A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1966-67. 1. (Szeged, 1968)

Madácsy László: Adalkok Tömörkény István írói portréjához

„Tudja, írta Baudelaire egyik barátjának, miért fordítottam Poe-t olyan szorgalmasan? Mert hasonlított hozzám. Az első alkalommal, hogy kinyitottam egy könyvét, megdöbbenéssel és elragadtatással olvastam benne nemcsak az általam megálmodott témákat, hanem mondatokban megformált gondolataimat is, amelyeket ő már húsz évvel az előtt megírt".

17 Valahogy ez történhetett Tömörkénnyel is, kinek világnézetében, művészi felfogásában, alkotó módszerében csak egy vonás, egy szín a joggal feltételezhető Turgenyev-hatás. Már foglalkozásánál fogva is Tömörkény a maga számára kötelezőnek érezte, hogy műveltségét kora színvonalán tartsa. De világnézetére döntő hatással elsősorban nem olvasmányai, hanem gyermekkori, hazai környezete és még a Lim partján szerzett tapasztalatai voltak. A századvégi Szegeden nyugati értelemben vett polgári életformáról nem lehet beszélni. Ő a magyar parasztot és a sempolgár, semparaszt kisvárosi embert ismerte. De igazában csak az előbbit szerette és becsülte. Ezért van az, hogy írói fellépése idején, ha polgárokról ír, hősei vértelen, utánérzett, élettelen figurák. Katonaéveinek érzelmi világában hagyott kitörölhetetlen nyomai és nem utolsósorban annak felismerése, hogy írói tehetsége csak a szegényparaszt életének ábrázolásában találja meg igazán művészi kifejezési lehetőségét, arra az elhatározásra indítják, hogy a magyar népnek ne csak a jelenét, hanem a múltját is megismerje. És Kálmány Lajoshoz hasonlóan „nem az idillikus parasztot, a romantikus paraszt ideált látja, mint kortársai, hanem azt a komor képet, amit tapasztal, és amit a népköltés hangja is elé tár: a parasztság útját a pusztulás felé. A kapitalizmus viszonyai közt nem is láthat egyebet, mint annak a népnek a pusztulását, amelynek még az igazság keresésétől is elment a kedve.

18 Kálmány és Tömörkény módszere a magyar szegényparaszt életének vizsgálatában, illetve ábrázolásában rokonvonásokat mutat, mind a ketten szinte együtt élnek a néppel, úgy annyira, hogy annak érzésvilágát és világnézetét is magukévá teszik. Tömörkény ugyanúgy beleélte magát ábrázolt alakjainak világába, mint Turgenyev, aki Az apák és fiúk című műve írásakor mindennapi életében is úgy beszélt, mint regényének egyik főhőse, Bazarov.

19 Tömörkény a magyar népköltészet reális ábrázolási módszerét követi, és a paraszti szemlélethez hasonlóan a legjelentéktelenebbnek tetsző dolgok jelentést, súlyos tartalmat kapnak érintésétől. Hősei sohasem lépnek ki miliőjükből, amely hozzájuk tartozik, és külső és belső világukhoz alkalmazkodó. A természet emberét mutatja be, ki a valóság jelképes világában él, és mondanivalóját, érzésvilágát legtöbbször a valóságból alkotott szimbólumokban fejezi ki. Képei érzékletesek, igéi változatosak és a környezethez s az emberhez illő hangulati tartalommal jelentkezők. Tömörkény realizmusa egy adott pillanat magyar valóságához kötött magyar parasztját ábrázolja. Hőseinek jellemét a konkrét, objektív kapcsolatok formálták vagy deformálták. Éppen ezért hőseinek miliője nem afféle népszínműi kulissza, hanem olyan aktív miliő, amely szerepet játszik a cselekményben, illetve hőseinek életében. Aprólékos és részletes leírásai (népszokások, népipar, pásztorélet, kubikolás, halászat stb.) arra szolgálnak, hogy Marx szavai szerint „a személyek függését a dolgok függésével" helyettesítse. Hősei nem afféle biológiai vagy pszichikai egyének, hanem szocialista lények vágyaikkal, törekvéseikkel, konfliktusaikkal egy embertelen rendszerben. 17 Baldensperger, La Littérature, Paris, 1919. p. 167. 18 Kálmány Lajos népköltési hagyatéka, Bp. 1952. p. 11. 19 Baldensperger, i. m. p. 49. 6