A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1960-1962 (Szeged, 1962)

Bálint Sándor: Palánk

Ebbe az új Palánkba három nagy kapun lehetett bejutni. A Pétörváradi, másként Szabadkai kapu a mai Kárász és Kölcsey utca; a Budai, másként Kecskeméti kapu a Kossuth Lajos sugárút és Vadász utca; a Csongorádi, vagy Erdélyi kapu a Fodor és Szent Mihály utca keresztezése táján volt. Az átjárásra felvonóhidak szolgáltak. A gyalogközlekedést három kiskapu is megkönnyítette. Az Eugenius árka sokszor szolgált árvízvédelemre is, funkciójában tehát megelőzte a körtöltést. A királyi kiváltságlevél (1719) nyomán, vagyis Szeged szabad királyi várossá nyilvánításával, illetőleg e jognak felújításával a palánki városkép kibővül. Miután az ősi Palánk a bevándorló német, szerb, örmény, görög, bunyevác, nemkülönben a visszamaradt és hamarosan elmagyarosodott török népesség gyarapodásával zsúfolttá lett, adva volt az Eugenius árkán belüli új védett terület betelepítése. A tanácsháza eddig Alsóvároson állott, most a várral szemben újat építenek (1728), amely egyúttal az újjászülető polgárváros önérzetét is hatásos kifejezésre juttatta. Mint már említettük, az Eugenius árkának megépítése a Palánk területét nyugat felé, éppen a tanácsháza körül jelentékeny mértékben kiterjesztette. Az ütemesen szaporodó, főleg bevándorló német, később zsidó lakosság is ide telepedik le. Egy 1739-ből való bécsi tervrajzon a régi Palánknak Raitzenstadt, Rácváros, míg a frissen megszállott területeknek Deutsche Stadt, későbbi magyar nevén Külpalánk, másként Kilpalánk a neve. Ezek az elnevezések természetesen csak hozzávetőlegesen tüntetik föl a valóságos helyzetet, hiszen a Palánkban németek, a Külpalánkban pedig magyarok is szép számmal laktak. Az Eugenius árkával körülhatárolt terület a régi Palánkot négyszeres nagyságúvá növelte és így igen sok értékes, biztonságos beltelek képződött. Kaltschmidt Ábrahám térképén (1747) már kialakult a mai Klauzál tér déli vonala, bontakozik a Kárász, Kígyó, Háromkorona (ma Hajnóczy) és Feketesas (ma Bajcsy-Zsilinszky) utca. Ami tehát a települési képet illeti, a Palánk nyugat felé jelentős mértékben megnőtt. A mai Dugonics tér helyén, az Eugenius árkán kívül foglal helyet a hatalmas kiterjedésű, szabálytalan alaprajzú Búzapiac, amelyet keleten a Sáncpart (ma Zrínyi utca) határol. A tér északon nagyjából, de cikcakkokban a mai Kelemen és Kölcsey utca vonalához igazodik. A Kölcsey és Kárász utca kereszteződése táján volt a Péterváradi kapu, mellette az Eugenius árkán átívelő híd. Ezen lehetett a vár és tanácsháza felől a Búzapiacra kijutni, amely nyugaton nagyjából a Dani utcáig, délen pedig a Dugonics tér, illetőleg Jókai utca déli vonaláig terjedt. Úgy látszik, hogy a Búzapiac vizes esztendőkben egyúttal a rókusi lapályokon fölgyülemlő vadvizek közvetítésére, Tiszába vezetésére is szolgált. A Búzapiac ugyanis északnyugaton, a mai zsidótemplom és Marx tér táján elterülő lacus stagnans (állóvíz) területével is, nagyjából a mai Gogoly utca vonalán szintén összefüggött. A víz a Jókai utca és Vértanúk tere táján ömölhetett tovább a mai Hősök Kapuja, továbbá a szülészeti és gyermekklinika helyén álló tankákba, tiszai ártérre. A már említett Búzapiac, a mai Dugonics tér újabb gazdasági súlypontot jelent. Jelenti a gabonatermelés fokozatos fejlődését és Szegednek a szemtermelő Délvidék életében való kimagasló jelentőségét. Árvíz előtti források és ábrázolások öszszefüggő, organikus házegységekről számolnak be ebben a térségben, amelyek azonban a feltöltés, illetőleg a modern, leginkább szecessziós bérházépítések következtében bomlottak fel. Hírmondóul azonban máig találkozunk néhány kúriaszerű, későbarokk, illetőleg klasszicizáló lakóházzal (Árpád tér 5—6, Dugonics tér 9, Dani utca 7, Jókai utca 9). Közülük több olyan is akadt, amely délvidéki földbirtokosok téli szállása és gabonaraktára, ügynöksége volt egyszerre. 150