A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1968. (Szeged, 1968)

P. László Emőke: Endre Béla festészete

a magányt, kerülte az előkelő társaságot, de kereste az egyszerű, művészi hajlamú emberek barátságát. Kiállításon csak 1904-ben szerepelt először, Szegeden a Leszámolás с képével, s ugyanevvel és a Bölcső-vei 1905-ben a Budapesti Tavaszi Tárlaton. Ez volt különben az első és utolsó pesti szereplése, szerénysége visszariasztotta a nagy kiállításoktól, s inkább csak magának festett. Ezenkívül mégegyszer, 1924-ben van szó arról, hogy festményeit az Ernst Múzeumban be fogja mutatni, egy elmarasztaló vásárhelyi kritika hatására azonban ettől is eláll. De nem csak Pesten nem állít ki, hanem 1912-ig Vásárhelyen sem szerepel a nagy nyilvánosság előtt. A vásárhelyi művészek az igazi nagy értéket a népben látták, ennek a továbbélő ősinek, a legbecsesebbnek, a legcsodálatosabbnak a védelme Endre Béla egyik művészi célkitűzése is. Védelem a konkrét fizikai értelemben és védelem úgy, hogy a népi művészet belső szellemét, motívumait művészeink felhasználják. 1892-ben a ref. öregtemplom szép magyar reneszánsz virágokkal és állatokkal díszített szószékét, úrasztalát és faerkéiyét szétverik, helyébe jellegtelen vaserkélyt raknak. Egyre inkább kimennek a divatból és elpusztulnak a régi szép faragott, magyar formájú virágokkal díszített bútorok is. Ezeknek s az ősi szűröknek, subáknak, ködmönöknek, valamint edényeknek, szerszámoknak a gyűjtését határozzák el közösen Tornyaival és Kiss Lajossal. Heteken keresztül járják a tanyákat, míg egy-egy darabot meg tudnak szerezni. Ennek a gyűjtőmunkának művészi lecsapódásával találkozunk Endre Béla életrajzi regényében is.

3 Különböző népi szokásokat, mondákat, babonákat ír le ízes paraszti nyelven: rontás, esküvő, születés, kenyérsütés, tánc, halál, vásár stb. E három vásárhelyi jóbarát törekvése szoros kapcsolatban van a magyar stílus-t kialakítani szándékozó századeleji kísérletekkel, hiszen ezeknek alapja a magyar népművészet szeretete. Ugyanezen években indul gyűjtőútjára Vikár Béla, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Győrffy István is. Egyre több néprajzi tanulmány jelenik meg, s megindul a magyar díszítőmotívumok felhasználása textil, himző és szövőiparunkban is. Népi építészetünk és agyagiparunk fellendítése érdekében több alkalommal is ír Endre Béla. Vásárhelynek ebben az időben szinte nincs számottevő épülete. Az épületek nagy részén szedett-vedett idegen formák, díszek „. . . ahelyett, hogy karakterisztikusabb régi épületeinknek egy magyar formája, egy kéménye, nagy foltú magyar virágaink, öreg hombáraink, bútoraink, fejfáink adnák az inspirációt."

4 A díszítésben nagy segítséget nyújthatna az agyagipar, hiszen „. . . öreg cserepeseinkben még élnek az egyszerű, hatalmas magyar virágok . . . az újabb mázakkal sima felületen, egy kis színérzékkel, ízléses és kellemes hatásokat lehetne elérni az épület homlokzatán, vesztibülökben, folyosókon . . ."

5 így megteremthető lenne az alföldi stílus, egyszerű, széles vonalaival. Endre Béla rajongott a cserepesekért, s nagy lelkesedéssel igyekezett elképzeléseit megvalósítani. A művészek a város szélén Cseszkó Máté költő-cipésznél gyűltek többször össze - Rubletzky Géza elbeszélése szerint - itt határozták el Endre Béla javaslatára, hogy a régi gölöncsérség megmentésére létrehozzák a Művészek Majolika és Agyagipari Telepét. Ebben az időben az országban ez volt az egyetlen vállalkozás amely a népi fazekasság fenntartására 3 Endre Béla: Có — kézirat. Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely. 4 Endre Béla: Impressziók stílusokról. Jövendő 1910. V. 15. 5 Uo. 222