A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1966-67. 1. (Szeged, 1968)

Dömötör János: Tornyai Baján

Tornyai palettájának legszínesebb darabjai e korszakban a villa udvaráról festett művek. Ezeken a zöld, a homoksárga, és a piros számos változatával találkozunk. A korábbi vastag ecsetkezelés helyett sokkal finomabban, lazúrosán rakja fel színeit. Impresszionisztikus festőiségre való törekvését gyakran egyetlen pont fokozott színbeli hangsúlyával, felélénkítésével szolgálja. Többször akként, hogy a kép középpontjába helyez a kármin piros különböző árnyalatában, egy-egy nőalakot. A kép vidámságát nem egyszer apró állatok élénk foltjával teszi teljessé. Külön ki kell emelni a villaudvart megjelenítő képek közül a Faluvége és az Udvarrészlet с műveket. (Az előbbi a MNG., utóbbi a TJM. tulajdona). Ez utóbbi képen a vincellérház felől tekint a villa délre néző oldalára és az utca felőli kerítésre. Minden napfénytől sugárzik, ebben a kedves, örömteli környezetben. Kiegyensúlyozottság, derű, a természet és az ember kapcsolatának ünneplése érzik a műben. A falombok szinte lebegnek. Egy-egy könnyed ecsetvonással ágcsoportokat kapcsol egybe. Az előtérbe helyezett kék testű, élénkpiros fejű baromfiak, kis méretük ellenére hatásosan tovább derítik az egyébként is kellemes környezetet. Ugyanez a lágy pasztellszerű színesség érvényes a Faluvége с műre is, melyben az árnyékok sem drámaian komorak, azokat is belső derű szelídíti. A Fehér ló с festményén rózsaszín és pasztell barna már-már édeskés finomságát, a ló testének nagyvonalú, summázó — tulajdonképpen a környezettel összhangban nem álló megoldása — menti meg az idilli hatástól. Nemcsak a plein air-ben érvényesülő napfény izgatja azonban Tornyait, hanem külön problémát jelent számára a beeső napfény. Két művében (Ajtóban, Támaszkodó, igen szerencsésen varázsolja elénk a kinti fénynek a kis szoba előtérbe való behatolását, úgy, hogy közbe helyez az alacsony ajtó több, mint felét betöltőén — egy sötétebb határozott női figurát. Még derűsebb, színesebb a már a Parti utcában festett Szobában, melyen a hármas ablakon át árad be a kinti lombokról a sárgás zöldes fényözön. Ebből a részben függönnyel törten beáradó fényből azonban még mindig sok jut a szobában elhelyezett bútorokra és szinte vibráló bizonytalanságba oldják azok körvonalait. Egyedül a jobboldalon ülő sötétbordó ruhás nőalak került határozottan körülírt és testes megfestésére. Ez a beáradó fény élénkíti a Pojáca с képet, a virítóan piros mente és nadrág, a fehér ing, zöld sapka és cipő színes idilljévé. A környezet zöldes-barna beágyazása és Tornyai tehetsége mindezek ellenére festménnyé avatja ezt a figurát is. Mindez azonban egészen más világ. Más, mint a Vacok summázott drámai szegénysége és egyszerűsége. Már a beeső fény problémájával foglalkozó képeken is jelentkezik a korábbinál oldottabb festőiség. A maga teljességében azonban a Női fej-en bontakozik ki. Ezen Szabó Proits Rozália kivételesen sötétkék ruhában és lágy barna profil potréban került megörökítésre. Ezen a képen azonban Tornyai számára egyáltalán nem a portré egyéni jellegzetessége a fontos, hanem sokkal inkább a sötét ruha, a barna arc és az elvont, foltokká oldódott zöld és lila festőiségű háttér együtthatása. Ez a háttér olyan mértékben feloldott, hogy ha kiszakítanánk a kép egészéből, önálló életet élhetne, mint absztrakt festmény. Ez az elvontság a szentendrei korszak nem egy művében is tovább él és fejlődik. Tornyai általában nem látta el a megfestés helyére utaló jelzéssel műveit. Az egész életműben — a néhány tátrai úti rajzot kivéve, — alig akad ilyen megjelölés. Azzal tehát, hogy itt alkotott munkái közül a Szőlőben címűn a megfestés helyeként Baját jelezte, nyilvánvalóan külön hangsúlyt akart adni. Baján megbecsülésben volt része. О is megbecsülte, megörökítette életének e kedves szakaszát jelentő várost. 160