A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1963 (Szeged, 1963)

Marián Miklós: A Közép-Tisza kétéltű és hüllő világa

Mig az Alföldön minden taj eurytop, a Felső-Tisza mentén két stenotop faj is van. Mindkettő relictum faj és montan elemként fogható fel {Lacerta v. vivipara JACQU. és Vipera b. her us L.). A felső szakaszon a keresztes vipera és az elevenszülő gyík jelenléte szépen színezi a faunát. A középső szakasz egyhangú faunaképébe legfeljebb a Lacerta t. taurica, ez a jellegzetesen steppei elem, hoz némi színt. A herpetofauna jellegét mező- és erdőgazdasági szemponthói vizsgálva megállapíthatjuk, hogy az ártér kétéltü-hüllő világa hasznos. Mindössze a mocsári teknőst és a vízi siklót vádolhatnánk némi kártétellel, azonban csekély számuknál fogva nem jönnek számításba. ///. Az élőhelyek Biotop típusok Ismeretes, hogy az amphibiák és reptiliák legtöbb faja többé-kevésbé nedvességigényes állat és így alkalmazkodási képességük korlátozott. Elterjedésük és fennmaradásuk tehát nagymértékben a biotópok által nyújtott lehetőségekhez kötött. Fokozott figyelemmel tanulmányoztam ezért az elmúlt fél évtized alatt az ártér élőhelyeit. Vizsgálataim alapján arra a következtetésre jutottam, hogy a Tisza középső szakaszán található élőhelyek, sokféleségük ellenére is, végső fokon néhány alaptípusra egyszerűsíthetők. (2. ábra. Az ártér metszete Andó Mihály rajza alapján készült.) Mindenekelőtt meg kell állapítanunk, az „élő" Tisza árterén a különböző biotópok létezése az évi árvízjáráshoz kötött. A biotópok és a bennük lakó állatok életének legrosszabb időszaka (pessimuma) a koranyári zöldár ideje, amikor csak kétféle élőhely létezik: 1. vízi biotóp: a megáradt, sebes folyóvíz, mely a herpetofauna számára alig alkalmas és 2. száraz biotóp: a védgátak vízből kiálló koronája és mentesített oldala, mely a herpetofauna számára csak átmenetileg alkalmas. A különböző biotópok a nyár első felében, a zöldár levonulása után alakulnak ki. Ilyenkor három biotóp-típus ismerhető fel: vízi-, nedves- és száraz-biotóp. Közöttük különféle átmenetek figyelhetők meg. A nyár előrehaladtával és az aszály kialakulásával azután az élőhely viszonyok ismét fokozatosan romlanak: a nedves biotópok lassan szárazakká alakulnak. Az átmenet azonban fokozatos és a herpetofauna tagjai a számukra alkalmatlan élőhelyekről kedvezőbbekbe „vándorolhatnak", esetleg életüket átmentő nyári pihenőre húzódnak. /. A vízi biotóp Ebbe a biotóp-típusba sorolom: a) az „élő" Tisza vízszegélyét, b) a vizet tartalmazó kubikgödröket és vízlevezető árkokat, valamint с) a holtágak medrét. a) A vízszegély. Folyóvízi élőhely. Lapos partokon alakul ki, ahol a növényzet egészen a folyóvíz széléig hatol. (Kopár vízszegélyen a herpetofauna tagjai nem élnek.) A meder széle egészen enyhén lejt. A talaj rendszerint nedves, puha, esetleg repedezett. A növényzetet alacsony fűzbozót alkotja. A sekély vízben néhol a vidra keserűfű (Polygonu mamphibium L.) tenyészik. A biotóphoz a folyóból mintegy 0,5—1,0 m széles (kb. 30 cm-ig mélyülő) sáv, a partból a hullámokmosta 2—3 m széles terület tartozik. 15 Múzeumi Évkönyv 225