A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1968. (Szeged, 1968)

T. Kontik Mária: Bevarrott ujjú női ingek

vászonszélesség. A bevarrott ujjakat a sima vállrészhez felül ráncolták be, félkör alakban a mell és hátrész felső oldalán, alul a hónaljat fedő részt simán hagyták, kiegészítve a páha betoldásával.

3 Az így előkészített ujjak derékhoz illesztése a derékrész és a vállfolt közé fogva történt. Az ingeknek kb. fele igen bő ujjú, a többi ezekhez mérten szűk. Az ujjbőség alul és felül egyenlő, 44-110 cm között váltakozik. Az alsó bőség valamennyin madzaggal szabályozható. Az erre szolgáló keskeny hajtás az ujjvégektől különböző magasságban (5-16 cm) húzódik. Ingeink igen egyszerűek,

4 mégis mindegyiken van valami apró díszítésbeli eltérés. A derék általában vastagabb vászonból, az ujjak, a vállfolt, a páha vékonyabb vászonból vagy batisztból készült. A kétféle vastagságú vászon fényárnyék hatása a fehér színen belüli tónus különbségét eredményezi. A nyaknál valamennyi kissé kikerekített. Szembetűnő, hogy a szabásukban teljesen megegyező férfiingekével ellentétben, ezek mellrésze egyáltalán nincs kihangsúlyozva. A mell lerakása csak jelzésszerű: egyirányú, azonos szélességű kevés hajtásból áll. A derék behúzása is gyérebb, mivel a házivászon szélességéből több nem is adódik. A kettő találkozását elfedő sima pánt szélei tűzőöltéssel vannak levarrva. Elején legtöbb esetben porcelán gombbal záródik. Egyik ingünkön (2. ábra) a lerakott rész teljesen hiányzik, nyakmegoldása a mellévarrott ujjú női ingekéhez hasonlóan körben ráncolt és egy keskeny belső pántra rögzített. Szinte átmenetet képez a mellévarrott ujjú és a bevarrott ujjú típus között. A többi ing nyaka kissé ráncolt és egyenes, sima pántba fogott. Csupán egyikének (I. t. 4.) pántja díszített egy fehérhímzett, sűrűn ráncolt, lefelé hajló fodorral. Az ing vállait borító vállfoltok nagyságában jelentéktelen különbség mutatkozik. A vállfoltok széleit egy sor tűzőöltéssel díszítették. Az olykor dúsan, de néha alig ráncolt ujjak bevarrásánál egy vagy két sor tűzőöltést vagy hímzett díszt (I. t. 4.) alkalmaztak. Egyik ingünkön a vállfolt ujjak felőli széle fehérhímzéssel kivarrott (2. ábra). A leginkább hangsúlyozott rész az ujj, mely anyagában is különbözik a deréktól. Az ujjak vállnál bőségüktől függően erősen ráncoltak, a ráncolás a páha felé ritkul. Hosszuk 21-40 cm-es, a megkötéskor kb. könyékig ér. Az ujjak alsó felén levő keskeny bújtatóba fűzött madzag összehúzásával az ujjak szélén hosszabb-rövidebb fodor képződik. Ez a fodor horgolt csipkével (I. t. 2.) vagy fehér hímzéssel (I. t. 1., 4. és a 2. ábra) díszített, de előfordul a díszítés nélküli is (I. t. 3.). A fehér hímzést külön vászondarabra hímezték és azután toldották az ujjakhoz. Ezt a toldást egyben bújtatónak is felhasználták (I. t. 1., 4.). Minden darabunk kézzel varrott. Az öltések szépek, egyenletesek. Mindezek ellenére az ingek kidolgozása nem éri el a XIX. sz. első felében készült vászonneműek színvonalát. Igyekeztek a különböző minőségű vásznakhoz más-más vastagságú fonalat használni. Az ép széleket keskenyen egymásra csúsztatták és mindkét oldalon levarrták, vagy egyszerűen belülről keskenyen összefogták. A vágott széleket lehajtott varrással erősítették egymáshoz. A szélek díszítő öltése a tűzőöltés, melyet egy vagy két sorosan alkalmaztak, a vastagabb vásznon hosszabbakat, a vékony batiszton rövidebbeket öltve. A szegeseket keskenyen behajtva, bújtatott öltéssel aprón varrták. A továbbiakban tárgyanként az alapformától való eltéréseken kívül a gyűjtés helyét és a darabok méreteit ismertetjük. 3 Vö.: Gönyey Sándor: Budapest környékének községei. Népr. Ért. 1942. 248, 27-es ábra. 4 Vö.: A magyarság néprajza. I. 341. 110