A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1966-67. 2. (Szeged, 1968)

Csalog József: A réteg megfigyelésekre alapozott őskorkutatás problémái az Alföldön

A RÉTEGMEGFIGYELÉSEKRE ALAPOZOTT ŐSKORKUTATÁS PROBLÉMÁI AZ ALFÖLDÖN Mai eló'adásomban módszertani kérdéssel foglalkozom, s a cím után ítélve úgy látszik, hogy mondanivalómat közismert és végérvényesen tisztázott alapfogalmakhoz kapcsolom. A sztratigráfia az egymáson fekvó' rétegek rajzát, tehát a rétegviszonyok ismeretét jelenti. A sztratigráfia szó hallatára olyan ásatási megfigyelésekkel alátámasztott rétegsorra gondolunk, amely két, vagy több ó'skori „kultúra" bizonyos egymásutániságát igazolja. Megszokásból és — tegyük hozzá, — kényelemből ezt a kérdést túlságosan leegyszerűsítettük, s a sok zavart keltő leegyszerűsített formulához ma is ragaszkodunk. Minden kétkedés nélkül elfogadjuk, hogy az összehasonlításainkban szereplő rétegek keramikája egy-egy őskori „kultúrát," és nemcsak keramikai stílust jelent; nem kutatjuk, hogy a kérdéses rétegben csak azonos stílusú keramika fordul-e elő, vagy idegen átvétel is keveredik ahhoz; nem gondolunk arra sem, hogy a következő réteg keletkezése idején olyan nép lakott-e lelőhelyünkön, amely korábban közelebbi, vagy távolabbi vidéken már hasonló keramikát használt, és teljesen megfeledkeztünk arról, hogy a korábbi réteg népe esetleg csak elvándorolt máshová, csak valamelyik lakóhelyét adta át más népnek, de másutt tovább élt akár századokon át is. Az őskorkutatásnak hosszú ideig a rendszerezés volt a főfeladata. A kutatók az emlékanyagot formabélyegek szerint csoportosították ; leíró-összehasonlító alapon felvázolták egy-egy leletcsoport törzsterületét, helyi változásainak elterjedési körzetét. A ma is használható csoportosítás elvégzése után még az is természetes, hogy a tipológiai módszerekkel dolgozó kutatás a stiláris alapon meghatározott leletcsoportok létrejöttének körülményeire is magyarázatot keresett, s hogy az egyes csoportok, ún. kultúrák egymásutáni sorrendbeállításával történeti képet igyekezett festeni. A kutatásnak ebben a szakaszában azonban olyan tévedések születtek meg és merevedtek félreértett tekintélytisztelet folytán dogmává, amelyek csak akkor „egyeztethetők össze" a mai megfigyelésekkel, ha egy hosszú sor ellentmondást egyszerűen nem lennénk hajlandók figyelembevenni; ha megtorpannánk az elől, hogy akár a saját eredményeinket is revideáljuk. A nyersanyaggal, a változó előállításmóddal, a népek mozgásával nem számoló leíró-összehasonlító tipológia minden tekintetben a múlt egyoldalúan idealista világszemléletéből indult ki és az akkori modern ember gondolkodásmódját vetítette vissza az őskorba. A vérbeli tipológus, aki elvont fogalmak birtokában két, vagy három dimenzióban illeszthető formákat képes tervezni anyag nélkül is, ugyanezt tételezte fel az őskor emberéről is. A stílusokat az uralkodó korizlés hatása alatt az ember eszelte volna ki, a változásokat pedig, — mert hiszen különböző előzményekből 41