A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1958-1959 (Szeged, 1960)

Bálint Sándor: Alsóváros

ideig a katolikusok és reformátusok megosztoztak a templomon, sőt a homlokzatra a reformátusok ki is tűzték a hitvallásukat jelképező kakast. A monda szerint, amelynek történelmi alapja is van, a templom teljes birtokáért folyó disputában egy félkegyelmű fráter talpraesett felelete folytán a barátok kerekedtek fölül, akik a kakast leszedték és emlékeik között megőrizték. Ez most a kakastemplom (= az 1883-ban épült református templom) tornyán látható. A barátok ajándékozták templomavatáskor a kálvinista atyafiaknak. A disputa mondáját egyébként többek között Dugonics, Mikszáth, Gárdonyi is feldolgozta. A templommal összeépült kolostornak klastrom, régiesen kalastrom, kalastorom,. olykor kommen (a konvent szóból) a neve. A templom előtt a legutóbbi időkig állott, oszlopon nyugvó barokk Mária-szobrot öregek ajkán Mária-képet Dugonics András. Csonkaszüz oszlopa néven emlegeti. Ez az elnevezés talán arra a legendára utal, hogy egy kálvinista kuruc katona rálőtt, megsértette, de a golyó visszapattant volna rá. A templomot övező parknak, amely az első világháború előtt igen szép volt, pramonát a népies neve. A XVIII. századból való térképek Alsóvárost teljesen olyannak mutatják, mint amilyenek a többi alföldi kertesvárosok. Főútvonala már a középkorban kialakult, és lényegében máig fennmaradt: a Várból, illetőleg az előtte elterülő vásártérből (Latrán tér) kiágazó Nagy utca (Iskola utca), illetőleg Sáncpart (a mai Kelemen és Zrínyi utcák vonala), a középkori Szentháromság utca, továbbá a Földmíves és Sárkány utca, Tompái kapu (a mai Vadkerti térnél), Fehérpart (kompátkelés a Tiszán a Temesközbe,, illetőleg útkiágazás a Bácskába, Szerémségbe). Alsóváros mostani szabályos alaprajza az árvíz után bontakozik ki. Bizonyára még a török hódoltság egymásrautaltságának, összeforrottságának hatása, hogy Alsóváros népe hagyományaihoz, őstermelő életmódjához, vallásos hitéhez leginkább ragaszkodik. Innen a jámbor város tréfálkozó és a félnépi Tabónia csúfolódó neve. Szapora, szinte napjainkig endogámiában (= egymás között házasodó) élő népe túlnyomó számmal vett részt Szeged városának nagyjelentőségű délvidéki, főleg temesközi, majd pedig tanyai telepítéseiben. Alsóváros egyúttal a főfészke Szeged világhírű paprikakultúrájának is, ezért meg paprikaváros név ragadt reá. Ez utóbbiakhoz jó tudnunk, hogy már a középkorban is említés történik a szegedi nép kertészkedő hajlamairól, amelyre később török források is utalnak. Ez a fogékonyság okul a hódoltság török kertművészetéből, de az alsóvárosi barátok kolostori növénykultúrájából is. A franciskánusoknak még a XVIII. század elején is hatalmas kertjük volt, amely később földár következtében semmisült meg. Ebből a hármas összetevőből: középkori hagyományból, török és kolostori hatásokból bontakozott ki az alsóvárosi nép magasrendű kertkultusza. A változatos szegedi talaj, a tiszai árterek és kiöntések televénye volt ennek a készségnek iskolája. Nem csoda tehát, ha a XVIII. század legjelentékenyebb hazai dohánykultúráinak egyike éppen Szegeden bontakozott ki, amelynek hatása kirajzó szegedi gányók (dohánykertészek) révén messze vidékekre kiterjedt. A dohánytermeléssel szerzett készségükkel teremtik meg Szeged világraszóló paprikakultúráját is az alsóvárosiak, meg a belőlük a XIX. század folyamán kisarjadt szentmihálytelekiek, röszkeiek, alsótanyaiak. A múlt század derekától kezdve szintén elsősorban ők telepítik Újszeged faiskoláit, virágkertészeteit. Egyidejűleg alsóvárosi kisparasztok, bérlők, nincstelen emberek szállják meg a hatalmas alsóvárosi pusztát, hogy megteremtsék a legszebb alföldi modern tájak egyikét, Alsótanyának népiségében, kultúrájában folyton terjeszkedő, hódító világát. 124