A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1960-1962 (Szeged, 1962)

Szelesi Zoltán: Szeged új képzőművészetének bibliográfiája 1945–1960

A hibák leküzdésére a helyi párt- és tanácsi szervek irányításával, 1955 augusztusában jelentőségteljes ankéton vizsgáltuk meg Szeged képzőművészetének helyzetét.

27 Feltártuk az egészséges fejlődést gátló hibákat és meghatároztuk azokat a feladatokat, melyeket helyi képzőművészetünk megújhodásának érdekében maradéktalanul teljesítenünk kell. Jóllehet, hogy az ezt követő időszakban ismét fellendülés tapasztalható, amihez az SZKP XX. Kongresszusa szellemében hozott 1956 júliusi párthatározat nagyban hozzájárult. Tükrözte ezt az emelkedő politikai és szakmai színvonalú VI. Megyei Képzőművészeti Kiállítás is. De a hibák alapvető és végsősoron való kijavítását, valamint a fellendülés továbbfolytatását az 1956-os októberi ellenforradalom megakadályozta. V 1956 óta dolgozó népünk országszerte fokozott erőfeszítéssel igyekszik kijavítani az ellenforradalom által okozott károkat, behozni az októberi események során keletkezett lemaradásokat, a tudomány, a kultúra és ezen belül a művészet munkásainak is arra kell törekedniök, hogy sajátos eszközeikkel igyekezzenek szocialista építésünk jelenlegi szakaszában résztvenni. Szeged festői és szobrászai hamar megértették ezt a pártunk és kormányunk által meghirdetett alapvető követelményt, s helyi, de országos viszonylatban is elsőként zárkóztak fel, hogy művészeti életünk vérkeringésének elindításában résztvállalva, új alkotásokkal elégítsék ki Tisza-parti városunk dolgozóinak képzőművészeti igényét. Akkor, amikor kulturális életünkben az irodalom mellett a művészet is tetszhalottként feküdt és sokak számára, mint ellenállás volt fegyver a „passzív rezisztencia", helyi képzőművészeink szorgalmasabban dolgoztak mint valaha. Mindez, megmutatkozott abban is, hogy már 1957 elején, egyre-másra rendezték meg egyéni kiállításaikat. Először — az azóta elhunyt — Jánoska Tivadar, majd Vinkler László és utána Vincze András gyűjteményes kiállítása következett. Bemutatott alkotásaiknak sikerük volt és a tárlatlátogatók száma örvendetesen növekedett. Példamutató kezdeményezéseik a mai napig éreztetik hatásukat, mert utánuk mind jobban szaporodtak az egyéni tárlatok. 1958-ban Tápai Antal, a következő évben pedig Dorogi Imre rendezett sikeres gyűjteményes kiállítást, melyek szinte teljes életművel tárulkoztak a közönség elé. Ő utánuk következett Buday Lajos, Beszédes Kornél, Hemmen János, Pintér József, Hakulinen Aino, Kopasz Márta, Rimanóczi Géza, Szekfü János, Szőke Győző, Csí Pata) Mihály, Fontos Sándor, Csizmazia Kálmán és Bánszki Tamás önálló kiállításai. Ezzel szinte a terület valamennyi tagja aktivizálta magát.

28 Az önálló bemutatkozások mellett létrejöttek a Felszabadulási Pályázati Kiállítás-ok, és a rendszeressé váló Szegedi Nyári Tárlatok, melyeken a dél-alföldi képzőművészek is résztvesznek. Ezek nemcsak azt bizonyítják, hogy a helyben és a vidék más részein élő festők és szobrászok lelkesen és termékenyen dolgoznak, hanem azt is, hogy munkásságuk a művészi igényesség tekintetében is figyelemreméltóan gazdagodott. Szeged felszabadulás utáni képzőművészetének egyre hatékonyabb önállósulási törekvését, a Megyei Munkacsoporttól való egészséges különválását tükrözik azok a komoly igényű kollektív tárlatok, melyeket művészeink az utóbbi években megrendeztek. Kiemelendő az 1958-ban létrehozott gazdag anyagú Retrospektív Kiállítás,, 27 Szeged képzőművészetének helyzete. Délm. 1955. aug. 7. 28 Szelesi Zoltán: Szeged képzőművészete az ellenforradalom után. Tiszatáj, 1958. júl. 174