A MÓra Ferenc Muzeum Evkönyve 1964-65. 1. (Szeged, 1966)

Oltvai Ferenc: 1919. évi uradalmi bérezések a Pallavicini hitbizományban

A tömörkényi majorban, a szocializált birtokon 57 szegődményes dolgozott. Itt volt az 5185 holdas birtok központja, a műhely, a malom, s a magtárak. A fő­gépész 750 koronát kapott a korábbi 600 koronával szemben, a 3 gépkezelő pedig 350—350 koronát, megelőzően 100—120-at. II kocsisnak és 22 béresnek fejenként 250 korona volt a járandóságuk, az addigi 75 korona készpénzilletmény helyett. Ugyanezt kapták a kanászok és gulyások is. A természetbeniek is emelkedést jelen­tettek. Minden szegődményes egyformán 8 q árpát, és 3 kh 400 П-öl földet kapott. Korábban nagy különbség volt a gépészek és a nagy többség (a kocsisok, béresek, gulyások, csőszök) járandóságai között. Ebben a gazdaságban is kaptak illetmény­földet. Nincs adatunk arról, hogy ezenkívül még bérletük is lett volna. A tanács­kormány ideje alatt itt sem adtak tengerit és rozsot, viszont 8 q búzát kaptak a korábbi 360 kg helyett és 300 kg árpát a 128 kg helyett. Itt is megkapták a 25 kg szalonnát, 14 kg sót, és 12,5 kg főzeléket, a gépészeknek még 7 kg petróleum járt. Az 57 szegődményes 158 029 korona értéket kapott, s a proletárdiktatúra előtt ez a jövedelem 115 443 korona volt. A szocializálás alatt a többletjövedelem 764 korona fejenkénti átlagnak felel meg. A gazdaság újmajori körzetében 28 szegődményes dolgozott, akik kizárólag béresek, kocsisok, kanászok juhászok és csőszök. Mindannyian 1000 korona fizetést kaptak, az addigi 300 korona helyett. Az összes juttatás 116 896 koronának felelt meg, a korábbi 64 011 koronával szemben, ami 52 885 korona többletjövedelemnek felel meg. A fejenkénti összes jövedelem pénzértékre átszámítva, uradalmanként a követ­kező: a tömörkényi uradalomban: 2719 korona, az újmajori uradalomban: 1888 korona, a péteri uradalomban: 3738 korona. A 3 majorból álló gazdaságban, majoronként a béresek járandóságait ismer­tetjük. kész- búza rozs árpa tengeri tengeri vetemény egyéb pénzk. kg kg kg kg földkh. M-öl Újmajor: 300 720 820 256 280 1 600 — Péteri : 500 700 100 300 2200 П-öl 25 kg 14 kg 25 kg szalonna só bab Tömörkény: 250 800 — 300 — 3400 H-öl — 25 kg 14 kg szalonna só 12,5 kg főzelék A különbségeket az egyes gazdaságok viszonyai indokolták, vagy az illetményföldek minősége. A bérezést igazságosnak kell elismernünk, mert emelték a korábban jóval kevesebb bért kapott szegődményesek béreit. Kevesebbet a korábban is jobban javadalmazott műszaki személyzet bérén emeltek. Például a tömörkényi majorban Pálnoki Lajos főgépésznek 750 K-t fizetett ki a szocializált birtok pénztárosa^ korábban 600 K-t kapott. Tehát 25%-kal többet. Ugyanakkor Dombi Lajos igás­kocsisnak a korábbi 75 К helyett 250 K-t fizettek, az emelkedés az igáskocsisok esetében 233%. Az iratokból kitűnik, hogy pl. a péteri körzet szegődményeseinek tejpénzt is fizettek. A 9 szegődményes fejenként 500 К 40 fillért, összesen 4603 К 60 fillért kapott a szocializált gazdaságtól." 9 SZÁL. Szegedi Kerületi Lebonyolító Bizottság iratai, 2/1920. sz. 1919. december 17. Л Péteri körzet. Kimutatás a kommün által okozott károkról. 200

Next

/
Thumbnails
Contents