A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1968. (Szeged, 1968)

Szelesi Zoltán: Rudnay Gyula szegedi művésztelepe

Elgondolkodtató, hogy ennek ellenére 1927-ben és az azt követő években miért nem ismétlődött meg Szegeden a Rudnay-növendékek július-augusztusi vendéglátása. Ennek oka vajon helyben kereshető-e, az itteni tanácsi és társadalmi szervek közben megváltozott hozzáállásában, vagy Rudnay művészpályájának más irányú alakulásával magyarázható? Ügy tűnik, hogy ebben a kérdésben mindkét tényező szerepet játszott. Egyrészt, mert Makón még 1927 nyarán működött Rudnay művésztelepe, így tehát ez Szegeden is megismétlődhetett volna. Másrészt azt is számításba kell vennünk, hogy Rudnay 1927-ben két nagy megbízást kapott, a „Csokonai diákjai körében a debreceni Nagyerdőn" és a „Magyar toborzó" с alkotásainak létrehozására, amelyek miatt más dolgaival kevésbé tudott foglalkozni. Akármivel is indokolható az első helyi művésztelep 1927-ben történő megszűnése, komoly veszteséget jelent Szeged képzőművészeti életének további alakulásában. Az 1927-es év egyetlen Rudnayhoz fűződő szegedi eseménye az a kiállítás, amelyet Rudnay Gyula és Iványi Grünwald Béla február közepén együtt rendeztek meg a Tisza-parti városban. A Kass-szálló halljában bemutatott tárlatról a Dél-Magyarország írt, amely elsősorban Rudnayt méltatta. „Szeged műbarátai - olvashatjuk a cikkben - lelkes megértéssel karolták fel a nyáron Rudnay-művésztelepének fiatal növendékeit. Szólt ez természetesen a művészeknek, de szólt legfőképpen Rudnay Gyulának, akit eddig Szeged közvetlenül jóformán csak reprodukciókból ismert. Most nyílt először alkalom, hogy tizenhét képből álló kiállításon itthon lehessen belemélyedni a kiváló magyar művész nagyságának szemléletébe és vizsgálgatásába."

29 1927-től, egészen negyed századon át Rudnay Gyulával nem foglalkoztak a szegedi újságok. A 75. évét megérő mesterről, a Dél-Magyarország 1953. január 9-i számában jelent meg egy cikk, amely a nagy magyar festő munkásságát méltatta.

30 Ez alkalommal Rudnay levelet küldött e dolgozat írójához, amelyből kitűnik, hogy az idős mester változatlanul szerette a művészfiatalságot és kivételes tudását még ekkor is az ifjú festőtehetségek kibontakozásának szolgálatába állította. „Végtelen örömmel tölt el - írta e levelében az azóta elhunyt Rudnay Gyula -, hogy dolgozó népünk egyszerű fiai közt oly sok a tehetséges, akiknek csak egy feladatuk van, dolgozni, tanulni, fejlődni és ennek minden lehetőségét biztosítja számukra kormányzatunk. Nagy öröm és megnyugvás számomra, hogy sok évtizedes pedagógiai tudásommal és művészetemmel ezt elősegíthetem . . . Amilyen szomorúan juttatja eszembe koromat, épp oly megnyugtató és jóleső érzést nyújt, hogy képzőművészeti főiskolánknak nem is egy profeszszora van, akik tanítványaim voltak és így átadhatják művészifjúságunknak azt, amit annak idején tőlem tanultak. Jogos büszkeség tölt el, ha erre gondolok!"

31 Szelesi Zoltá-n 29 L. v. [Lengyel Vilma]: Rudnay és Iványi-Grünwald. Dm 1927. febr. 20. 30 Szelesi Zoltán: Rudnay Gyula hetvenöt éves. Dm 1953. jan. 9. 31 Rudnay Gyula levele Szelesi Zoltánhoz. Bp. 1953. jan. 7. A címzett tulajdonában. Lásd: a II. Mellékletet. Itt szeretnénk köszönetet mondani László Gyula professzor úrnak, aki szíves volt figyelmünket Rudnay Gyula szegedi, makói és hódmezővásárhelyi művésztelepének jelentőségére ráirányítani. 198