A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1958-1959 (Szeged, 1960)

Párducz Mihály: Hunkori szarmata temető Szeged-Öthalmon

Hasonlóképpen könnyű annak bizonyítása is, hogy az öthalmi temető a hunkort megérte, sőt valószínűleg át is élte. A csongrádi temető feldolgozásakor sikerült kimutatni, hogy az ülve, guggolva, sőt itt-ott állva eltemetés szokása kaukázusi eredetű, -s ezt a szokást a Duna—Tisza közére a hunok 375—380 között ideözönlő első hulláma hozta magával.

38 Ez első hun lökés bizonyítéka az öthalmi temető két ülve eltemetett csontváza. Ugyan ezt tanúsítja a 27. sír Ny—K-i tájolású csontváza is. A szegedi határ egy másik kizárólag jellegzetes hunkori kerámiát tartalmazó temetőjében, a mórahalmiban is keleteken voltak a holttestek sírba téve.

39 A temetkezési szokásokon kívül hivatkozhatunk azonban olyan kerámiai típusokra is, amelyek csak 375—380 után kerültek a Duna—Tisza közérc. Ilyenek a hengeres falú poharak (XVIII. t. 9. és talán XVII. t. 13), hengeres nyakú, gömbölyű edények (XVII. t. 1, XIX. t. 1), nagyobb egyfülű korsók (XVI. t. 7) és ugyanezen korsók párnásan tagolt változata (XVII. t. 5), és talán a XXIV. t. 3, eredetileg palackformájú edény formája.

40 E folyóirat hasábjain ismertetett törökkanizsai temető kerámiai készlete már teljesen az új, 375—380 utáni idők típusait tartalmazza.

41 Úgy látszik, hogy e temető népe erőteljesebb és hosszabb hun befolyásnak volt kitéve, mint az öthalmi. Van az öthalmi temető kerámiájának egy olyan csoportja is, amely az Alföld ókori történetének korábbi szakaszára utal. Számos, nagyjából azonos típusú durva, szabadkézzel készített, téglapiros edényt tartunk számon a temetőből (XVI. t. 4, 6; XVII. t. 6, 14, 16 és valószínűleg sírokból valók a XVI. t. 5, XVII. t. 7—11, 15, XIX. t. 6. számú példányok is). E durva kerámiának az eredete abban a dák kultúrkörben kereshető, amely politikai létének virágkorát vidékünkön az i. e. I. század idején élte. Ugyanerre a kultúrkörre utalnak a kígyófejes végződésű ezüst karperecek is (1. kép 12). A szarmata hódítás első két századában elkülönülten él e nép, s önálló (bár szarmata hatásokat is felmutató) temetőkbe temetkezik.

42 Úgy látszik, hogy ez az elkülönülés a III. század második feléig tart és ettől kezdve az újabb, ugyancsak szarmata hódítók nyomása az elkülönülő életnek véget vet. Az öthalmi temető ide sorozható fenti leletei azt gyaníttatják, hogy a dák alapréteg, elvegyülten a csaknem egykorú szarmatával, jellemző sajátosságainak egy részét a hunkorig megőrizte. Végül még néhány szót a lelőhelyen feltalált telepről. Kétségtelennek látszik, hogy az ismertetett temető népe élt e telepen. A Lenhossék által közölt térkép a sírszámok tekintetében félrevezető, de a temető és telep egymáshoz való topográfiai helyzete szempontjából talán helyes képet nyújt.

43 Eszerint az öthalmi kiemelkedés középső részén volt a Varázséji által feltárt temetőrész, a telep ettől elkülönülten a vonulat keleti felére terjedt ki. Természetesen nem tudjuk, hogy az ásatás megkezdése előtt feltárt sírok nem voltak a telep és temető közti területen. De a térkép adatai mégis inkább amellett szólanak, hogy önálló telep és ettől elkülönülő temetővel számolhatunk. Már ezen az alapon is feltételezhetjük, hogy ugyanannak a telepnek temetőjéről van szó. Hogy a telepen is akkor folyt az élet, amikor a temetőben temetkeztek, azt a telep keramikus anyaga is bizonyítja. III—

IV. századi formák (XX. t. 1, 3, 5, 8; XXI. t. 3, 6, 8—9; XXII. t. 2, 7; XXIII. t. 1—2, 5, 7; XXIV. t. 1, 7. stb.) mellett a jellegzetes hunkori típusok is jelentkeznek. Ez utóbbiak között a murgai típusú korsó 38 Párducz 1959, S. 381—384, 386—387. 39 Szarmatakor III., 21—22. 40 Párducz 1959., 2. kép 8., 1., 18., 26. és 14. edénytípusai. 41 A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1957. XXV. t. 42 A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1956., 15—30. és Acta Arch. Hung. 7 (1956) 175 —176. 43 Lenhossék, J., Die Ausgrabungen zu Szeged-Öthalom in Ungarn. (Bp. 1884) 52. lap 4itáni térkép. 96