A MÓra Ferenc Muzeum Evkönyve 1964-65. 1. (Szeged, 1966)

Banner János: Reizner János és a szegedi múzeum

hogy a szél járja, de óvni kell a nap sugaraitól, mely azt szét repesztené, s csak ha már kiszáradt, deszkát kell alája csúsztatni s azon kiemelni. Belső tartalmát kiszórni vagy fölkavarni nem kell, mert éppen belső tartalma lesz a tudomány számára legértékesebb. Ha azonban az edény összetörnék, akkor annak még töredékei is értékesek vagy azért, mert összeállíthatók, vagy mert cifrázatokkal vannak ellátva, melyek a régi kornak nem csak technikai képzettségére, de belső életére is fényt vetnek. Valahányszor ember csontokra akadnak, jól körül kell ott nézni, nincsenek e a hulla mellet az úgynevezett kegyeletajándékok, szeretetjelek, t. i. a megholtnak fegyverei, poharai, kései, bögréi, sok színű üveggyöngyei s karperecei. De, hogy a tudomány ily esetben a maga földerítését megtehesse, szükséges minden kicsinységre figyelni; szemügyre kell venni, hogy a hulla milyen helyzetben — ülve, fekve (oldalt vagy máskép) vagy minő irányban, р. o. kelet vagy délnek fekve találtatott. A régi pénzek fordulnak elő leggyakrabban, ezekkel történik is egyszersmind a legtöbb vandalizmus. Finom zöld rozsda futja ezeket be — patinának nevezi ezt az archaeológia. A nép azonban aranynak gondolja, nem tudván, hogy az épp azért oly becses, mert bár ezer évig heverjen a földben, színét és fényét változatlanul megtartja, nem rozsdásodik meg; tehát ecetbe teszik aztán a szép patinájú pénzt, az ecet pedig a szép és becses érmét tönkreteszi. Felkérjük ez alkalommal a réz- és aranyműves urakat, kikhez ilyen régi pénzeket, úgy más ércből készült szereket beváltani tetemes számmal hordanak: hogy mielőtt a müdarabokat és pénzeket beolvasztanák, a szabadelvű kör régészeti szakosztályával közöljék, mely azokat vagy beváltandja. vagy legalább is lerajzolja, s így azok emlékét meg is őrzi. Végül a még fölötte nagy számmal előforduló régi, rozsdaette fegyvernemek vagy más házi és kézműeszközök, ha még oly haszontalanoknak tűnnek is fel, becsesek s gyűjteményünkben számukra hely szívesen adatik. Bízunk e felszólításunk sikerében s reményünk van, hogy ha múzeumunk nem is fog az e nembeli országos intézeteknek talán nyomába sem léphetni, minden esetre ott lesz a vidéki jelesebb múzeumok névsorában. S ha ez hazafiúi polgári érdemül fog fölrovatni, az érdem nem szerény törekvésünket, hanem adakozó polgártársainkat fogja illetni. Kelt Szegeden a szabadelvű kör történelmi és régészeti szakosztályának 1872 március 7-én tartott üléséből. Löw Lipót elnök, Reizner János, jegyző.

17 Nagy jelentősége lett volna ennek a megmozdulásnak, ha a múzeum bármilyen szerény formában valóban a nagy közönség rendelkezésére állott volna. Erről azonban semmi híradásunk nincs. Rómer megelégedéssel, de szókimondó modorában a városra egyáltalában nem hízelgő megjegyzéssel vett tudomást a tervezett múzeumról. ,,Alig vagyunk képesek kellőleg kifejezni benső örömünket az újabb lendület fölött, melyet tudományunk ezen előbb egykedvű vidéken nyert."

18 Bizonyára nem Reizner volt az oka, hogy a kezdeti sikereket elért mozgalom 17 Uo. 1872. 32. — Nagy figyelmet érdemel a felhívás gondos szövegezése nemcsak azért, mert ilyen Szegeden addig nem jelent meg, de mutatja, hogy ha — bizonyíthatóan Rómerrel semmi kapcsolata nem is volt, — sem Reizner, sem Rómer levelezésében legalább is nem találtuk nyomát — ugyanazon az úton járt, amelyet kutatásaink fáradhatatlan irányítója mindenki számára kijelölt. Jgen elismerően ír Rómer (Arch. Ért. r. f, 6 (1872) 189.), Reiznert a „régi egyetemi, buzgó hallgatóm'

,-nak nevezve. Volt tehát régi kapcsolatuk. 18 Uo. 43 j. 10