A MÓra Ferenc Muzeum Evkönyve 1964-65. 1. (Szeged, 1966)

Kresz Mária: Maksa Mihály tálas

Maksa Júlia szerint a tál leginkább „sárga" színű volt, — fehér tálat apja nem szeretett csinálni. Kívül is mázas volt. Többnyire igen egyszerű volt: „akkoriban még nem virágoztak, csak csíkoltak" — mondja. Fekete, zöld, piros csík került a sárga tálakra, belül is, meg a szélére is. A tál formája széles szélű volt, amit az az újvárosi tálak legjellemzőbb tulajdonságának mondanak. Kivétel az „első tál" és a „második", ez a két nagyság keskenyszélű volt, a „nagyuras" forma pedig a második tál méretében készült, de széles széllel. Ha virágot tettek rá, leginkább a tál peremére írták. A tányér is lehetett „sárga", mint a tál, de lehetett „fehér" és akkor feketével, meg zölddel csíkozták. Fekete tányért nem csinált. Júlia szerint a tányérba se nagyon illett a minta, bár írtak pöttyöst is, virágosat is. Leginkább „kakast, fekete kakast" tett apja a tányérba. A szűke Júlia magyarázata szerint „sárga, meg fekete, fehér pöttyökkel és fehér virággal". A szilkék között volt pöttyös, virágos, csíkos, „vegyesek" voltak. A bögrék agy csuprok is csíkosak voltak, „olyan ecsettel húztuk mindig, fehér és sárga". Köztük is volt pöttyös és volt „csupa fekete", fehérrel díszítve. Alacsonyfalú „kisfindzsát" is készített, félliterest, egyliterest, mert „az nagyon kapós volt". A „födök" is mind pöttyösök voltak, mondja Júlia. A folyóedény azonosításához kiinduló pontot nyújtanak azok az edények, melyeket Maksa saját családja, illetve ismerősei részére készített. Szignált bödönjein, padlólocsolóín, só-paprikatartóján úgy díszítette, hogy az edény alsó részét világosra, „sárgára" öntötte, felső részét „feketére", és e sötét felületre nagy fehér pöttyöket csöpögtetett sorban, mindegyik közepét kis zöld ponttal tarkítva, — ahogyan már Varsányi Mihály is csinálta. A nagy pöttyök mellé kisebb fehér pontokból álló egyenes vagy hullámvonalas sor is került, meg fehér csíkozás. Ezt a díszítést látjuk a Tornyai Múzeum egyik szilkéjén is (35. sz. VIII. t. 4.1 és egy kisebb méretű bögrén (36. sz.), bizonyára mind a kettő az ő műhelyéből került ki. A szilke alakja az, amit már mestere csinált: elég széles fenekű. Ezt a szilkeformát csak Vásárhelyről ismerjük és ott is csak Újvárosban csinálták. Maksa virágmintáinál is a fenti bödönök jelentik a kiindulási pontot. Egy bödönön hajlott szárú tulipánok sora van (42. sz.). Három bödön derekán egyenes szár fut körbe és erre vannak szinte felfűzve a tulipánfejek, vörös és fekete színben (39—41. sz. VIII. t. 1.). Ugyanez a tulipánsor látható a családnál őrzött pálinkás „butykos"-on is (45. sz. VIII. t. 2.). Ennek alapján az egyik magángyűjtemény félméteres átmérőjű tálját is Maksa Mihály munkájának gonduljuk. A tál peremén egyenes szár van tulipánokkal, öblében pedig nagyon kopottan az a minta, amelyet Maksa Judit rajzolt le: „kosár"-ból kinövő hármas tulipán (34. sz.). Kisebb tálat vagy tányért eddig nem ismerünk Maksától. A többnyire csak csíkolt edények mellett valószínűleg virágozott tálasedény is lehetett, bizonyára azzal a mintakinccsel, amelyet mesterétől tanult. Maksa István ismert mintáit Mihály könyvhuíel/ám látjuk viszont, ezért ezek jelentősége nemcsak önmagukban van. Egy szignált könyvbutella, „zsoltár" alapján (82. sz. VII. t. l.)még négyzsoltárbutellát tulajdonítunk Mihálynak. Ezek minden részlet ben megegyeznek az elsővel (a szegély mintája, a gerincen elhelyezett évszám, a kapcsok festéssel való jelzése, a színezés). Két darabon a kosaras virág motívumát látjuk (84—85. sz. VII. t. 3.), egy másikon a hármas tulipánt (83. sz. VII. t. 4.), a negyediken viszont olyan kettős virágot (81. sz. VII. t. 2.), amely Maksa Mihály csalikorsóján (56. sz.) is szerepel. E könyvbutellák alapján el tudjuk képzelni, milyenek lehettek mesterünk virágmintás tálasedényei és talán a jövőben ilyet is sikerül azonosítani. 136