A MÓra Ferenc Muzeum Evkönyve 1964-65. 1. (Szeged, 1966)

Török László: A szegedi eklektika

tett Eisenstatter-házat (1870). A felsővárosi „Kiskaszinó" épületét is neki tulaj­donítja Bálint Sándor. 30 A századunkban lebontott, Kistisza és Kisséta utcák kö­zötti tömbben állott épület Hoffer stílusában kissé szokatlan motívumokat vonultat fel. Hoffer az angol gótika ismeretének nyomán kialakult, főként egyenes záródású nyíláskeretekkel, mérműves párkányokkal, attikafalak, lizénák nélkül, a párkányok 7. A Juhász Gyula u. részlete a Clarisseummal fríztagját tárcsás mélyítéssel ellátva szeretett tervezni. Az önmagában nagyon érde­kes 11 tengelyes homlokzatú felsővárosi épület attikával kiemelt, 2—1—2 ten­gelyes középrizalittal, saroklizénákkal s félköríves tükörrel megemelt ablakai fö­lött egyenes szemöldökkel épült. Ez utóbbi klasszicizáló motívum is átment ugyanis a romantikába (Pán Józsefnél, ifj. Zitterbarthnál, Yblnél is gyakori), majd a korai eklektikába, mint a „Kiskaszinó" is mutatja. Hogy Hoffer tervezte volna, annak ellene mond akkori munkáinak elütő modora — de mellette szól az a tény, hogy munkássága stilisztikai következetességét illetően mégis egyenetlennek mondható. Az árvíz előtti tervei között az Eisenstatter-ház, a stíluskritikai érvek alapján ugyan­csak neki tulajdonítható Várnay-ház (Kárász u. 9. sz., 1870) romantikája mellett már megjelenik a Bagáry-ház (v. Hoffer-ház, Somogyi-u. 20. sz., 1870 k.) eklektizáló hangja is; az árvíz után ismét visszatér a korábbi romantikus irányzathoz. 31 A Bagáry-háznál érdemes kissé hosszabban időznünk. A klasszicizmus-roman­tika-korai eklektika egy épületen belüli harmonikus ötvöződésének kitűnő példája. A Zrínyi—Somogyi—Toldy utcákra három homlokzattal tekintő, négyszögű klasz­szicizáló udvart körülzáró épület mintaszerű utcaképbe-komponáltsága nemesen 30 I. m. 105. old. 31 Hoffer árvíz utáni romantikus házai: Gerle Antal háza, Kiskörút 344. sz. (ma Lenin krt. 71, emeletráépítéssel eltorzítva — 1880—81-ből). Itt is a Bagáry-ház földszinti ablakmegoldása szerepel. (SZÁL. 19709.1881 sz. terv). Czinner Fáni háza, Feketesas u. 345. sz. (Gutenberg u. 8. sz 1885-böl, SZÁL 22312.1885 sz. terv). Hoffer stílusához közel áll s valószínűleg még az árvíz előtt épült a Kálvária utca, mai Tolbuhin sugárút 8. sz. ház, melynek romantikus ívsoros párkányát toszkán lizénák hordják; valamint a még árvíz előtti Zrínyi utca 3. sz. emeletes lakóház. 16* 243

Next

/
Thumbnails
Contents