A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1966-67. 1. (Szeged, 1968)

Báldy Flóra: Szedettes bunyevácz szőttesek

kedett el. Csaknem teljes egészében elhagyták népviseletüket, hagyományaikat, s így rohamosan tűnik sajátos népiségük. A vizsgálat tárgyát képező szőttesfajta a múlt század közepén készült. Az akkoriban még kizárólag földműveléssel foglalkozó bunyevácok asszonyai a téli hónapok alatt, kevés kivétellel mind foglalkoztak fonással-szövéssel, s ez általánosan így tartott egészen a századfordulóig. Még ekkor is majdnem minden házban télen felállították a dédanyáktól örökölt alacsony, nyugati típusú szövőszékeket. A szövés mellett minden házimunka, állatgondozás, kerti veteményezés, szőlőmunka is az asszonyra hárult. A nehéz, sok munkától eldurvult, megkeményedett kéz mégis tudott hajszálvékony fonalakkal dolgozni, és végtelen szorgalommal, türelemmel és ügyességgel finom szőtteseket szőni. A serdülő fiatalságot is korán munkához szoktatták. A leányokat a kenderfeldolgozásnál, fonásnál, 10—12 éves korban a durvább vásznak, pokrócok szövésénél, a kész vásznak fehérítésénél állították munkába. Száz évre visszatekintve, igen sokféle és változatos háziszőttes-féleséget ismertem meg. Majdnem minden bunyevác településen megtaláljuk a kendertermelés, sőt a lentermelés nyomait, utóbbival azonban felhagytak, mert termelése a meleg, száraz Alföldön nem vált be. A kendert maguk dolgozták fel, télen pedig megfonták. Az így nyert kenderből szőtték a házi használatra szükséges holmit, ágylepedőket, törlő- és törülközőruhákat, a munkára való ruhaneműt, női ingeket, „pöndölöket", férfiingeket, gatyákat, zsákokat. A legrégibb darabok tiszta kenderfonálból készültek, később gyári szövőfonal felvetésre kendert hánytak, s a századfordulón már sok szövött holmijuk tiszta szövőfonálból volt. Ezekből az anyagokból készült háziszőttesek nem különlegesek, az országszerte elterjedt használati daraboknak megfelelői, kevés díszítő csíkozással, felszedéses sorokkal, keskeny szövött hímekkel. Két és négy nyüsttel dolgoztak, utóbbival a darázsfészkes, különböző variációban készült alapszövésük eredeti. A bajai városi bunyevácság gyapjúval nem szőtt, gyapjúszőtteseik vagy vétel, vagy házasság útján kerültek hozzájuk. A drága gyári gyapjúfonállal, az általuk iszpiánnak nevezett fésűs gyapjúval főleg az ünnepi használatra szánt pregatyákat készítették. (Pregatya = egy szélben szőtt kötény.) A mindennapi használatra szánt fehérneműjükhöz a múlt század közepe táján főleg házi készítésű kenderfonalakat használták, később tértek át a gyári szövőfonalakra. Az ünnepi használatra szánt darabjaikat száz évvel korábban is hajszálvékony gyári szövőfonalakból szőtték. Ebből készítették a jellegzetes, általuk usznova, usznovka néven ismert áttetsző fehér anyagukat, melyeknek a díszítését a szintén fehér, de vastagabb szállal beleszőtt különböző variációjú hosszanti csíkkötegek adják. Ezt a fátyolszerű anyagot főleg ruhaneműre, ágy- és asztalneműre, dísztörülközőikre alkalmazták. * Az usznovához használt gyári szövőfonalhoz hasonló hajszálvékony finom fonallal szőtték a legértékesebb, általuk csancsánának vagy csoncsánának nevezett szedettes technikájú szőttesüket is. E szőttest így ismerik minden települési helyükön. Bárhol kezdtem kutatni a szedettesen szőtt női ingek után, eredménytelen maradt a faggatásom. Amint azt mondtam, hogy csancsánás régi ingeket szeretnék látni, azonnal megértették, mit keresek. (A szó jelentését nem tudtam kikutatni, lefordítható értelme nincs.) Egyik bajai bunyevác asszony a szó értelmét a magyar „csecse" kifejezéssel hozta összefüggésbe. Valószínűleg ilyenféle értelme van, mert a herceg96