A MÓra Ferenc Muzeum Evkönyve 1964-65. 1. (Szeged, 1966)

Waldmann József. Tápé táncalkalmai és hagyományai

Aztán kivitték a hóba Szerí Mihály lován, de mögbotlottak, nagyot döccentek és leejtőitek a hóba. Hát láss csudát! Főtámatt a halott. Vót nagy öröm mög rivalgás. Visszakísérték a házba, ott a doktor keze'te. Mög is borotváták, möghőmérőzték. Aztán a hó'tt mindön asszont, lant megtáncoltatott." Legnagyobb volt a táncolási kedv a farsang három utolsó napján. Vasárnap, hétfőn, kedden folyt a vigadozás. Kedden délben abba kellett hagyni a mulatást. Szerdán reggel egy legény „tajicskára ült, azt tótták, négy mög húzta a tuskót, hogy amék Ián kimaradt a farsangba, annak szegyönire lögyön." Más házaknál szerelmes nótákat énekeltek s ezért kolbászt, szalonnát, kalácsot kaptak, amit azután este a kocsmában borivás közben elfogyasztottak. Itt daloltak is, de tánc már nem volt. A böjti időben csak dugott bál volt, az is ritkán, mert a szülők sem engedélyezték. Az ifjúság vasárnaponként a töltésen (a Tisza védőtöltésén) sétált. Ebben az időben még „danóni se löhetött!" A szigorú rendelkezést a fiatalok kijátszották. A nyomáson gyülekeztek, azután játszottak s lopva néhány lépést táncoltak is. Játszották a báránykázást. Minden menyecske, nagylány és legény előtt ott volt a bárányka, azaz egy-egy 8—10 éves gyermek. így párba állva kört alkottak úgy, hogy a bárányok belül álltak és a kívül álló legény, а gazda megkérdezte: „Hogy a bárárí ?" Azt felelték: „Égy tetű, egy balha!" A felelők kiugrottak és futottak. Ha a gazda elfogott közülük egyet, a báránnyal beállt a körbe. A kinmaradó lett a gazda. * A másik játék a hátsó pár előre fuss, amit a faluban csiga ide párom-пак neveztek. Vasárnaponkint ,,...a tőtésön sétátunk, aztán ki, ki a párjával l'émönt a nyomásra. Ott füves hejöt választottunk, ojat ahun arányos vót a föd.'''' Egymás mögött párosan felsorakoztak, míg az oszloppal szemben felállított valaki elkiáltotta magát: „Egy-kettő-három, csiga ide párom, utolsó pár előre fuss!" A hátsó pár egyik tagja az oszlop bal oldalán, a másik a jobb oldalon futott előre s azon igyekezett, hogy a fogó egyiket se foghassa el. így beállhattak az oszlop elejére első párnak. A játék az utolsó pár előrefuttatásával folytatódott. Ha a fogó az egyik futót elfogta, akkor ő állt be az elfogottal első párnak. A legény, természetesen igyekezett elfogni azt a leányt, aki neki kedves volt, a leány pedig azzal a legénnyel fogatta meg magát, akit ő kedvelt. Ilyenkor az oszlopba való párbaálláskor néhány ütemet táncoltak, s senki sem tiltakozott. Az ilyen vasárnapi-játszó is véget ért este felé, mert haza kellett menni és a jószágetetésnél és a fejesnél segédkezni. Farsangidőben szokás volt, hogy a házi bálákra a tréfásabb kedvű emberek maskarát öltöttek. Főleg legények és menyecskék. Leányhoz nem illett a maskara. A maskarások ördögnek, kéményseprőnek, kovácsnak, idegen-utazónak, azaz meszsziről jött vendégnek öltözködtek. Rendszerint követség útján jelentkeztek. Az egyik legény vállalta a követ tisztségét. Bekopogott a házba s nagy hangon jelentette a messziről jött vendégek érkezését. A fiatalság nagy lelkesedéssel fogadta a hírt. A háziasszony nem mindig örült a maskarásoknak, mert némelyik illetlenül viselkedett. Legtöbbször azonban betartották az előírt erkölcsi szabályokat és nem lépték túl az illendőség határát. A maskarák általában nem beszéltek, nehogy a hangjukról felismerjék őket. Ha mégis kellett szólniuk, torzított hangon szólaltak meg, sokszor idegen nyelveket utánoztak. Komikus mozdulatokkal táncoltak, bolondoztak egymással. Ijesztgették a jelenlevőket, főleg a lányokat. Igyekeztek jó hangulatot teremteni. Táncra kérték a mulatozókat. A nőknek öltözött legények megtáncoltatták a 165