hívta fel a figyelmem, hogy a jó minőségű pénzek évtizedekig forgalomban maradtak. 96 Liudprand V. 19. vö. Györffy 1958. 176. — Ezen adatot — más összefüggésben — László Gyula is idézi (1963. 386.) 97 Liudprand V. 33. vö. Györffy 1958. 176. 9S Pauler 1900. 171. 110. j. 76