A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1964-65. 2. (Szeged, 1966)

Bóna István: Javaslat a magyarországi bronzkor új időrendi felosztására

JAVASLAT A MAGYARORSZÁGI BRONZKOR ŰJ IDŐRENDI FELOSZTÁSÁRA A magyarországi bronzkor első használható időrendi peridizációját az akkoriban európaszerte érvényben levő Montelius-féle itáliai—skandináv rendszer alapján P. Reinecke készítette. E kísérlet, amelyről félszázaddal később maga Reinecke mint „ifjúkori botlásáról" nyilatkozott, a 30-as évek közepéig egyeduralkodó volt bronzkor kutatásunkban, sőt egyik idős kutatónknál egészen a 60-as évekig tartotta magát. Történelmi távlatból visszatekintve Reinecke kronológiájának vannak hervadhatatlan erényei. Telep és sírleletek hiányában, — mint erről maga panaszkodott — arra kényszerült, hogy bronzaink tipológiai fejlődését egyeztesse a zárt kincsleletek tanulságaival, ami akkoriban az egyetlen célravezető módszer volt. Reinecke időrendje négy hosszú, de fejlődéselméletileg alig kifogásolható periódust eredményezett (e négyes felosztással tért el már ekkor Montelius alapul vett hatos rendszerétől), amelyek valóban a bronzeszközök tényleges használatának korát ölelték fel, korai bronzkorunk végétől az ún. Hallstatt В. korszak végéig. Ezzel a konkrét anyag, konkrét fejlődésére alapozott időrenddel szemben, szerintem, elméletileg bizonyos fokig visszalépést jelentett Reinecke délnémet kronológiai rendszere magán dél-német területen is. Hiába vette alapul az ottani temetkezések közismert zsugorított-halomsíros-urnasíros fejlődését, a következetesen erőszakolt négyes felosztás kedvéért részekre szabdalta magát a délnémet bronzkori fejlődést is. Nem összetartozó korszakokból (a későbronzkorból és a tényleges korai vaskorból) alkotta meg a négy periódusos ún. Hallstatt-kronológiát, amely sem ennek az elnevezésnek sem a tényleges délnémet fejlődésnek nem felelt meg, ugyanakkor a bronzkori négy periódusos rendszer kedvéért az egységes későbronzkori urnamezős időszakot úgy szakította szét, hogy első periódusa а В К D-be, élete és vége pedig már a Hallstatt A—B-be került. Ezzel a mechanikus rendszerezéssel magyarázható, hogy Reinecke délnémet kronológiája évtizedekig nem talált követőkre Magyarországon, egészen az 50-es évekig, amikor sajátos hazai „másodvirágzása" elkezdődött, — különös módon akkoriban, amikor Reinecke rendszerét F. Holste kutatásai már magában Dél-Németországban is alapjaiban megrendítették. Nem akarom itt részletesen taglalni Tompa Ferenc közismert négyperiódusos tószegi rendszerét, csupán arra az oldalára mutatnék rá, amely nyilvánvaló éles ellentétben állott a Reinecke-féle szisztémával. Tompa kronológiája öntudatosan históriai rendszer volt. Ezen az elméleti érdemén ma már erőszakoltnak látszó, túlhaladott vagy téves históriai alapjai sem változtatnak. Vezérfonala: a tószegi rétegsor fejlődése — eltekintve attól, hogy e hipotetikus vezérfonál felhasználásának módszere alapvetően téves volt — elméletileg okvetlenül szilárdabb és racionálisabb vázat jelentett, mint akár a bronzok, akár a sírtípusok fejlődése. Abszolút időben Tompa lényegében Childe abszolút kronológiai rendszeréhez igazította a magyar bronzkorral azonosított Tószegjét: 1900-tól a szkíta betörésig tartó időre; tehát 25