A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1968. (Szeged, 1968)

Nagy Dezső: Régi május elsejék Csongrád megyében

Elvtársak! Munkástársak! Május 1-i seregszemlénk véget ért. Kijöttünk ide, mint harcostársak. Beszélgessetek egymássail és rájöttök, hogy a munkás sorsa egy. Ma még osztályrészünk az ínség és nyomor, de ha akarjuk és érte áldozatot is hozunk, holnap már elkezdhetjük egy új, boldog és szabad világ építését. Ezt ünnepeljük meg most május elsején! És erősítsük a magunk erejében való bizodalmat. Ünnepeljünk! Megkezdődött az ünnepély. Az asszonyok messze hangzó hangon kérték, mondják el az „igaz asszonyt". A vallakra emelnek egy kedves arcú lányt és az Gyagyovszky versét szavalja: „Ki a férjét lázadásra bírja A gyáva belenyugvást tövestül kiirtja: Az az igaz asszony!" A dalárda a szabadságdalt énekli: „Miként a mezőnek nyíló vadvirága . . . . . . miénk lesz majd a nagy, a nagy világ!" A nép szétoszlik az árnyékban, kezdetét veszi a majális. A vezetők a középen helyezkednek el. Csendben ülnek, majd Juhász Gyula szólal meg: „. . . Amit ma láttam és hallottam és éreztem - gyönyörű költemény lenne megírva. Azt az erőt, bátorságot, amit a munkásság mutatott nem tudom ki bírom-e fejezni valaha verseimben. Míg jöttünk mindig dobolt bennem a vers, a rím és mindig éreztem azonban azt is, hogy nem jó, mert a valósághoz képest gyenge és szegényes." Vidám mulatozás, játék közben telt el a sikeres nap. Másnap, összeültek a vezetők megbeszélni a tanulságokat. Sok érdekes részlet derített fényt a május elsejei sikerre. Megdicsérték a gyerekek jólszervezettségét, bár Varga megjegyezte túl veszélyes feladatot vállaltak a gyerekek. Kiderült az is, hogy a vasasokat azért tartották a hátsó sorokban, mert lőfegyver volt náluk. Ök maguk készítették azokat és arra a célra tartogatták, ha a rendőrök szétugrasztják a népet, akkor fedezik a menekülést. Az építőmunkásoknál is a nadrágszíj alá dugva kalapácsok és ácsfejszék voltak. Minden szakma ellátta magát valamilyen fegyverrel harc esetére. Nyílik az ajtó. Egy kemény 46-os baka jelenik meg, hogy beszámoljon a vezetőségnek a kaszárnyai hangulatról. Elmondja, hogy a kaszárnyaudvaron a tisztek fegyelmező gyakorlatokat tartottak. Mikor a menet a kaszárnya előtt elvonult egy baka megkérdezi a tisztet, mit jelent az, hogy „militarizmus". A tiszt dühében képen vágja a bakát, mert az utcai jelszavakra hallgatott és ekkor. . . mintha csizmaszárból hangzana egy hang valahonnan megszólal: „a militarizmus az, hogy mink két év helyett hármat szolgálunk". Kitört a botrány erre. A tiszt toporzékolt, majd, hogy nem állt elő, aki ezt mondta, egyenként elmondatta a katonákkal a szöveget, hogy a hangról ismerjen rá a bemondóra. De nem akadt rá. Erre laktanyafogsággal büntette a századot. Megint megszólalt a hang: „ez is militarizmus!" A tiszt kétszeresre emelte a büntetést és a századot leváltották. De estére mindenki megtudta így, hogy mi a militarizmus. Az egyik szakács volt a hang gazdája, aki a pinceablakból nézte az udvaron történteket. Ezért nem jöttek rá. 158