A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1958-1959 (Szeged, 1960)

Szelesi Zoltán: Károlyi Lajos

Az életünk rövid, de a művészet Örökebb, mint a földek és egek, Mi elmegyünk, de я jövő ködébe Lelkünk világa fényeket vetett. A mi országunk nem való közétek, Ti balga dúsak, kontár emberek. És mégis mi vagyunk az igaz élet, Az ősi és új s bár a szép ma vétek, Bennünk van csak bocsánat bűnötökre: Mi múló üdvöt váltottunk örökre! (Juhász Gyula: Károlyi Lajoshoz)'''

5 A költő előrelátásával Juhász Gyula mintha sejtette volna Károlyi közeli halálát. Ez érződik ki verséből is. Az igazságot és szépséget kereső festőnek csakugyan nem volt maradása, a „balga dúsak, kontár emberek" között, akiknek korában a szép vétek volt. 1926-ban, egyik utolsó cikkében, a Horthy-rendszert ostorozza, mely embertelenségével megfertőzi a művészt, és a művészetet öncélúvá változtatva elszakítja a dolgozó tömegektől. „Megszűnt az erkölcs — írja Károlyi —, mint az egységben való viszonyok köteléke, s mindenki önmagáért él nagyon is individualista módon. Művésznyelven a rész lett hangsúlyozva az egység rovására. Leprofanizálódott a világ, látszat foglalta el a helyét a lényegnek, érzékiség az önfegyelmezésnek, gyűlölet a szeretetnek, kapzsiság az adakozásnak, iszákosság a mértékletességnek. A létért való küzdelem s a machiavellizmus lett az irányelvük. Pénz lett az úr s a kegyetlenség: hatalom ... Ez a lelki bázis lett szülője a modern művészetnek. Az egyéniség kultusza, a művészi önzés úrrá lett a művészetben is, létrehozta az individualista művészetet. Mint az önző megfeledkezik a morál törvényéről, mely őt az »egész«-nek alárendeli, úgy az individualista művész is túlzott alanyiságában megfeledkezik az objektív világrend törvényeiről, s felelőtlenül tárja elénk egyénisége összes csodabogarait."

31 A szegedi gyökerű Károlyi keserűségében most először határozza el, hogy felköltözik Budapestre és ott próbál „élni". Elviselhetetlenné vált magányát egy tiszta lelkű fiatal szegedi lánnyal - az ezidőtájt megismert 17 éves Molnár Ilonkával - osztotta meg, akit 1926 februárjában elvett feleségül. Ugyanebben az évben mégegyszer és utoljára, bemutatta képeit a szegedi közönségnek, - majd 1927 legelején már halálos betegen, a budapesti Rókus-kórházban feküdt. Nem is magát, hanem gyermekien fiatal asszonykáját féltve a nélkülözéstől, innen küldte segélykérő levelét szegedi barátjához, Juhász Gyulához. „Kedves Gyula! Bpest, 1927. márc. 7. Veszélyes vesekő-operációval benn fekszem a Rókus-kórház, Urológiai sebészet osztályán. II. cm. 51. ajtó 21. ágy. Nagyon kérem, — tekintve, hogy már dec. óta ágyban fekszem, — szegedi barátainkkal együtt egy társadalmi segély-akciónak megindítását. Baráti szeretettel: Károlyi Lajos festőművész"™ 33 Juhász Gyula: összes versei. Bp. 1959. 666. 34 Károlyi Lajos: Néhány szó a művészetről. Délm. 1926. júl. 4. 35 A közölt levél a Szegedi Irodalomtörténeti Intézet Kilényi-gyujteményéből való. 11 Évkönyv 161