A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1966-67. 1. (Szeged, 1968)

Tésikné K. Márta: A Dél-Alföld férfi fehérruhái

szerint a „bőujjú ingek" ezen formái még az első világháború idején is megvoltak. Ingeiket hétköznapra otthon szőtt vászonból, ünnepre gyolcsból varrókkal varratták. A férfiingek tartozékai a gatyák. A munkába hordott lábravaló mindig vastagabb vászonból készült. Kevés adatunk van az ünneplőre használt, gyolcsból készült gatyákról. Ilyenek lehettek azok a ritka példányok, melyeket elvétve, a jegyingen kívül a mennyasszony ajándékozott a vőlegénynek

11

. Díszítésükre azonban sokkal kevesebb lehetőség van, mint az ingekére. Ezt igyekeztek ellensúlyozni a felhasznált anyag mennyiségével. Az ünnepre való gatyát sokszor nyolc szélből készítették. A döntő jelleget itt a vastagabb vászon hosszanti, mély redői adják. Szabása országszerte egyforma

12

, de bősége és hosszúsága változó (2—8 szél). A gatya kiszabása és megvarrása sokkal egyszerűbb, mint az ingé, ezért minden asszony el tudta készíteni otthon. Az alföldön használatos fehér vászon gatya, bő volt, féllábszárig ért, felül korcba, „ráncra szedődött"

13

. A most bemutatásra kerülő lábravalók szárát teljesen egyenes darabból, egy vagy négy szélből szabták. Az 53.276.1. leltáriszámú gatya szabásrajzán (1. b. ábra) is azonnal szembetűnik milyen gazdaságosan szabták fel a vásznat. A gatyához szükséges téglalapalakú vászondarabok a teljes szélből szabódtak, tehát vászon kiesés, az ingekéhez hasonlóan itt is csak az apró tartozékoknál (ülep, toldások) adódik. A lábszár belső oldalára felfelé keskenyedő, ülepig érő toldás került. Ezt a toldást nemcsak bővítés céljára használták. így szebben lehetett a négyszögletes ülepet a szárak közé, húzódás nélkül beállítani. Az ülep két csücskét minden esetben a toldás alá csúsztatták, a toldás szélét két sor tűzőöltéssel díszítették. Darabjaink egyikén, nemcsak a lábszáraknál, hanem fent, az eleje és hátulja közepén is megtaláljuk ezt a toldást. Ebben az esetben az ülepnek mind a négy sarka alábújtatott. A korcot általában a jobb oldalára hajtott, 2 cm széles visszahajtással képezték ki, s a madzag befűzésére szolgáló nyílást többféleképpen oldották meg. A szárak végeit legtöbbször kirojtozták. Gyakran három rétegű rojtot alkalmaztak, ezt úgy érték el, hogy a szárak végéhez kétrét hajtott vászoncsíkot fogtak. A dúsabb rojt a gatya ráncait szebben kitartotta. Ezt a 2—3 cm széles vászoncsíkot szálvonással rögzítették a szárakhoz, majd a három réteget tűzőöltéssel összevarrták, hogy a redőknél a vászon egyöntetűen forduljon. Ezeket a szegedi, hódmezővásárhelyi és kiskunfélegyházi gyűjtésű lábravalókat a már bemutatott férfiingekkel egyidőben viselték, ezt bizonyítja az 50.166 és 1687 leltáriszámú összetartozó ing és gatya (I. t. 1.; II. t. 2.). Már említettük, hogy a hosszú derekú ing és bőgatya elterjedését megelőzően kb. az 1830-as évek előtt még a szűk szárú gatyát is viselték az alföldi parasztok

14

. Ebből a ritka ruhadarabból, Csongrád megyében mindössze egyetlen példányt őriznek, mely szövésére és összeállítására nézve is sajátságos. Lábravalóink leírását evvel a darabbal kezdjük. /. 52.1487.1. ltsz. Kiskunfélegyháza (II. t. 1.). Fehérítetlen vastag kendervászonból készült gatya. Érdekessége, hogy anyagát igen lazán a gatya szabásmintájára szőtték meg. A gyér felvetést a vetülék sűrítésével ellensúlyozták. Varrás nélkülinek mondható, mert a két, formára szőtt lap (eleje-háta) szélein a vetülék fonal fordulásából adódó hurkokat saját fonalával fűzték össze. A korcot is szövés közben alakították ki, oly módon, hogy a láncszálakat ketté osztva két részben szőtték 2 cm 11 Vö. Zoltai Lajos i. m. 87. 1. 12 Lásd Magyarság Néprajza I. 346. 1. és Vajkai Aurél: Szentgál Bp. 1959 244. l.-on közölt ing és gatya szabásrajzokat. 13 Kovács János: Szeged és népe 209. l.-on leírtakhoz hasonlóan. 14 Az 52.1387.1. ltsz. gatya 1906-os leltárkönyvi bejegyzése: Félegyházi gyűjtés alkalmával adományul kapott tárgyak: szövött gatya 1825-ből. 115