A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1963 (Szeged, 1963)

Csongor Győző: A szegedi Közművelődési Palota a forradalmak idején (1918–1919)

Az éremtárat Lugosi Döme rendezte újjá, bőségesen ellátva feliratokkal a kiállított anyagot. Az emeleten természetrajzi kiállítás volt, három nagy, botanikai gyűjteményt tartalmazó szekrénnyel, üveg alatt akvarell hatású, préselt példányokkal, a szegedi flóra jellemző típusaival.

58 A képtár egyelőre zsúfolt. A díszteremben, folyosókon s az előcsarnokban szerte találkozunk képekkel, szobrokkal. Az újjárendezett képtár csak október elején nyílt meg, az ugyancsak újjárendezett régiségtárral egyidőben. A közönség így is tódul a közművelődési palotába, hiszen az régóta zárva volt. Az ún. parasztszoba kiállítást a környéki tanyákról még ma is emlegetik (a parasztszoba hatalmas banyakemencéjét, az asztal mellett pipáló Haska bácsival, a füstös, szabadkéményes hideg konyhát, melynek pitvarát a Tápéról való Pengáló Julcsa festette ki szépen); 1951-ben bontották le.

59 1918-ban az összes látogató 25 900, 1919-ben kilenc hónap alatt 99 842 volt (legtöbb április—május—június hónapokban, legkevesebb decemberben).

60 A sok látogató gondot okoz. Móra elrendeli ruhatári díj szedését ernyőkért, botokért. Erre eddig nem kényszerült, mert mint írja: „ruhatári díjat... a világ minden múzeumában fizetni kell, kivéve a szegedit, ahol az volt az egyébként föltétlenül helyes elv, hogy a közgyűjtemények látogatása és használata teljesen ingyenes legyen".

61 1918 őszéig a teremőrzést részben öreg 48-as honvédek, részben gyári lányok végezték, napi 1,50 koronáért. Ez évben, a napi 3 órás álldogálásért az 5 koronát is keveslik. A megbízható, öreg, hűséges honvédek kihaltak, s az év végére, a karácsonyi ünnepekre volt úgy, hogy a legforgalmasabb napokon, nem lehetett a múzeumot nyitva tartani. Mindössze 8 teremőr látta el a szolgálatot, jóllehet a 12 kiállítási teremben jóval többre lett volna szükség.

62 1919. augusztus 6-án, a Szegedi Naplóban —, amelyet már május 9. óta m^r nem Móra szerkeszt —, támadás éri a közművelődési palotát. „Napvilágra kerültek az ősök" címmel ismeretlen cikkíró beszámol arról, mi látható a történelmi arcképcsarnokban? Tóth Molnár képei, Siskovich gróf (Mária Terézia táborszernagya púderes fehér parókával), Volford József főbíró zsinóros vörös ruhában, a patricius családok közül Wőber tábornagy és Wőber György főbíró, Silber József polgármester, Gerencsér János, a 30-as évek követe, társaival, a Zrínyi-dolmányos Lengyel Pállal, Rengey Ferdinánd, a 48-as évek követe az országgyűlésen, Werbőczy köpönyeggel, Babarczy Antal a pozsonyi diétán Csongrád megye konzervatív képviselője. Az újabb korból Korda János nemzetőr ezredes, Dani Ferenc, Taschler József, Szluha Ágoston, Vadász Manó 48-as polgármester stb. „Vajon a kultúrpalotában az igazgatóságot a divatba jött ős-kultusz indította-e arra, hogy közszemlére tegye ki a város őseit?" — teszi fel a kérdést cikkíró.

63 Világos, ez a megoldás Mórának sem tetszett. Móra egyébként a szerkesztőségről azért köszönt le, mert az április elsején megjelent „Memento" с. vezércikkével a város polgársága nem értett egyet. Az újjárendezett képtár az ugyancsak átrendezett régiségtárral október 1-én nyílt meg, „amelynek új felállítása magyar közgyűjteményekben első kísérlet arra, 58 Sz. N. 1919. ápr. 18. 59 1953-ban, amikor Debrecenben, a református kollégiumban jártam, az ottani öreg portás első kérdése az volt, hogy megvan-e még a szegedi parasztszoba, amit még 1919-ben látott, amikor itt katonáskodott? 60 Jel. 1919. 19. 1. ei 92/1919. ápr. 20. 62 Uo. 63 Sz. N. 1919. aug. 6. 183