A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1966-67. 1. (Szeged, 1968)

Juhász Antal: A tanya néprajza Tömörkény István műveiben

A mezó'gazdaság történetének kutatója számára figyelmet érdemel, hogy a századfordulón már sokfelé cséplőgép — gőzbika, vasbika, masina — csépel a szegedi határban. Az elsó' masinákat ökrök vontatták, de 1900-ban már magánjáró gépek is vannak. A cséplőgép használata néhány év alatt gyorsan tért hódít, s 1905ben a nyomtatást már mint kiveszett munkamódot ismerteti az író (Segítség). Följegyzi, hogy 1912-ben csak hosszú keresgélés után sikerült a határban olyan célszerű szegény embert találnia, aki búzáját lóval nyomtatta el. О is csak azért nyomtatott, mert kevés kis búzájáért egyetlen gép sem ejtette útba tanyáját (Tanyai esetek). A régi munkamódról írja: ,,Azelőtt nagy kerületben fölnyesték a tarlóföldet, meglocsolták, megfurkózták, s azután rávetették az ágyást, a kitaposni való kévéket. Es jártak azután rajtuk a nyomtató lovak. Ez is a mag betakarításának az ünnepéhez tartozott. Utána pedig a magot nagy falapátokkal fölhajtották a levegőbe, hogy a szél kifújjon belőle minden oda nem való töreket. Még azután jött a vékával való mérés, a vékacsapás..." (4:69) „Aratás után manap a legtöbb helyen keresztekben adják ki a részeseknek a termést, van azonban még most is az a szokás, hogy a kinyomtatott búzából részelnek. Kisebb helyeken járja ez, ahol szérűn, lóval nyomtatnak. Vékaszámra osztják el a magot... A maggal telehányt véka tetejét le szokás csapni; erre egy fadarab szolgál, a vékacsapó. Azonban ez is csak újabb. Régi mód szerint erős, nagy nyírfaseprűvel söprik le a fölös magot a véka tetejéről, aminek fölözés a neve." (3:354) A cséplőgéppel végzett munka szervezetéről is van mondanivalója: ,,Öten-hatan állnak össze, hogy egyet megvehessenek. Ez olyan kis részvényes üzlet. A gép aztán sorra járja a tulajdonosokat, és mindenütt elcsépel. Mikor mindezt bevégezte, akkor elmegy pénzért csépelni vagy pedig részt kap a csépelt búzából.'''' (2:422) Piacozás A föld termésének értékesítéséről, a szegedi hetivásárra bekocsizó tanyaiakról Tömörkény elbeszélések egész sorában ír. Különösen gyümölcsérés idején élénkül meg a picozás. ,,A tanyaudvarokban a kocsikat este elkészítik az útra, s a fáradt emberek ledőlnek. De amikor az éjfélt üti a sétálós óra, megint talpon vannak... Messzi tanyákból éjféli sötétben indulnak el a kocsik, hogy idején a piacra érjenek... csak lépésben lehet menni, hogy a gyümölcs a kosarakban össze ne törjön. Hajnal van, mire beérnek, igyekezvén jobb helyet szerezni a kocsisorok között..." (4:287) Sok törődéssel, fáradsággal jár a piacozás, különösen a várostól távoleső tanyákon élő parasztoknak. „Ha Jánosék itt laknak valahol Domaszéken, akkor elég hajnali három órakor indulni, míg a zákányi úgy éjféltájon indul. Ha Csorvára való János, akkor úgy tizenegy óra tájban is megindulhat, míg ha az átokházi pusztaszéleken gazdálkodik János, akkor már előtte való este, vacsora után megindulhat, hogy kora reggel a búzapiacra érjen." (2:325) Mennyi mindent hoznak be a városba Tömörkény parasztjai a kocsiderékban, és mi mindent vásárolnak! A vásár különösen kedvelt témája írónknak: leírja a subavásárt, lóvásárt, talicska- és kocsivásárt, a bicska- és kaszavásárlást. A tanyai zsellérembernek viszont meg kell elégednie a szögénypiaccsd, a zsibvásárral, ahol a városi nép használt holmijaiban válogathat (A szögénypiac). „Hetivásárokon, ha minden holmiját eladta az ember, már az úgy szokás, hogy megéhezvén, eszik valamit. Vesz egy tízpénzes cipót a piacon. Azután bemegy valamely korcsmába és paprikáshúst kér." (1:357) „Odakint ritka madár a marhahúsleves, van 82