A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1958-1959 (Szeged, 1960)

Csongor Győző: Móra Ferenc és a természettudomány

Móra műveiben, amelyből 136 tudományos és 247 magyar név. (Moesz 317-re teszi a növények számát, bár ő is elismeri, hogy Móra több növényt ismert!) De szó volt arról is, hogy Móra növényeket is gyűjtött (Lányi Bélával, Kiss Ferenccel s másokkal). Ismerte a szegedi múzeum teljes anyagát, és a Magyar Nemzeti Múzeum növénytani osztályát

56 is. Egész életében jegyezgette a népi növényneveket. Már szüleitől is sokat hallott s tanult gyermekkorában; apjától hallotta először a székfű népi nevét: pipitér. Nemcsak a növény, de a neve is haláláig kedvence maradt. Elbeszéléseiben, hősei között is szerepel (1. A rab ember fiai-ban az öreg Pipitér). Ásatásai alkalmával sem mulasztotta el kikérdezni a földműveseket, szőlős embereket egy-egy vadvirág neve felől. Mórának igen nagy érdeme, hogy a tizenkettedik órában lerögzítette csaknem 100 növényfajnak pusztuló nevét, az egyes vidékekre jellemző változatait. Csak sajnálhatjuk, hogy ilyenirányú összefoglaló nagyobb tanulmányt nem írt. Kéziratos hagyatékában sem akadtam ilyen följegyzéseire. Bizonyosra veszem, hogy mint Tömörkény a tájszavakat, ő is egy életen át gyűjtögette az elnevező nép gondolkodására és lelkivilágára világot vető növényneveket. Világosan látta, hogy a Bugát-féle természettudományi műnyelv teljesen tarthatatlan. A legújabb nemzedék az ő idejében alig, a legeslegújabb pedig, a mi időnkben, egyáltalában nem ismer ilyen neveket (ami igen nagy kár, mert az iskolában a nevelőktől - a kevés kivételtől eltekintve - egyáltalában nem kap növény névismereteket), mint rövröp, karnyű, cibak, csüngbüng, ciklász (Hippuris), vagy nyulga (Erucastrum). Ezeket - szerinte - a nép eleven beszédéből ellesett nevekkel kell pótolni. Tisztában volt azzal is, hogy a népi nevek gyűjtésénél a növények ismerete elengedhetetlenül szükséges. Az egyszerű nép legtöbbször nem tesz különbséget a változatok tekintetében, felcseréli, összezavarja a nemzetségneveket s a botanikában nem jártas - legyen az a legjobb néprajzi szakember is - a kutatókat félrevezetheti. Helyesen látta, hogy azonos neveken az egyes vidékeken más és más növényt értenek, valamint azt is, hogy népünk elsősorban azokat a növényeket kereszteli el, amelyek az ő szempontjából károsaknak vagy hasznosaknak tekinthetők, esetleg feltűnő tulajdonságokkal rendelkeznek. A többieket gyom, burján, kóró, vadvirág stb. gyűjtőnéven foglalja össze. Moesz, aki maga is foglalkozott a Kiskunság flórájával,

57 dolgozatában 110 növénynevet említ, Móra „dolgozatából" csak néhány érdekesebb adatot emel ki: „Félegyházán a vetési konkolyt 'szilid konkoly'-nak nevezik, szemben a 'vad konkoly'-lyal, ahogyan a mécsvirágot nevezni szokták. 'Csermulya' névvel nemcsak a búzakenyeret kékítő Melampyrum barbatum magját illetik, hanem az Ajuga chamaepytist is. A vadon növő Saponaria neve 'szappangyökér', a temetőkben és kertekben ültetett Saponariát ellenben 'császárszakáll'-nak nevezik." Ilyen érdekesebb adat még a „pénzecske" (Ranunculus repens), „gyurkafa" (Lycium), zsidócseresznye (Symphoricarpus), a „szépasszony- vagy kisasszony tenyere" (Lupinus) neve. Érdekes, hogy a jakabi pusztán farkasalmának nevezik a szamárkórót (Echinops), holott az ország területén az az Aristolochiának a hivatalos neve. Ám szedjünk még Móra virágcsokrából. Ilyen kevéssé ismert növény neveket is feljegyzett Móra, mint: „csermely fintor" (Melampyrum), „kalinca-kacskanak" (Ajuga), „vadkáposzta" (Erysimum diffusum) stb. A „daruhájnak" (Sonchus oleraceus) gyermekversikéjét is följegyzi: „Nyúlháj, daruháj .. . majd meggyógyul, ha nem fáj!" Gyermekkorában „bőrök-gyökérnek" mondták a gyermekek kedvelt „sípfű"-vét a mérges bürköt (Conium maculatum). A csalánok 56 Moesz i. m. 57 Moesz Gusztáv: A Kiskunság és Jászság néhány növényneve. Magyar Nyelv. 1927. 67. 1. 247