A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1960-1962 (Szeged, 1962)

Juhász Antal: A tiszai hajózás és a szegedi super-mesterség

A superok által használt szerszámok: faragó fejsze, amivel a durvább faragást végezték, faragó bárd, a deszkák széleinek faragására, kapacs vagy kecer (csákányforma fejsze), különböző fúrók, szekercék, gyalúk, rókafarkú és keresztvágó fűrész, kétkézvonó, vinklivas, mohozó (kurtanyelű, széles élű favéső), fafurkó és iszkábaverő kalapács. A szerszámokat a superládáhzn tartották. A régi gabonáshajók építésénél mindig ott volt a superplaccon a hajókormányos is. Tanácsokat adott, rendelkezett, „olyan hatalma volt, mint a supergazdának". A superplaccon dolgoztak a fűrészelő napszámosok is, akik a szétbontott tutajok szálfáit a fürészelő gödrökben vágták szét. „Ez a gödör olyan mély volt, hogy az ember nem látszott ki belőle. Föléje a földszinttől számított embermagasságban állványt állítottak, amelyet belerögzítettek a földbe is. A fűrészelők a rönköket először möghámizták, vagyis lefejtették róluk a kérget, majd az állványra fektették. Ezután a munkát végeztető mester a rönkön egyes helyeken ceruzával megjegyezte, hogy milyen vastagságúra fűrészeljék. Majd krétaporban csaptatót, hosszú zsinórt forgattak meg, és ezzel a rönköt a ceruzajelek mentén hosszában megcsapták . . . Most kezdődött azután a fűrészelés, amelyhez metszőfürészt használtak. Ez hasonlított a szálfavágásnál használatos körösztvágó fűrészhez, fogantyúi azonban keresztbe állottak, így tehát mindkét végükön meg lehetett őket markolni. A fűrészelés a rönk hosszában, a csaptatás irányában történt. Két ember fönt az állványon, kettő meg lent a gödörben, mindegyik a fűrész egy-egy szarvánál. A pontosságra az állványon álló emberek ügyeltek. Ezért mondogatták tréfából, hogy fölül kell az okosabb, alul jó a bolond is, csak húzza."

50 A munkamenetet egyik novellájában Tömörkény István is leírja.

51 A fűrészelésnek ezt a hagyományos régi technikáját a gőzfűrésztelepek tették fölöslegessé a század első évtizedében. A használt metszőfűrésznek hallottuk halálgereble és trenoló fűrész megnevezését is idős superok ajkán. Amikor a hajó elkészült, vagy a hajófejeltetés, ha jó fejelés (= javítás) befejeződött, sor került a vízbeeresztésre. Nagyobb hajóknál esetleg megvárták, míg áradáskor felveti a víz. A hajót négy slipperen és egy szánkón csúsztatták vízbe. A slippered 25—30 cm vastag félgömbölyű szálfák, amiket régente szalonnával, faggyúval, újabban gépzsírral zsíroztak, hogy jól csússzanak. A hajótestet elől, középen és hátul régebben vastag kenderkötéllel, újabban drótkötéllel átkötötték és a köteleket bakokhoz, erős földbeásott cölöphöz vagy partmenti fához kötözték. Ezután a hajót hévérekkel megemelték, aláágyaztak, majd lassan ráeresztették a slipperekre. A bakoknál rajzolták a kötelet, azaz fokozatosan eresztették, hogy a hajó lassan csússzon a szánkón és a slippereken. Közben megálltak, ha valami baj adódott. A munkavezető mester, aki irányította a többieket, ügyelt arra, hogy a hajó a vízparttal párhuzamosan haladjon. Utasításaira az egyik baknál lassabban, a másiknál jobban engedték, meg a hajót tartó köteleket. Miután többször megálltak pihentetni, a szánkót továbbcsúsztatni vagy új slippereket elhelyezni, az utolsó szakaszt szabadon tette meg a hajó. A vízbeérést mindenki hangos éljenzéssel üdvözölte. A fenti munka — hajóvetésnek mondják — mindenütt így történt,

52 és ugyanígy bocsátják vízre ma is a hajókat a tápéi hajójavító telepen. Csakhogy ma már nem fahajók, hanem javított, vagy új uszályok és gőzhajók készülnek itt. A slippert most sójának nevezik, a hajójavító és építő placcnak pedig sójatér a neve.

53 A tápéi hajójavító 50 Bálint Sándor: Fölül húzta az apja a fűrészt. Magyar Nyelvőr, 1957. 188. A használt fűrésznek hallottam superfürész, halálgereble elnevezését is. 51 Tömörkény István: Rónasági csodák. Szeged, 1943. 136. 52 Vö.: Sólymos Ede: Bajai superok. Kéziratos gyűjtés. 1960. 53 Adatközlők: Vincze István super és Erdei Károly vállalatvezető. 141