A MÓra Ferenc Muzeum Evkönyve 1964-65. 1. (Szeged, 1966)

Marián Miklós: A Tiszai ártér téli madárvilága és gazdasági vonatkozásai

ártéri erdó'be szállnak be. Az. erdőben megzavart fácánok rendszerint a Tiszán át a túlpart ártéri erdejébe repülnek, ami azt mutatja, hogy felismerték a folyó védelmet nyújtó jelentőségét. Kedvelt tanyahelyük a vízparti füzbozót és a szederrel sűrűn benőtt öreg füzesek alja. A szeder a tél jó részén megtartja leveleit, így esőtől-hótól védi az alatta meghúzódó madarakat. Más típusú rejtekhelyet választ a fácán tél vége felé, amikor már nincs levél a szederbokron, vagy az olyan erdőrészekben, ahol nincs szeder: ferdén nőtt, vagy görbe, vastag törzsű füzek tövén, a szél mentes oldalon, részben a fa törzse alatt, kis mélyedést kapar magának a földbe. Rendszerint olyan fát választ ilyen célra, amelyről kúszó növények lógnak le cs indáik sátorszerűen védik a fa tövén készített vackot. Több ilyen tanyát megvizsgálva megállapíthattam: nagyobb részt olyan jó ösztönnel választották meg vackuk helyét, hogy az 2—3 napos esőben is száraz maradt. Igen jól alkalmazkodó faj. A fácánok — amint az ismeretes — az éjszakát a fák ágain töltik, így védekeznek a ragadozók ellen. Rendkívül érdekes az éjszakázásra készülő fácánok mozgalma: Szürkületkor, mintegy adott jelre tucatjával röpülnek az ártér különböző részeiből az alkalmas fák felé, megszokott helyükre. Hangos ka-kat és ko-ko hangok, meg erős gallytörés verik fel az erdő csöndjét. Berregő szárnycsapásokkal igyekeznek a fűzfák koronájában minél magasabb helyen megülni. Közben — miután a vékony gallyak nem bírják el őket — nagy szárnycsattogás közben többször visszaesnek. Végül mindegyiknek sikerül elhelyezkedni. Egy kis ideig felelgetnek még egymásnak, majd a sötétség beálltával megszűnik a mozgás. Az egész különös mozgalom mindössze körülbelül 15—20 percig tart. Éjszakai ülőhelyükről, rendes körülmények között még a kivilágosodás előtt, szürkületkor leszállnak. Nappal csak rendkívüli esetben láthatjuk őket fákon, amint arról alább lesz szó. Amig a hó le nem hull. az ártér egész területén (a ligeterdő tisztásain, az ártéri mezőgazdasági területeken, gyümölcsösökben) táplálkoznak a fácánok. Mindenekelőtt azonban az árvédelmi gátak külső oldalán elterülő hatalmas szántókon keresik élelmüket. Amikor azonban vastag hó borítja az árteret és a szántókat, csak a töltés nyújt szegényes táplálékot. A tetején húzódó utat hókotrók teszik szabaddá, a töltéskorona egyes területeiről pedig néha a szél lehordja a havat. Ezekre a nőmentes foltokra gyülekeznek tömegesen táplálkozni a fácánok. Baromtiudvarszerü ilyenkor a kép: húszas, harmincas csapatokban, mint a házi tyúkok, legelnek. A havat és a sáros talajt ezer és ezer lábnyom és hulladék borítja. Az inség bizalmassá teszi őket: az embert 30—40 lépésre bevárják. Érdekes megfigyelni, hogy a havas ártéri erdőben hogyan jutnak némi eleséghez a fácánok: a kőrislak szárnyas termésére gyülekező magevő madarak (főleg a süvöltők) sok magot leszórnak a fák alá. A megkérgesedett hó tetején található magot fogyasztják a fácánok, és talán ez az egyetlen táplálék, amelyet az ilyen szélsőséges időjáráskor az ártéri erdő nekik nyújtani tud. Larus ridibundus — Dankasirály Néhány áttelelő példány úgyszólván minden téli hónapban megfigyelhető, amint a Tisza fölött szárnyalva táplálékot keres. (Egyébként Szeged déli részén, a szennyvízcsatorna tiszai torkolatánál egész évben csapatostul látható.) Streptopelia decaocto decaocto (FR1V.) — Balkáni gerle Télen ritkán röpül át egy-egy példány a terület fölött. Leszállni inkább csak a vesszősi gátőrház környékén szoktak. 292 a no íe nem nun, az arter egész termeten (a ngeterao tisztásam, az arten asági területeken, gyümölcsösökben) táplálkoznak a fácánok. Mindenek.rítt Я7ПпЬяп Я7 íírv<»H(»1mi aiita]r VííleA пЛАаЛст OÏ+AT-ÎÎIA íinfelíriae гчп{и4-Л1гл*1 lra«>