A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1968. (Szeged, 1968)

Erdélyi István–Pataki László: A nagyszentmiklósi „Attila kincs” leletkörülményei

aranycsésze fordult ki. Végül huszonhármat számláltak össze. Véletlenül náluk volt ekkor két görög kereskedő : Pandovics Trandaf il és Dimitrievics Márk. Felesége, Ikonia, hogy a kereskedőket titoktartásra bírja, öt edényt nekik ajándékozott. De ők megvásároltak még ötöt „320 forinton". További négyet Ikonia Jankovich aranyművesnek adott el, de Jankovich ezekért csak nyolc forintot fizetett.

19 Alighogy a kincs napvilágra került, betévedt Vuinékhoz V i 11 a Naum bécsi gyapjúkereskedő is. Megnézegette az aranyedényeket, s kérés nélkül kétezer forintot ígért értük. Ikonia azonban ennyiért nem adta oda. Ezt a bécsi iratokból tudtuk meg. „Als sie die Gefässe einigen Griechen zeigte, kam dazu der Wiener Wollhändler Naum V i 11 a, der sich ebenda in seinem Geschäften aufhielt. Diese zusammen eigneten sich - ohne dass Ikonia einen Preis nannte - dem Schatz zu 2000 f an - 1000 f bar, 1000 in einem Schuldschein . . ." Érthetetlennek látszik, hogy Ikonia, ha előbb nem adta oda a kincset Vittának 2000 forintért, röviddel ezután miért ajándékozta csaknem egyharmadát ingyen a két görögnek és Jankovichnak. De ha tovább olvassuk a bécsi iratot, ez is megvilágosodik. Vitta ugyanis megijesztette őket - és elment. „. . .und geboten ihr das tiefste Stillschweigen, sonst werde ihr Sohn sicher zu den Recruten genommen werden." De távozása előtt „Auch beruft sie sich darauf, dass sie vor 30 Jahren eine im Flusse Haranga von Dieben geborgene, mit barem Gelde beladene Truhe gefunden, dies dem Cameral-Verwalter-Amte angezeicht und den Fund übergeben habe, ohne irgend etwas dafür zu er . . ."

20 (Az írás itt megszakad.) A bécsi kereskedő szavai bizonyára gondolkodóba ejtették Vuinékat. Tudatlan szegény parasztok voltak. A kinccsel nagy szerencse érte őket. De most mit tegyenek vele? Ha beszolgáltatják, talán semmit sem kapnak érte. Ha eladják, abból is baj lehet. Mégis - talán az lesz a legjobb, ha titokban eladják. De egyrészéből talán lehetne apróságokat is készíttetni. Azokat könnyű eladni. És hallgatási jutalékként - csaknem egyharmadát elajándékozták. A görög kereskedők Pandovics és Dimitrievics, a kezükbe került tíz aranyedénnyel Péterváradra siettek, hogy ott értékesítsék. Velük ment Viunék nagy fia is, hogy ő is eladja azt a kilencet, melyek még a kezükben voltak. A péterváradi vásár azonban nem sikerült. Vevő nem akadt. Eközben visszatért Nagyszentmiklósra Vitta Naum, a bécsi gyapjúkereskedő is, aki megvette Jankovichtól az aranyműves kezébe került négy aranyedényt, majd felkereste újra Vuinékat, s tőlük is megvásárolta a maradék kilencet, mellyel a fiú Péterváradról haza érkezett. Ez utóbbiakért 1472 forint 20 krajcárt fizetett. S nyomban Pestre vitte valamennyit, hogy ott eladja. A fővárosban azonban meghallotta, hogy a kincsnek már „híre kelt". Jobbnak látta hát bejelenteni Boráros polgármesternek, hogy a Bánátban felfedezett kincs egyrésze nála van. Pestre érkezett közben Péterváradról a másik két kereskedő is, s meghallván hogy mi történt, ők is a városházára siettek. Ott pedig mindhárom kereskedőtől átvették az edényeket, és 1799. augusztus 3-án leltározták. A leltárban huszonnégy aranytárgyról van szó. A huszonnegyedik egy aranyrúd, mely beolvasztásból keletkezett. 19 Pulszky F., i. m. 56. 20 Rudolf Noll kézirata. Az akta nyilvántartási száma OKäA, Z. 1596/1807. Ebben a bécsi kereskedő neve Naum Nitta. Pulszkynál Vitta Naum. Pulszky egy hivatalos jegyzőkönyvből vette. A Haranga folyó neve ma Aranka. Átfolyik a Bánáton és a Tiszába ömlik. 39