A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1958-1959 (Szeged, 1960)

Marián Miklós: Adatok a Felső-Tisza herpetofaunájához

séklete 9 C°. A talajvíz magas szintű. Ezek a körülmények teszik érthetővé a növényzetben és az állatvilágban található montán elemek jelenlétét. A növénytakaró jellemző elemei - Simon Tibor (1950) szerint - a táj agyagtalaján kialakult éger-kőris ligeterdők, égeres láperdők (Alnion glutinosae), a vízigényes, közepes vízigényű és száraz rétek. A folyók és holtágak nedves, homokos-iszapos partjain nyár-fűz kevert erdők (Populeto-Salicetum), törpekákás állományok (Nanocyperion) tenyésznek. A mélyebb vizekben különböző hínár szövetkezetek (Potamion» Hydrocharition) és mocsári növénytársulások (Phragmition, Magnocaricion) élnek. Az élőhelyek A Beregi-síkon vizsgált élőhelyeket két csoportra oszthatjuk: a folyók mentén húzódó szalag (galéria) erdők és a folyóktól távolabb, 2-4 km-re fekvő vegyeserdők. A Tisza menti, tájképileg is jellemző, szalagerdők eltérnek az Alföld középső és déli részén megszokott ún. ártéri füzesektől. Utóbbiak vastag, görbe törzsű, az állandó csonkolástól alacsony, gömbölyű lombozatot viselő fák. Itt, a Tisza felső folyása mentén, kettős a szalagerdő: A folyó állandó medrétől jókora távolságra emelkedő árvédelmi töltés belső - vízfelőli - oldalán magas fákból álló erdőszalag húzódik. Túlnyomóan nyárfák és csak kisebb mértékben fűzfák, rendszerint néhány hatalmas tölgygyei keverve, alkotják állományát. Aljnövényzete főleg szeder, csalán, lapufélék, ittott borostyán és magas fű. (Ezt az erdősávot nagyrészt az itt húzódó kubikgödrök közé telepítették, azért Bodrogközi György „kubikerdő" névvel jelöli.) A víz felé haladva rendszerint fátlan terület - legelő, néha szántóföld - következik, majd közvetlenül az állandó meder mellett találjuk a főleg fűzből, kisebb mértékben nyárból álló újabb erdőszalagot. A növénytakarónak ez az elrendeződése, meg a számos kubikgödör, különösen a kétéltűek számára, igen jó életlehetőségeket nyújt. A Tiszától kissé távolabb fekvő erdők közül a Lónya-, Bockereki- és Téb-erdőt vizsgáltam. Vegyes erdők ezek. Gyertyán, szil, kőris, juhar, cser, tölgyfák alkotják állományukat. (Querceto-Carpinetum és Ulmeto-Fraxineto-Roboretum). A mélyebb helyeken néhol kisebb égeres láperdőbe mennek át (Alnetum glutinosae caricetosum elongatae). így különösen érdekes a Lónya-erdő „Mélyéger" és a Bockereki-erdő „Gönte" nevű része. Sasos, öreg fatuskókkal tarkított lápjuk számos kételtűnek és hüllőnek nyújt optimális életlehetőséget. Az erdők ma elszigetelt foltokban állanak a szántóföldek és hatalmas legelők között. Nem is olyan régen még hatalmas kiterjedésű erdők voltak itt, amint azt a múltszázadbeli térképeink tanúsítják. Feltehető tehát, tekintetbe véve a fentebb körvonalazott természeti adottságokat, hogy évszázadokkal ezelőtt az egész vidék mocsaras, ligeterdős terület volt, amelyet számos folyóág szabdalt fel. A folyószabályozás, vadvizek lecsapolása, erdőirtás alakította ki a Beregi-sík jelenlegi arculatát. Némelyik erdő nemrég még a Tiszáig terjedt. Mátyus község mellett, a töltés külső oldalán hatalmas, öreg csomoros nyárfa áll. A községben lakó öreg emberek állítása szerint ez a fa a Lónya-erdőnek, gyermekkorukban még idáig lehúzódó, de azóta kiirtott maradványa. (Dr. Csongor Győző közlése.) Indokolt tehát a Tisza állatvilágának kutatásakor ezeknek a kissé távolabb fekvő erdőknek a vizsgálata is, hiszen valószínű, hogy ezekben inkább fennmaradt a régi Tisza menti erdők élővilága,, mint a folyószabályozás után, nagyrészt mesterségesen ültetett, csekély kiterjedésű mai galéria erdőkben. 260