A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1966-67. 1. (Szeged, 1968)
Szabó Ferenc: Könyvterjesztés és könyvkereskedelem Szegeden 1835-ben
a helytartótanács, Hivatkozott arra is a szegedi magisztrátus, a folyton gyanakvó felsőség megnyugtatására, hogy a két kalmár „rendes erköltsi életű, és tiltott könyvek árulásával nem foglalatoskodó, só'tt a köz tudomány szerint is jámbor magok viseletű és hasznos polgárok lennének." Végül a reformkor szellemében azt hangoztatja a városi tanács felterjesztése: A könyvkereskedés engedélyezését kívánja „...a köznek Java, a tudományoknak terjesztése, a szükséges esméreteknek öregbithetése, a míveltségi emelkedés, a nyelvészeti és tökélletesedó' előre haladás..." A feldolgozások szerint 7 Vimmer és Lengenfelder megkapták az engedélyt, s ők lettek a város első állandó könyvkereskedői. Az eddigi kutatásokban nem merült fel, hogy 1835 első heteiben az akkor 22 esztendős Grün János, aki szakmai tanulmányait befejezve hazatért és átvette örökbefogadója műhelyét, a Grün Orbánnak kiadott privilégium ervenyesíttetése mellett könyvkereskedés nyitására is engedélyt kért. 8 Ahogy az iratokban szerepel: „Könyvek, Muzsikai s egyébb Mester Művek Kereskedését meg engedtettni esedezik". A nyomdaprivilégiumot aránylag hamar átruházta Grün Jánosra a helytartótanács, a könyvesbolt engedélyezése előtt azonban előzetes véleményt kért a szegedi tanácstól a fiatal tipográfus magaviseletéről, szaktudásáról, vagyoni helyzetéről. A kedvező válasz alapján az 1835. augusztus 18-án született helytartótanácsi határozatot szeptember derekán közölték Szeged városával: Értelmes és Gondosok! Grün János Könyvnyomtatónak Szeged Várossában a kívánt könyvek és hangászi nem Különben más Mester művek boltbeli árulása, f. évi Szt. Jakab hava 17-én ...ide terjesztett Jelentésében felhozott okoknál fogva, tsupán tulajdon személyére, következésképpen minden elidegenítés vagy örökségi Juss nélkül, ha tsak erre felsőbb Helyről különös szabadságot nem nyerne, ezennel olly feltétel alatt meg engedtetik, hogy magát az e részben fent álló kegyelmes Rendszabályokhoz és a Könyv-vizsgálati Királyi Határozatokhoz, a helybéli Oskolák Igazgatója, s egyszersmind Könyv-Vizsgáló által kiadandó Oktatás szerént, szorossan alkalmaZtaSsa... y Az adatok tanúsága szerint 1835-ben tehát két könyvkereskedés is megnyílt Szeged városában. Grün János a boltengedély birtokában nemcsak saját kiadványainak jobb terjesztésére volt képes, hanem a város és a környék általában jobb könyvellátására is. Arra nincs adatunk, hogy a Wimmer és Lengenfelder-féle könyvüzlet meddig működött. Szabó Ferenc Inczefi Géza i. m. 67. 8 SZÁL Tan. ir. 1595/1835. a SZÁL Tan. ir. 2749/1835. 239