A MÓra Ferenc Muzeum Evkönyve 1964-65. 1. (Szeged, 1966)

Oltvai Ferenc: 1919. évi uradalmi bérezések a Pallavicini hitbizományban

A kártérítésért folyamodó bérlők, a tisztjeik által a proletárdiktatúra alatt kifizetett béreket és juttatásokat pénzértékbe is átszámolták.

10 Búzából és árpából kétféle minőségűt adtak szegődményeseiknek. A kifizetett bérösszeg természetbeni értékét is ismerjük, mert a körzetben, ahol 29 szegődményes szolgált, a magtáros és a két csősz, valamint a „faragó", (bognár) évi 600 K-t kapott, a többiek (24-en) 500 K-t, a kovács pedig valamennyiük között a legmagasabbat, 1200 K-t. A 600 Kért 10 q másod, vagy 3 q első osztályú búzát lehetett vásárolni. Az adatokból azt látjuk, hogy sem korábban, sem később, a felszabadulásig, senki sem tett annyit az uradalmi szegődményesekért, mint a proletárdiktatúra. A proletárdiktatúra bár sokat tett a dolgozókért, gyökeresen még sem oldotta meg a munkás-paraszt szövetség érdekében a soron következő feladatot, a földosztást. Azon az úton haladtak, hogy a diktatúra 3—4 hónapja alatt szerzett tapasztalatokat értékesítsék. De tény az is, hogy a földosztást bizonyos korlátok között lehetővé tették. Ebből pedig joggal következtetjük, hogy rövidesen felismerték volna a helyes utat és megértették és alkalmazták volna az oroszországi tapasztalatokat. Ha az imperialista támadás be nem következik, az elkövetett hibákat bizonyosan kijavítják és az más fordulatot adott volna a dolgok menetének. A földosztás elmaradása elsősorban a szegényparasztságból és az agrárproletariátus egy részéből váltott ki csalódást. Ugyanakkor az is igaz, hogy a cselédség jelentős része szívesen vállalta a szövetkezeti gazdálkodást. Adott időszakban ezeknek a rétegeknek a helyzetén egyedül a földosztás segített volna, mert a nagybirtokok akkori gazdálkodási színvonala mellett nem tudtak nagyobb tömegeket megfelelő munkával ellátni. A Tanácsköztársaság vezetői viszont kezdettől fogva felismerték e rétegek rendkívül nehéz helyzetét és megpróbálták ellensúlyozni a földosztás elmaradását. Földosztás helyett tehát a mezőgazdaságban dolgozó munkások anyagi helyzetén javítottak, a napszámbérek és a szocializált nagybirtokok szegőd menyeseinek béreit emelték fel. A felemelt munkabéreket nemcsak a szocializált nagybirtokokon, hanem a nagygazdáknál és a középparasztoknál dolgozók is megkapták. A Kormányzótanács XXXVIII. sz. rendelete és az ezt kiegészítő utasítások kifejezetten tiltották a nagybirtokok felosztását és a Tanácsköztársaság vezetői akkor lelkesen arról tárgyaltak, hogy ezt „sikerült megakadályozni". A nagy nyomásnak engedve viszont kiadták azt a rendelkezést, amely kivételes esetben — ha a földmunkásokat másképpen nem lehetett megnyugtatni —, engedélyezi néhány hold kiosztását. A kiosztott földterület családonként nem haladhatja meg az öt magyar hold szántót és az egy magyar hold rétet. Csonka Rózsa tanulmányában a tények és adatok alapján megállapítja, hogy ahol a helyi direktóriumok, munkás- és paraszttanácsok és a megyei vezetők jól és együtt működtek, ott elég jelentős számú agrárproletárt és szegényparasztot juttattak földhöz. Ezzel a lehetőséggel kevés helyen éltek. Ugyanakkor szinte minden községben osztottak házhelyeket és kerti földet. A kiosztott föld mennyisége általában nem haladta meg családonként az egy holdat. Munkások és tisztviselők is kaphattak földet, de 400D-nél nem többet. Idevonatkozó összesítések Csonkának sem állottak rendelkezésére, de megemlíti, hogy helyt anyagot és adatokat igen sokat találtak.

11 * 111 Lásd az 1. és a II. sz. mellékleteket. 11 Csonka i. m. 59. old. 201