A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1963 (Szeged, 1963)

Csongor Győző: A szegedi Közművelődési Palota a forradalmak idején (1918–1919)

máig megőrzött jegyzőkönyvei, melyeket a kutatók eddigelé figyelmen kívül hagytak. Az első jegyzőkönyv 1918. november 4-én kelt, Juhász Gyula sajátkezű följegyzésével. A Nemzeti Tanácsban Móra a szélsőségeket mérséklő szerepet töltött be, hiszen a „forradalom utáni helyzetet figyelembe véve — a rend fönntartása objektív szükségesség volt. .. Móra a mindenképpen megvédendő rendet nem balról látta fenyegetettnek, hanem jobbról."

37 A Nemzeti Tanács alelnöke sohasem felejtette el a múzeum védelmét. November 14-én „megszállás eshetőségére számítva"

38 biztonságba helyeztet több érem- es régiségtan tárgyat, november 30-án a Nemzeti Tanácstól állandó őrizetet kér az intézet számára,

39 s az ő javaslatára fordul a Szociáldemokrata Párt a város tanácsához, hogy a munkáskönyvtár részére a Somogyi-könyvtár engedjen át duplumokat. Móra maga válogatá ki a könyveket, mint akit az a gondolat vezérel, „hogy a hatalomra jutott munkásságnak új pozíciójához méltó szellemi fegyverzettel is fel kell szerelnie magát".

40 II. 1919. A Somogyi-könyvtár és városi múzeum ezévi állapotáról szóló negyven oldalas jelentés az összes eddiginél alaposabb, és terjedelmesebb. Móra azzal indokolja, hogy az intézet belső fejlődése ebben az évben igen nagy volt, ebben a „vérrel szegett fekete esztendőben" is.

41 Ebben az időben, valószínűleg nem mondható el ez az ország többi kulturális intézményéről (könyvtárak, múzeumok), mert legtöbb helyen megdermedt a kulturális élet. Szegeden egy lelkes kis gárda alakult ki, „mely az év minden napját gyönyörűséggel végzett munkában töltötte itt, akkor is, mikor a tüzelőínség heteiben egy hatlépés hosszú, egy lépés széles folyosó-szögletbe bújt össze dideregve dolgozni az intézet egész személyzete, hivatalnokok és szolgák".

42 Kikből állt e lelkes gárda? Móra Ferenc, az igazgató, Fischhof Ágota könyvtártisztviselő, Szász Gyula igazgató-tanító, könyvtári szakdíjnok, Czógler Kálmán főreáliskolai tanár, a természetrajzi tár ideiglenes őre, Cs. Sebestyén Károly polgáriskolai tanár, a képtár ideiglenes őre, Kotormány János, Széli József és özv. Molnár Tstvánné, utóbbi három a mindenes hivatali teendőket látja el. S ha ezekhez vesszük még a kultúra barátait, közöttük olyanok, mint Szalay József, Tonelli Sándor, Lugosi Döme, Lindenschmidt Mihály főreáliskolai tanár vagy a múzeumban gyakornokoskodó Szemmáry László, műegyetemi hallgató, meggyőződhetünk, hogy ez a város valóban egy „csöndes kultúrsziget"

43 a keletre és délre kavargó óceán tengerében. S az a mórai megállapítás furcsának tűnik, ha Szegednek azt a mozgalmas, politikai s egyéb tekintetben egyedülálló szerepét vesszük, amit az ország történelmében 1919-ben töltött be. Január 16-án az igazgató sürgeti az elhanyagolt épület helyreállítását, de foganat nélkül. Ebben az időben álmodni sem lehet 170 000 koronás költségről. A legszükségesebb javításokra is csak szeptemberben jutott 2330 korona. Ebből annyira futotta, hogy az épület két oldalán embermagasságnyira új vakolatot raktak föl. 37 Péter László: A szegedi Nemzeti Tanács történetéhez. Kéziratban. 230. 1. 38 Jel. 1918. 6. 1. 39 Uo. 40 349/1918. nov. 26. Vö. Bóday i. m. 32. 1. 41 Jel. 1919. 1. 1. 42 Jel. 1919. 2. 1. 43 Jel. 1919. 3. 1. 180