A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1963 (Szeged, 1963)

Csongor Győző: A szegedi Közművelődési Palota a forradalmak idején (1918–1919)

a Radikális Pártra s később a Károlyi Pártra támaszkodott, 1919. február 18-ig állott fenn, s elnökétől kezdve a burzsoázia számos képviselője foglalt benne helyet, hamarosan elvesztette a tömegek szimpátiáját. 1919 januárjától márciusig terjedő nagy sztrájkok hű kifejezői a városban uralkodó katasztrofális gazdasági állapotoknak (drágaság, pénz-, anyag- és élelmiszerhiány, amihez még a dühöngő spanyolnátha járvány is járult). 1919 márciusában Szeged népe csatlakozik a fővárosban kikiáltott Tanácsköztársasághoz. A város élére három tagú direktórium kerül, de tevékenysége alig egy hétig tart: a francia fegyveres erők elől — melynek védőszárnyai alatt szervezkedhet az ellenforradalom — ki kell vonulnia a városból. Április 25-én már megalakul a helyi Antibolsevista Comité, majd ugyancsak a Kárász-ház erkélyéről proklamálják június 2-án a szegedi nemzeti kormányt. Az osztályharcos munkásság szervezett ellenállását bizonyítják a májusi és júniusi nagyarányú sztrájkok, amelyeket a csendőrség, rendőrség kardlappal, puskatussal, a francia megszállók pedig sztrájktörő csapatok bevetésével, elhurcolásokkal, a vérszemet nyert ellenforradalmárok pedig terrorcselekményekkel „ellensúlyoznak'". A tényleges hatalom egyre inkább Horthyék kezébe kerül, s a fehérterror tisztikülönítményei a Tanácsköztársaság bukása után, augusztus 4-én, innen indulnak el, hogy negyedszázadra berendezhessék ellenforradalmi rendszerüket az egész országban. Célunk, hogy lehetőleg időrendben, összegyűjtött adatokra támaszkodva fölvázoljuk azokat a kulturális eseményeket, amelyek egy oly fejlődés kezdetét jelentették, ami — mint általában országszerte is — hazánk felszabadulása utáni másfél évtizedben csúcsosodott ki. Megvizsgáljuk azt is, vajon a Móra vezette intézmények hűségesen szolgálták-e azokat a nagyjelentőségű társadalmi változásokat, amelyek mind a forradalom hatására a nép tulajdonába került népművelő szervtől, mind felépítménytől, különösképp az ellenforradalom sötét korszakában joggal várhattunk. Móra Ferenc Reizner János (1881—1902) és Tömörkény István (1902—1917) halála után lett gazdája a múzeumnak és könyvtárnak. Előbbi szívügye a helytörténet és régészet, utóbbié pedig a néprajz volt. A két intézmény igazgatásuk alatt is szépen fejlődött, igazi felvirágzása azonban Móra hivatalba lépésének első évében, 1918-ban vette kezdetét. Reizner nemcsak vérbeli muzeológus volt, de jó szervező is. Az ő nevéhez fűződik a könyvtár első nagy katalógusának elkészíttetése, és a múzeum tulajdonképpeni alapítása is. Ő állította fel a régiség- és éremtárt, később pedig megalapozta a szépművészeti gyűjteményt. Tömörkény vezetése alatt létesült a néprajzi gyűjtemény, amely öt vármegye etnografikumát képviseli. A városi múzeum későbbi, mint a Somogyi-könyvtár, mely a nagy árvíz utáni, Szeged szerencsétlensége nyomában megmutatkozó részvétnek köszönhette létrejöttét. Régiségtára s történelmi emléktára a numizmatikai osztállyal együtt csak 1885-ben alakult. A természetrajzi gyűjtemény alapját még később vetette meg a város főleg Zsótér László és Wagner Ferenc gyűjtéseiből és ajándékozásaiból származó madárgyűjteménnyel, továbbá a Praznovszky—Mihelyes—Vellay-féle, ugyancsak a város által vásárolt rovargyűjteménnyel. Ennek az anyagnak rendezése 1905-ben fejeződött be, s 1908-ban, az akkori igazgató, Tömörkény, a Somogyi-könyvtár 25. éves fennállását jubilálta azzal a munkával, hogy a közösség számára megnyitotta a természetrajzi osztály ásvány- és őslénytani csoportját, s hozzáférhetővé tette a néprajzi gyűjteményt. A „kultúrpalotában" hivatalba lépő fiatal Mórának első ténykedése éppen a csiga- és kagyló gyűjtemény rendezése s meghatározása volt.

2 Mun- Csongor Győző: Móra Ferenc és a természettudomány. Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1958—59 Szeged. 1960. 241. 1. 170