A MÓra Ferenc Muzeum Evkönyve 1964-65. 1. (Szeged, 1966)

Kresz Mária: Maksa Mihály tálas

„piros", az áttört rész fehér, alul zöldmázas, belül hosszanti irányban piros-fehérzöld, füle is nemzeti színű. Födőjén áttört rozetta mellett az 1898-as évszám jegyei áttöréssel jelzettek. A Tornyai Múzeumban még egy ilyen formájú cserépkosárka van, bizonyára ezt is Mihály csinálta (91. sz.). Végül egy szignált zöldmázas fémtartóról emlékezünk meg, mely (92. sz.) a szegedi múzeumba az orosházi tanyákról került. Évszáma 1878, ez volt az az esztendő, amikor házát már megvette és házasságra készült, — talán eredetileg jövendő feleségének ajándékozta. * Miután áttekintettük Maksa Mihály edényeit, megállapíthatjuk, hogy formakincse jórészt azonos a Hódmezővásárhelyen, Újvárosban általános edényformákkal és ezen belül Maksa István munkáival. A már többször említett csalikancsó formája csakis e két mesternél ismeretes. Formailag azonos mindkettőjüknél a bödön, a szilke, a hordókulacs, az ablakvályú és nyilván sok más edény is. Eltérő a cserépkosárka, ezt Mihály naturálisabban, ovális alakban és kosárfüllcl készítette el. Cseréptárgyainak csak egy csoportja teljesen egyéni, a házat ékesítő címeres, feliratos táblák. Az egyes tál—tányérféleségeket Maksa Mihály leánya már nem tudta felsorolni, de feltételezte, hogy ezek megegyeztek azokkal, amelyeket István égetett és Újvárosban általánosak voltak. Tálat öt méretben készített: első tál, második tál, porciós tál, pici tál és piri tál. Formájában eltér a széles szélű nagy uras tál és, ugyancsak szélesebb széllel, fülesen, a nagy leveses tál és a kis leveses tál. Kisebb méretű a tányér és a csésze: piri tányér, piri csésze, uras csésze és kis csésze. A folyóedényekhez tartozott még a szi/ke, a bögre, findzsa, a köcsög, а kancsó és а födő. A fenti tárgyakon felírat soha nem volt. A megrendelésre készülő tárgyak majd mindegyikéből ismerünk darabot. Ezek a következők: bödön, dohány tartó, ember alakú dohány tartó, komacsésze (ételhordó). padlólocsoló, bütykös (butykoskorsó), só-paprikatartó, mihók (csalikancsó), sokcsöcsü kancsó (csalikorsó), butella, zsoltárbutella, kulacs, hármas vagy hatos hordókulacs, tintatartó, porozó, kis garaboly, (cserép kosárka), fésűtartó, uborkás kanta, bortölcsér, szalonnafödő, spárgaborító, ablakvályú, tirhanggomb, kerítésgomb és különböző táblák. Alig maradt ki olyan vásárhelyi cseréptárgy, ami ne volna képviselve a fenti felsorolásban. Mesterével ellentétben, úgy látszik, nem csinált kanfát és korsót. Általában mázatlan edényt nem szívesen égetett. Júlia nem emlékszik arra, hogy apja mihókot csinált volna, vagy áttört csörögés tálat, — e két forma eddig valóban nem került elő Maksa Mihály kézvonásával. A mester nagy írásszeretetére jellemző, hogy olyan darabokra is ráírta nevét, olykor kétszer is, vagy legalább az évszámot, amelyre más nem szokta ráírni, még az ablakvályún, a függönygombon vagy az uborkás kantán is van pontos dátum. Szín és minta tekintetében Maksa Mihály munkái az 1870-es 1880-as évekre jellemzők, sőt éppen Mihály jól datált és világosan meghatározható edényei segítenek e kor sajátosságait Újvároson belül elkülöníteni. Az 1860-as évekig a vásárhelyi edények meleg, ragyogó okker színét a vasoxidos sárga máz használata adta, mely alatt a fehér írókás minta is sárgának tűnik. Maksa Mihály elődjei közül azonban már sem Varsányi Mihály, sem Maksa István nem használta ezt az eljárást, hanem színtelen mázzal öntötte le az edényt. Maksa István a mázvirágos kantáknál maradt meg a sárga máz használata mellett, és úgy látszik, Mihály műhelyében is volt sárga máz. mert г saját használatra készített uborkás kanta sárga144