A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1960-1962 (Szeged, 1962)
Marián, Miklós: A fehér gólya Magyarországon az 1956–1958 években (kivonat)
gesebb kiegészítéseket fűzöm: Új fészkek alatt az 1958-ban épülteket értjük, melyek, nem foglaltatnak a lakott fészkek számában. Magyarországon a fészkek legtöbbje kéményen található. Fészeképítésre legalkalmasabbak a régi, oldalnyílású kémények. Ezek lebontása, végnyílásúakkal való kicserélése akadályozza, legújabban a kéménynyílás körül alkalmazott vaskorlát lehetetlenné teszi a gólya megtelepedését. Gólyaállományunk csökkenésének egyik oka itt rejlik. A fészkek korát 799 esetben tudtuk — gyakran csak hozzávetőleges adattal — megállapítani. Az 1958. évi fészkelőhelyek jegyzéke adja meg azt az alapot amelyhez a további állományvizsgálatok eredményei hasonlíthatók lesznek és amelynek alapján a végbemenő változások akár egy tájra, akár az egész országra vonatkoztatva értékelhető kiesznek. Az így nyert kép birtokában lehet majd megfelelő intézkedéseket tenni az állomány védelmére, a gólyák védelme és a mezőgazdasági kártevők elleni biológiai védekezés fokozására. Hazánk 2065 községében van gólyafészek, vagyis községeink 63,46 ü /o-ában telepedett le a gólya. Legtöbb gólya él az ország keleti, északkeleti megyéiben, valamint a Dunántúlnak a Balatontól délre eső tájain. A Börzsöny és Bakony hegységek kivételével az ország egész területén előfordul — legalább vonulás alatt — madarunk. A nagy gólyapopulációk nem követik mindig szorosan a folyókat. Ennek oka, hogy a folyószabályozás következtében kevés az állandó állóvíz, pocsolya. Viszont új tápterületként jelentkeznek a rizsföldek. Ha megkísérelnénk kiszámítani — a nyert adatok alapján — Magyarország teljes gólyaállományát 1958 július—augusztusra, mintegy harmincháromezer gólya egyed (33 292) lenne az eredmény. Az 1958. év adatait az előző hat év (1951—1957) eredményeivel összehasonlítva megállapíthatjuk a következőket: A költőpárok száma kétszer olyan nagynak mutatkozik, mint 1951-ben, ami a kiterjedtebb vizsgálat következménye. (Több mint háromszor annyi községből mutattunk ki költőpárt, mint 1951-ben.) A településsűrűség (StD, 8,0) nem egészen kétszerese az 1951. évinek (4,1), ami a népesség kis mértékű csökkenésére mutat. Általában elmondhatjuk, hogy gólyaállományunk a II. világháborúban elszenvedett veszteségeket kiheverte és mennyisége az utóbbi 6 év alatt valószínűleg nem sokat változott, legfeljebb kismértékű csökkenésről lehet szó. Az állomány fennmaradását jól elősegíti a gólyáknak a civilizációhoz való nagyfokú alkalmazkodása. Az állomány csökkenését előidéző főbb okok: a vadvizek lecsapolása, a korszerű épületek előállítására való áttérés és, mint legújabban jelentkező veszedelem, a növényi kártevők elleni vegyi védekezés elterjedése. Úgyszólván minden megyéből számos jelentés közli, hogy irtják a gólyákat. A leggyakoribb vád ellenük: pusztítják az apró baromfit, a hasznos halat és vadat. A vizsgálatok azt mutatják, hogy a kár elenyészően csekély a haszonhoz képest, amelyet a gólya az egerek és pockok, meg a szöcskefélék és más rovarok tömeges pusztításával hajt. A baromfiak biztonságba helyezésével és nem a gólyák kiirtásával kell védekeznünk. A vadászok, akiknek eljárása sajnálatos módon járul hozzá az állomány csökkenéshez, felvilágosítása a legsürgősebb teendő. A községi tanácsoknak kellene elsősorban a madárvédelmi rendelet betartását szorgalmazni, a védelmet biztosítani. A fészeképítésre alkalmas helyek szaporítása céljából elláthatnák a középületek (tanácsház, iskola, kultúrház stb.) és állami gazdaságok, termelőszövetkezetek egy-egy épületének tetejét fészektartó állvánnyal. E megoldás, melyet Ausztriában és Német268
