A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1958-1959 (Szeged, 1960)

Bálint Sándor: Egy ismeretlen régi szegedi városkép

feszítése mellett is csak korlátozni tudta a járványok öldöklő méreteit. Ezért az akkori társadalom a maga vallásos világképének szellemében az égi hatalmakhoz folyamodott segítségért: böjtöket, különleges ünnepeket, búcsújárásokat fogadott, templomok, kápolnák, köztéri szobrok állítására tett fogadalmat. Föllendül azoknak a szenteknek tisztelete, akiknek a néphit járványok idején különös pártfogást tulajdonított. Közép-Európában főleg Rókus, Rozália, Sebestyén örvend nagy népszerűségnek. Mindez természetesen a régi barokk városképen is érezteti a maga művészi befolyását. E nagy járványoknak a hazai népéletre és művészetre, egykorú közgondolkodásra és orvostudományra való hatása külön tárgyalást érdemel. Itt most csak néhány szegedi vonatkozásra emlékeztetek. így a Rókus-kápolnára, amely a köréje települt új városrésznek is névadója lett,

8 továbbá a Palánkban emelt Rozália kápolnára, amely még a XIX. század kolerajárványainak idején is a város parasztnépének kegyhelye volt. Ősi hagyomány szerint egészen a századunk 20-as éveiben történt lebontásáig, illetőleg áttelepítéséig, Sarlós Boldogasszony ünnepén ebben a kápolnában ment végbe a járványokra emlékeztető, egykor orvosi fűként ajánlott fodormenta szentelése, amelyre a környék faluiból, továbbá tanyákról is elzarándokolt főleg az asszonynép. A pestis emlékét máig őrzi a rókusi Vasas Szent Pétör utca is. Ugyanis az 1739. évi járvány ezen a napon (augusztus 1.) szűnvén meg, a város akkori jámbor népe megelőző böjti nappal (vigilia) egybekötött fogadalmi ünneppé nyilvánította. Ezt a napot elsősorban a rókusiak, de más városrészbeliek is egészen 1914-ig búcsúval ülték meg. Az 1708/9. évi gugahalál, mirigy halál, feketehalál, dögvész népies, esetleg névmágiás neveken is emlegetett pestist a néphit szerint egy csomó kenderrel egy leány hurcolta be Csongrád megyébe a török tartományokból. (Temesköz ekkor még a szultáné volt.) A hódoltság után újjászülető városnak ebben az időben még se orvosa, se patikája. A Bécsből ide küldött Ausfeld Kristóf kitűnő katonaorvos jelentése a járvány lefolyását a szemtanú megbízhatóságával örökítette meg. Mindenesetre az ő tudományának és hatásos intézkedéseinek köszönhető, hogy a vésznek csak 182 szegedi áldozata volt, míg a kisebb Aradnak 3000. Mindezeket azonban itt nem részletezhetjük.

7 Ennek a járványnak emlékezetét őrzi a szegedi népnek 1918-ig évről évre ismétlődő radnai búcsújárása és a dolgozatunk tárgyául szolgáló fogadalmi kép, amelyet a szegedi vár népe a nagyhírű, magyaroktól is valamikor sűrűn látogatott osztrák búcsújáróhelyre, a stájerországi Máriacell, másként öregmáriacell falujába küldött. Ennek a képnek néprajzi, de főleg városképi tanulságairól akarunk most a megértéshez okvetlenül szükséges bevezető sorok után szólani. A 187,5 X 150 cm méretű, vászonra festett olajkép legfölül a máriacelli kegyszobrot ábrázolja, közvetlenül alatta e latin fölírással: MAR7AE SZEGED/ANA C/V/TAS SACRAT Magyarul: Máriának ajánlja Szeged városa. A felirat egyúttal a barokkra annyira jellemző kronosztikon is, azaz a kiemelt betűknek számértéke van és a felajánlás időpontját, vagyis az 1709. évet jelöli meg. A Mária-alakot azok a szentek veszik körül, akiknek közbenjárását a fertőző járvány idején különösen foganatosnak tartották: Sebestyén, Rozália, Antal, Rókus, Fábián. A barokk hierarchikus világképének megfelelően ők közvetítik Szeged városának kérelmét Máriához, az égi királynőhöz. 6 Bálint Sándor: Rókus. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1957. Szeged, 1957, 165. 7 A járvány lefolyásának részletezése: Reizner III, 170 és Csajkás 196. 192