A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1958-1959 (Szeged, 1960)

Marián Miklós: Adatok a Felső-Tisza herpetofaunájához

A gyűjtött hét példány közül négy a prester varietashoz tartozik. Színűk felül szén-, alul palafekete, mustrázatnélküli, csak a felső ajakpajzsok fehérek és a haspajzsok két szélén fut egy-egy apró fehér pontokból álló gyöngysor. A Vipera berus előfordulása a Tiszaháton új adattal bővíti az alig egy éve a hazai mérgeskígyók elterjedéséről közölt térképet (Boros, 1957). Nem különben érdekes a prester varietas előfordulása, mert eddig ezt a szép fekete változatot csak a somogyi homokról ismertük hazánkban. A keresztes vipera elterjedését a Tiszaháton kb. 30 km

2-es területen, a Lónya- és Bockerek-erdőkben sikerült megállapítanom. Előfordulása valószínű még a jelzett területektől délfelé a Csaroda körüli, valamint észak felé a határainkon túl nyúló erdőkben. Élőhelye a tanulmányozott területen a bokros facsemete-kert, ritkás nyáras és ritkás vegyeserdő. Biotopja közelében minden esetben megtaláltam a vizet láp, holtág, vagy patak formájában. Tiszaháti előfordulása azért is nevezetes, mert itt (az elenyészően csekély homokos terület leszámításával) kötött, agyagos a talaj. Alföldről, vagy halomvidékről hazánkban eddig még csak homoktalajról ismertük. A V. berus különösen a Lónya-erdőben elég gyakori. A Lacerta viviparával és a Lacerta agilissel, meg a Coronella austriacaval azonos biotopban él. Főtáplálékát az apró rágcsálók és rovarevők alkotják, szükségből megeszi a mocsári békát is, fiataljai az apró gyíkokat és gőtéket is pusztítják. A keresztes vipera a Tiszaháthoz legközelebb Munkács (Munkacevo) környékén fordul elő, ahonnan Méhely közli. Érdekes, hogy viperamarásról a bejárt területen senki sem tud. Sem a lakosság, sem az egészségügyi hatóságok (járási tiszti-főorvos, járási főállatorvos) nem emlékeznek 15 éven belül történt kígyómarásra. Ennek okát abban látom, hogy a keresztes vipera e tájon élesen elhatárolt erdőfoltokban él, amelyben határszéli fekvésüknél fogva is kevesen járnak, nem legeltetnek, az ott dolgozó erdei munkások pedig erős lábbelit hordanak, amely a kígyó ellen megfelelő védelmet nyújt. Az eddigi gyűjtésekből megállapítható, hogy a Tiszaháton öt reptilia család hét faja (Emys orbicularis L., Lacerta vivipara Jacqu., Lacerta agilis L., Lacerta v. viridis (Laur.), Coronella a. austriaca Laur., Natrix n. natrix L., Vipera b. berus L.) és két változata {Lacerta agilis L. var. rubra Laur., Vipera berus L. var. prester L.) él. A 15 hazai hüllőfajnak tehát mintegy fele található e területen. Többségükben eurytop, alföldi-dombvidéki fajok ezek. Csak a Vipera berus és a Lacerta vivipara stenotop faj. E két északi, hűvösebb éghajlatot igénylő faj a Kárpát-medencében ma már csak a hegyvidéken él nagyobb számban. Hazánk területén ritka relictumok, amelyeknek fennmaradását - mint a Tiszaháton is - lápos, mocsaras területek hűvösebb mikroklímája teszi lehetővé. A vizsgált területen a hüllők egyed száma aránylag alacsony. Az ártéren kisebb, mint a maradványerdőkben. Uralkodó faj, számarányánál fogva, a Natrix natrix. Jellemző faja még az ártérnek az Emys orbicularis, a maradványerdőkben a Vipera berus és a Lacerta vivipara. A kutatóút alkalmával nem került elő, de az oekológiai viszonyok alapján igen valószínű az Anguis fragilis L. előfordulása. Lehetséges, az Elaphe l. longissima Laur. jelenléte is. 18 Évkönyv 273