A MÓra Ferenc Muzeum Evkönyve 1964-65. 1. (Szeged, 1966)

Kresz Mária: Maksa Mihály tálas

ban szabadult fel, ekkor csinálta a fent említett mihókot. Felszabadulása után házat szerzett, megnó'sült, 13 gyermeknek lett apja, de gyermekei, két leány kivételével, mind vagy csecsemőkorukban, vagy ifjúkorban meghaltak. ,,Született-halt" — mondja leánya. „Éjt nappallá téve dolgozott, hogy fenntartsa azt a kis ,van'-t'\ Nem sokáig bírta, 1908-ban, 57 éves korában meghalt. Leányánál fennmaradt három füzete. Az egyik diákkori latinfüzet, a másikba krónikaszerűen belejegyezte minden év jeles eseményeit. Legérdekesebb a harmadik füzet: ,,Igaz és tökéletes beszédek" címen gondolatait, imádságokat írt bele, bibliaiidézeteket, kedves verseinek sorait. Cseréptárgyai közül eddig 32 szignált darab ismeretes és ennek alapján egyelőre összesen több, mint 80 edényről tételezhető fel, hogy keze munkája. Művei, feljegyzései, valamint leánya visszaemlékezése együttesen ritka alkalmat nyújtanak, hogy egy kiváló magyar tálas szellemét és művészetét megismerjük. Munkája szervesen kapcsolódik Hódmezővásárhely és ezen belül Újváros fazekasmesterségébe. Újvároson belül szűkebb kört jelenthetett a Maksa család és ezen belül újra egyénit, sajátost Mihály. Mesterének, testvérbátyjának, Istvánnak edényeit is ismerjük és az ő leánya, Judit, özv. Molnár Lajosné is jól emlékezett még apjára, apja mintáira. 1955-ben a Tornyai János Múzeumban (a népművészeti kiállítás rendezése során) a két idős unokatestvér, Judit és Júlia megtekintették a múzeum cserépgyűjteményét és elmondották, hogy melyik darabban ismerik fel apjuk kezemunkáját. Az alábbiakban a család egyes tagjainak hitelesíthető edényeit ismertetjük, hogy végezetül Mihály életére, gondolataira és műveire térjünk rá. Négy Maksa testvér volt és ezek közül hárman voltak tálasok: István, János és Mihály. A negyedik testvér, József is beállt tálasnak 1882-ben, de fiatalon halt meg 1887-ben, 30 éves sem volt. (Vö. az ő nevét viselő butellát 1885-ből.)

5 A legidősebbnél, Istvánnál tanulta mind János, mind Mihály a mesterséget, István pedig leánya visszaemlékezése szerint Szakmári Mihálynál tanult, Susán városrészben. Hatással lehetett Istvánra az apósa is, Varsányi Mihály (1801 —1891) újvárosi tálas, akinek Judit nevű lányát 1862-ben vette feleségül. Varsányi gyermekei közül is kettőből lett „göröncsér": Sándor (szül. 1847) és Bálint (1851 — 1900). Varsányi Mihálynak egy külső oldalán díszített „leveles tálja" fennmaradt unokájánál, Maksa Juditnál, és ez jelenleg a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban van kiállítva (I. t. 3.). Ez a tál azért jelentős számunkra, mert középmintáját, a pöttyökből alakított szőlőfürtöt viszontlátjuk Maksa Mihály fent említett fortélyos mihókján és más edényeire is jellemző a sötét alapra csepegtetett nagy fehér pötty. A pöttyök lágyan folynak bele a sötét alapba. Ezt szándékosan idézték elő, Maksa Judit magyarázata szerint: „abba a friss-gyönge festékbe csöpögtették bele, hogy így alászaladjon". Mindegyik pötty közepét kis zöld pont élénkíti, ,,az viszi föl", ez jól látszik a tál kisebb méretű párján. A leveses tálat Varsányi Mihály még legénykorában, 1862 előtt készítette. Technikája szerint abból az időből való, amikor már elhagyták a század első felére Vásárhelyre oly jellegzetes vasoxidos „sárga máz" használatát, és e helyett csak színtelen „fehér" mázzal fedték az edényt. Varsányi Mihály gyermekei közül Bálint lett tálas (1851 —1900), ő több edényt ajándékozott a vásárhelyi múzeumnak, ezekből is vissza lehet következtetni a család stílusára. 5 Népr. Múz. 53. 61. 384. Van egy 1882 augusztus 16-ra keltezett butella „Maksa József tálas" aláírással, deabutella jellege és az írás teljesen Maksa Mihályra vall. Ügylátszik testvére helyette készítette e darabot. A butella Halmi Pál számára készült, a felirat „Szentséges Úr Isten Magyarok Istene" kezdetű vers. 116